Változtatás

A minap Ági gondolt egyet és lefóliázta a kissé retró fehér konyhalapunkat. Full fehér az egész konyhaszekrény, és maga a padló is világos. Ezzel szemben a fólia fekete fa erezetű. Olyan brutális módon átváltoztatta mindez egycsapásra a konyhát, hogy ha belépek még most is meglepődőm azon, hogy hova kerültem. Másfél éve lakunk itt, kb ez idő óta megvan a fólia is, de valahogy mégsem jutottunk oda, hogy felkerüljön.
Durva, hogy egy aprócska változtatás milyen nagy hatással tud lenni a nagyobb egészre.

Eme példa mentén eszembe jutott, hogy mennyi, de mennyi ilyen dolog van még a világon; szeretnénk valamit, adott majdnem minden, hogy megtegyük, de valahogy mégsem tesszük meg. És miután valami csoda folytán mégiscsak megtesszük, rácsodálkozunk, hogy wáó! Ha tudtam volna, hogy ilyen jó lesz már rég megcsináltam volna.

Az első munkahelyemen 13 évig dolgoztam. Közben többször eszembe jutott a váltás gondolata, de mégsem tettem meg. Hiába kaptam ajánlatokat, hiába lett volna lehetőség másra, én túlzottan féltem, illetve túlzottan ragaszkodtam a már megszokotthoz. Az is régóta bennem volt, hogy kipróbáljam magam csapatvezetőként, de mégsem léptem ezügyben. Aztán mikor végre megtettem, megléptem és váltottam, csak egy dolgot bántam; miért nem tettem ezt jóval korábban?

Így volt ez a Debrecenbe, majd a Budapestre költözéssel is. Vagy amikor ki kellett lépnem egy rosszul működő alárendelt kapcsolatból. Szintén így voltam a jogosítvány megszerzésével, és sok-sok minden mással is. Bárcsak hamarabb megtettem volna!

Hányszor, de hányszor maradunk inkább a komfortzónán belül? Pedig nem olyan nehéz az a váltás. Hogy kockázatos e változtatni? Mindenképp! De nem kockázatosabb, mint nem tenni semmit, és benne maradni a langyos vízben.

Mondom mindezt én, aki épp most égette meg magát a nagy karrierváltási törekvései közepette. Nyilván nem mindig minden ötlet jó, és nincs 100%-os garancia arra, hogy minden, amibe belevágunk jól fog elsülni. De talán még mindig inkább azt bánjuk meg, hogy megtettünk valamit, hogy összeszedtük magunk s vele együtt minden bátorságunk, mertünk lépni, mintsem azt, hogy ültünk a babérjainkon és nem tettünk semmit.

Hogy bántam e, hogy kimentünk Ausztriába? Egy cseppet sem. Bánom e, hogy félresikerült a kinti, majd az itthoni munkaprojekt? Egyrészt lehetett volna több eszem és több hitem magamban, hogy a saját szakmámon belül próbáljak meg elhelyezkedni külföldön. Másrészt, ha nem próbálom ki ezt, egész életemben bennem lett volna az, hogy valami mást is csinálhattam volna. Dolgozhattam volna eként vagy aként, de kihagytam.
Így, hogy történt, ami történt nincs bennem hiányérzet. Tudom jól, hogy hol a helyem, mi a dolgom, mivel szeretnék foglalkozni, miben vagyok jó, és miben érzem jól magam. Sokkal, de sokkal jobban értékelem az életem, a munkám, a karrierem, mindent, amit elértem eddig. Jobban értékelem a szeretteimet, a családomat.

Így vagy úgy de kellett ez a külföldi és szállodai kaland, hogy több legyek általa. Persze mai ésszel, már máshogy csináltam volna.
De épp ettől szép ez az élet, mindig tanulunk, fejlődünk, haladunk, többé és jobbá válunk.

Ezért hát arra biztatlak, hogy ha érzed, hogy lépned kell, ha érzed, hogy szeretnél valamit megtenni, akkor cselekedj. Merj kilépni a rutinból, a megszokásból. Merj munkahelyet váltani, merj kilépni a nem jól működő kapcsolatodból, merj megvenni valamit, amit már régóta szeretnél, merj elmenni oda, ahova réges rég vágysz, merj megtenni valamit, amit régóta halogatsz.