Storm
Tegnap este havasi koncerten voltunk.
Próbálok visszagondolni, hogy mikor is találkoztam Balázs zenéjével először, de csak azt tudom, hogy nagyon régen volt. Volt egy dj Julia Carpenteres mixük Endivel, ami nagyon bejött, teljesen beleszerettem a Storm című számba, minden verziójába. Annyira átjött és megérintett az a zene, hogy egyszerűen imádtam. Nagyon szerettem volna eljutni egy koncertre, de ekkoriban még vidéken laktam, és sajnos a jegy sem két fillér volt. Így ez sajnos kimaradt.
Egy időben sokat hallgattam a Storomot és néhány másik számát Balázsnak, de aztán valahogy háttérbe került a későbbi évek folyamán. Egészen idén májusig, amikor Comic Con-on voltunk Ágival, és meghallottuk a Gamer Symphony néhány tagját élőben játszani. Sosem voltam klasszikus zene rajongó, persze voltak darabok, amik nagyon tetszettek, pl a storm, vagy Anthony Hopkins walcere, néhány Vivaldi szám, St Martin stb.
De itt sikerült átélni és ámulattal hallgatni, amit játszottak. Nagyon bejött. Ekkor határoztuk el, hogy elmegyünk a koncertjükre, a gamer symphonyra.
Így is történt, ám sajnos valahogy nem hozta ugyanazt, mint a comic con-on. Nem volt rossz, de valahogy többet vártunk, nem jött igazán át az élmény. Hogy az akusztikával volt baj, vagy csak rossz helyen ültünk nem tudom.
De más is történt a Comic Con napján, az élőzenét hallgatva eszembe jutott Havasi Balázs, és hogy mennyire és hányszor szerettem volna már elmenni a koncertjére. S Ági mondta, hogy ne vacakoljak menjünk el, kerül, amibe kerül, ha ennyire vágyom rá, ne vonjam meg magamtól. Így hát idén Májusban megvettük a jegyet a decemberi Havasi koncertre. Annyira régen volt, hogy kb. el is felejtettük volna az időpontot, ha nem írjuk fel jó előre a naptárba.
Ahogy telt múlt az év, néha eszünkbe jutott, hogy mikor is lesz? El ne felejtsük! Nehogy aznap észleljük, hogy baker ez ma van/volt.
Szép lassan eljött a mikulás, s a december 7.-ei koncert napja. Mi nem vettük ki szabinak, így szombat ellenére munkanap volt. Délután még kitakarítottuk a lakást majd feldíszítettük a karácsonyfát.
Őszintén szólva egyáltalán nem volt koncert vagy épp kimozdulós hangulatom fáradt voltam, nyűgös, fájt a lábam, készülődés során is csak kínlódtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy inkább adjuk el a jegyeket, és hagyjuk a csudába. Nem érzem, azt hogy erre vagyok hangolva, annak meg, hogy elmegyek és nem érzem jól magam, nem tudom élvezni, nincs értelme.
Tudtam, hogy aznap nem meditáltam, nem volt légző gyakorlat, se jóga, se chikung se angyalozás semmi. Semmi ami segítette volna, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
Álltam a zuhany alatt és azt kívántam víz angyala, kérlek mosd le rólam ezt a sok negatív érzelmet és tölts fel energiával. Majd, ahogy álltam a lakásban még mindig félig nyűgösen, megkértem egy illetékes angyalt, hogy ugyan csináljon már velem valamit, legyek emberi forma valahogy, és segítsen hogy magamhoz térjek. Szeretném jól érezni magam az este, és ehhez kell a segítsége.
Felvettük a szebbik ruháinkat, én még sminkeltem is, ami ritka s elindultunk! De még a buszmegállóban is az volt bennem, és azon nyavajogtam Áginak, hogy hány éve vártam már ezt, és most semmi kedvem hozzá. Mi lesz ebből így?
Az aréna előtt már hömpölygött a tömeg, te jó isten…. hogy és mennyi idő alatt jutunk be?! De a következő gondolattal már az volt bennem, hogy halad ez, meglesz gyorsan, és így is lett.
Bent voltunk az arénában. Pechünkre megint ez a repoharas mizéria volt, amikor is, ha inni szeretnél valamit, kell venned egy műanyag poharat hozzá, ugyanis semmit nem adnak ki palackban. Így lett potom 900Ft-ért egy havasis poharunk. Ami valljuk be elég menőn néz ki.
Elfoglaltuk helyeinket, én a 7-es, Ági a 8-as széken ült. Nem szépítem qrva messze voltun a színpadtól, de már a jegyvásárláskor is úgy voltam, hogy egy; én nem adok ennél többet jegyekért, kettő; nem látni kell, hanem hallani, három; nem lenne szerencsés újra elől nyomorogni, mint a Gamer Symphonynál. Ahol egy tonna-donna végig félig rajtam ült, (isten boccsá, én sosem voltam vékony, nem is leszek, de ez tényleg sok(k) volt).
Szóval egész hátul ültünk, de magaslaton, így egész jól rá láttunk a színpadra és a kivetítőkre. A székek száma azért izgalmas, mert a 8-as Ági kedvenc száma, így kicsit az enyém is már, a 7-es pedig édesanyám kedvenc száma volt.
Azt az elején szeretném tisztázni, hogy mindenféle elvárás nélkül érkeztünk, nem volt bennem se áhítat, se különösebb rajongás vagy vágyakozás, hogy jujj mi lesz. Mint utólag kiderült Ági nagyon parázott attól, hogy mégis mire vállalkozott ő???!!! Zongoraest? Komolyan? Hát maximum kiolvassa alatta az épp folyamatban lévő könyvét. Szóval kb a legrosszabbra készült.
Slussz poén, hogy kezdés előtt kábé hatszor állítottak fel, hogy valahogy keresztülmásszanak rajtunk más székekhez eljutni, amitől már magában vert a víz. Nah de lassan-lassan mindenki a helyére került és kezdődött a show.
Gondoltam egyet s elővettem az agykontrollos 3 ujj technikát, hogy tudjam beengedni a zenét, tudjak rá figyelni és legyen jó. Semmi szintre menés, csak szimplán 3 ujj összeérint.
Elkezdődött. Hát mit ne mondjak már az eleje is ütős volt, mintha valami Yamatoo koncerten lettünk volna mély dobok, táncosok hosszú botokkal, törzsi zenét idéző akkordok, nagyon állat volt.
Néztem Ágira, hogy vajon neki is ugyanúgy tetszik. És láttam, hogy igen.
Nem is tudom leírni ezt az egészet, olyan volt a koncert mint valami spirituális utazás. Nagyon megindító volt, csak azt vettem észre újra meg újra, hogy folyik a könnyem. Folyik a könnyem és összegyűlik a nyakamban. De komolyan! Mindezt úgy, hogy nem sírni mentem, eszembe se volt, hogy itt ilyen is lehet.
Egyszerűen olyan mély szinten érintett meg a zene újra és újra, hogy egészen a lelkemig hatolt és könnyek formájában tört elő belőlem.
Balázs elmondta a koncert során, hogy a zene mennyi érzelmet képes közvetíteni a nézők felé, és megértettem, hogy lényegében ő ezért csinálja, hogy át tudja mindezt adni nekünk is, és minél színesebb élményekkel gazdagodjunk általa. Hogy megmutassa mindazt az érzelmet, a tüzet és szenvedélyt, ami neki a zene jelent.
És tényleg látszott és érződött végig, hogy mindenki, az egész stáb, az egész zenekar, az összes színpadon állónak ez a célja, hogy az egész átütő, magával ragadó és a lehető legjobb legyen. Ha ezt valaki mondja nem hiszem el, hogy ilyen van.
Magát azt, hogy a zene megérint, hat rám, meghat, elér a lelkemig, felszabadít és sírok, azt már számtalanszor megtapasztaltam; Irie Maffia koncerten pl. a Bajnokon, vagy amikor eljutok Guano Apesre, bár az rock zene, de én nem tudok nem sírni és hálás lenni, hogy ott lehetek. Mikor nagy kedvencem P!nk lépett fel szigeten és én sírtam örömömben, hogy láthatom és hallhatom élőben.
De mindezek mellett, vagy ellenére. ez most egészen más volt. Élveztem a zenét, beleéltem magam, sírtam. A különféle tételek közt tényleg rengeteg érzelem jött elő bennem. Volt, aminél éreztem a szárnyalást, máshol a vágyakozást, a reményt, volt, hogy a világmindenség határtalanságát, megint máshol a szabadságot, majd a békét, s később a hazaszeretetet. És átjárt az egész, újra meg újra, s csak folytak azok a könnyek. Olyan zenéknél, amiket akkor hallottam életemben először. Nagyon szenzációs volt az egész. A hang, az összhang a látvány.
Petőfi a kedvenc költőm, s úgy fest, hogy Havasi Balázsé is; Fa leszek ha, Egy gondolat bánt engemet, Temetésre szól az ének, Talpra magyar ezek mind a színpadon, mint magyar szimfónia.
Én tényleg nem számítottam erre, csak reménykedni tudtam, hogy át tudjam élni majd a zenét és jól tudjam érezni magam. Igen, fohászkodtam ezért, és igyekeztem jelen lenni. De ezt a fene se gondolta. Egyetlen egy dolgot szerettem volna csak, de azt nagyon, hogy játszák a Storm-ot mert nekem az a kedvencem és az annyira jó lenne…
Miután már túl voltunk a félidei szüneten, Balázs szó szerint zongorástól felemelkedett az egekbe, hullot rá a hó, mellette egy hatalmas fémgömbön két artista lány lengett a levegőben, s mi néztük, hogy előttünk pár méterre játszik, x méterre a föld felett. Csodálatos volt.
S miután már azt néztem, hogy hogy van még könnyem, és hol van még zsebkendőm. Elérkezett…
Eljött a Storm vagyis a vihar. Úristen tényleg, élőben fogom hallani!
És ez vitt mindent, mint a piros hetes. Olyan erős érzelemvihart éltem meg alatta, hogy az nem leírható. Már a felvezetés is ütős volt, vihar; és a sas, aki a viharban kitárja szárnyait és repül, szárnyal. Vicces, hogy épp a sas az erőállatom is, és ez az én zeném.
Sírtam, zokogtam, és azt éreztem bennem is tombol a vihar, szanaszét szed lelkileg, de totálisan teljesen. Úgy éreztem mintha kitépnék a szívem, a lelkem, darabokra hullok, meghalok ebbe a zenében. De mégis olyan jó! Mégis annyira, annyira üt, annyira hat, hogy egy vagyok vele. Éreztem, hogy szanaszét esem. Leírhatatlan, hogy egy zene erre képes velem, bennem. Totális katarzis.
Azt éreztem, hogy végem, de mégsem baljós értelemben.
S az jutott eszembe, hogy vajon anya hallja e ezt, el tud e jönni vajon egy Havasi koncertre, vagy épp itt van e velünk, s vajon neki az égi felhőtlen boldogság és egység mellett tud e hatni ez a zene. Át tudja e érezni vajon? Tetszene neki? Másik elvetemült gondolatom az volt, hogy Jézusom gyere le, és halld meg te is ezt, vajon neked is ugyanúgy hangzik, téged is megérint?
Elképesztő hálás voltam Balázsnak, hogy mindezt átélhettem, megélhettem, hogy ezt így képes volt átadni nekem. Nem tudom elég jól, elég mélyen leírni, mert nincsenek is erre szavak. De képzeld el, hogy azt éreztem a Storm végén, hogy, ha másnap meghalok, akkor ez volt az az élmény, amiért érdemes volt élni, érdemes volt embernek lenni, s ezért megérte minden fájdalom, ami életemben ért. S ha másnap meghallnék, boldogan tenném, nem bánnám, mert részese lehettem ennek a csodának.
S a viharral még nem volt vége. Még mindig tudták fokozni. Jött Balázs és Endi drum & piano-ja; the duel. Ami annyira vadra és odabaszósra sikeredett, hogy kajak azt éreztem, hogy valami felrobban bennem, ahogy felrobbant a színpad is. Tűz és szenvedély. S a zene mindent kimos belőlem, amit még ki kell.
Majd jött még néhány szám a koncert legvégén, amiknél azt éreztem, hogy újra összerak. Újra összeraknak bennem mindent, ami darabokra hullott és szétesett a vihar alatt és után. Jött a boldogság a felszabadulás a zenében is, és bennem is.
Ekkor és ott értettem meg, hogy idén májusban, a Comic con-on nem véletlen volt, az hogy eszembe jutott Havasi. Mikor hallottam a szimfonikus zenét és megérintett, fentről jöhetett a sugalmazás, hogy, igen? Neked tetszik ez a zene, és ennyire élvezed és hat rád? Hát ha ez kell, menj el egy Havasira és éld át élőben, éld meg igazán! S így is lett..
Fantasztikus, földöntúli, csodálatos élmény volt! Örökké hálás leszek, hogy ezt megélhettem, átélhettem. Innen köszönöm Havasi Balázsnak és az egész stábnak, az angyaloknak, az agykontrollnak!
Ez egy csoda volt, amit sosem fogok elfelejteni! Azt hiszem erre mondják azt, hogy örök élmény!
Hazafele végig a Storm dallama járt a fejemben; a türürürü türü-rüm ment újra meg újra. Boldog voltam, felszabadult, élettel és örömmel teli. Mintha a zene hatására teljesen újjászülettem volna.
S be kell valljam, a hatás még most, másnap is tart. Míg e beszámolót írtam, újra meghallgattam a Stormot, szemem ezúttal sem maradt szárazon;
Kívánom, hogy te, kedves olvasó éld át ugyanezt!
Kívánom, hogy téged is érintsen meg, ugyanígy a zene; az érzelmek, a szenvedély, a tűz.
Ezt mindenkinek át kellene élnie egyszer :)
2024.12.08
A képek forrása az internet. (Poharas kép saját.)