Szukkubusz – Inkubusz

     Ki hallott már a Szukkubuszokról és Inkubuszokról?

    Nem, nem szukabusz és nem ikarusz, és még nem is járgány, ez valami teljesen más inkább megfertőző járvány, avagy sötét ármány.
Leginkább fantasy könyvekben és filmekben találkozhatunk ezen démoni lényekkel.

Szukkubusz; egy szépséges nőnemű démon, aki sorra szedi és elcsábítja áldozatit, elszívja minden energiájukat.
Az inkubusz pedig a hímnemű megfelelője, aki a nők fejének elcsavarására szakosodott, gaz csábító fenegyerek.

      Fantasy mi? Én váltig állítom, hogy köztünk élnek.

           Tegye fel a kezét, akit soha semmilyen körülmények között nem nyűgözött le egy gyönyörű szexi kívánatos nő vagy férfi? Aki megjelenésével, a sármjával, bájával, egyetlen pillantásával képes levenni bárkit a lábáról, és visszafordíthatatlanul magába bolondítani. Mi több, meg is teszi, élvezettel szedi áldozatait, mintha csak a rajongótábora éltetné, és nem érdekli, hogy közben kiket taszít a porba, kik epekednek érte, ami kell, azt elveszi, és használja, míg kedve tartja, majd ha már nincs szüksége rá avagy megunta elhajítja. Ha kell, bármikor újra előveszi a mellényzsebből.

      Egy kedves ismerősömet egy e fajta szukabusz, alias szukkubusz tartja immáron bő egy éve bűvkörében. Különös módon sehogy sem bír szabadulni, a világvége „szerelem”érzéstől, pedig milliószor átverték, megcsalták, tiporták a porban, olyan mintha megigézték volna. Végig egyre csak ugyanazt hajtogatta, mint amikor beakadt a magnószalag;

 - Számomra ő az igazi, ő a nagy szerelem. – Soha senkinek nem adtam így ki magam. – Ő más, mint a többi. – Érte mindent feladnék. – Én megértem miért csinálta.

     És hasonló nyalánkságok. Holott igazából nem is voltak hivatalosan egy pár. Ezen nőszemély hozzávetőleg 5-6 emberrel futotta ugyanazokat a köröket párhuzamosan. Mindegyikkel ugyanazt játszotta, elhitette, hogy ő élete szerelme, ő az igazi, minden csodás, minden szava színtiszta őszinteség, és senki más nem létezik a világon számára csak az áldozat. Majd pár nap vagy hét után talált valami okot, hogy miért is nem működik, és röppent a másikhoz, mint méhek a virágra, nem hagyva mást hátra csak könnyeket és szenvedést. Jött a következő jelölt, ugyanaz a történet, majd a következő és vele egyszerre a sokadik. Aztán mikor az első végre összeszedte magát, villámcsapás szerűen újból visszatért hozzá, hisz rájött, hogy nem tud nélküle élni, - egészen addig, míg ki nem szipolyozza az energiáit. Így ment ez szépen napról-napra, áldozatról-áldozatra, a manipuláció magasiskolájában.

      Hiába próbáltam én és mások is milliószor elmagyarázni hősünket, hogy az egész egy hiedelem világ, amit felépítettél, valójában egy álomkép, amit kergetsz, nem is ismered azt a nőt. Mind-mind felesleges szájtépés, még azok után is, hogy egyedünk ma már mindent tud és tisztán lát.  

     Szukabuszunk és ikaruszunk ugyanakkor mérhetetlenül élvezheti ezt a helyzetet, amiben ők a királyok és királynék, a fél világ a lábaik előtt hever és kb mindent megtehetnek másokkal. Belekerülnek egyfajta sodrásba, ahonnan nincs megállás, kell a folyamatos visszaigazolás, kell hogy szeressék őket kell, hogy hódíthassanak. Ez az éltető erő, a dopping., begyűjteni minden jót és szeretetet másoktól, ha már unom lecserélem, jön a következő, de mind megszerzem, mind az enyém lesz. Mint a pokemon – szerezd meg hát mind alapon.

         Csábító, de mégsem szeretnék szukabusz lenni, bár a másik tábor sorsába magam is belekóstoltam életem során. Talán kell néha egy ilyen szívás, egy büdös nagy pofára esés, hogy az ember megtapasztalja milyen az íze, és értékelni tudja utána a jót. Ehhez azonban elengedhetetlen az elengedés, hogy megtanuljuk az elénk rakott leckét, bedolgozzuk, és túl legyünk rajta. Akkor van baj, amikor beleragadsz a „Nem tudok nélküle élni” frázisban. Ha mindezt megspékeled némi depresszív mazoizmussal és a tetejét megszórod kellő mennyiségű önsajnálattal, elég mélyre tudod magad húzni a mocsárba, hiába kapálózol nyakig vagy a részben magad által generált szarban.

     Bálványként imádod szerelmed trágyát, akarom mondani tárgyát, s ő a markában tart, egyfajta függőségi viszonyban.

      De miért is nem tudunk kijönni az így szeretlek, úgy szeretlek vakuljáá meg úgy szeretlek feelingből?  Hogyan lehetne megtörni ezt a bűbájt?

    Derüljön ki ez a következő bejegyzésben ;)