Ma aktív főzőcskézésbe kezdtem, és úgy döntöttem írni fogok róla. Mióta anya először bekerült a kórházba nem nagyon írok, elkezdtem megírni az ő sztoriját, de nem haladok vele túl gyorsan. Elég felkavaró visszaemlékezni és újraélni a történeteket, még úgy is, hogy tudom, hogy ez mind a feldolgozás része. Nah de most legyen a konyhaművészeté a porond.

   Ott kezdődik a problémám, hogy nagyon szívesen leírnám, hogy mit főztem ma, de attól tartok ez full ad-hoc ételkészítés volt, és kreálmányaimnak nincs is hivatalos neve. Gondoltam már párszor rá, hogy indíthatnék egy főzős blogot, de igencsak bajban lennék, mikor meg kellene határoznom a pontos mértékeit az egyes hozzávalóknak.
   Sokakat őrületbe lehetne kergetni az olyan mennyiségjelzőkkel, hogy egy csipet ez, vagy egy kevés az, illetve azzal, hogy gyakran ránézésre és érzéssel adunk az ételhez hozzávalókat. Racionális ésszel ezek ugyanis eléggé felfoghatatlanok, és nem igazán elégítik ki a mindent pontosan tudni akaró emberi elmét. Márpedig, amikor az ember főz, és úgy igazán belemelegedik, akkor valahogy nem az elméjével főz, hanem a szívével. Imádok így főzni, ráérzéssel szabadon, teszek az ételbe egy kis ezt, egy kis azt, és kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle.
   Tízből, kilencszer jó, tízből egyszer van hogy elcseszem. Ilyenkor az van, hogy az elmém közbeszólt és beletettem valami olyat is az ételbe, amit nem kellett volna. S bár érzékeim behúzták a vészjelzőt, hogy ne tedd, én mégis.

   Nagyon remek kis ételeket lehet alkotni, amikor az ember szabadjára engedi a kreativitását a konyhában. Emlékszem még egész fiatal voltam, amikor kitaláltam, a ketchupos virslis spagettit, ami sokáig szerepelt a repertoáron. Ahogy a mindent bele összeturmixolt zöldséglevesem is. Klasszik kajákat nem nagyon főztem, azokat anya mindig nagyon finomra kreálta, inkább csak néhány kitalálmányom volt.

   Nem tartom magam nagy konyhatündérnek, sőt legtöbbször lusta vagyok főzni, és nagyon irígylem a nővéreimet, akik pikk-pakk brutál gyorsan képesek előállítani egy 5-6 fogásos menüt is. Más, ha az embernek férje és sok gyereke van, ott nem nagyon lehet megtenni azt, hogy azt mondja az asszony; "Nem főztem semmit, azt esztek, amit találtok a hűtőben." Ám ha az ember egyedül van, vagy kettecskén a kis párjával, hajlamosabb engedni a lustaság csábításának. Ezért is szégyellem, de az én tarsolyomban nincsenek villám menütervek, amik hipp-hopp megvalósíthatóak akkor is, ha egy 5-10 fős vendégsereg állít be hivatalanul. Anyukám ezzel szemben tudta jól, hogy mi ilyenkor a teendő, és tesómék is másolták ezt a szuperképességét. 

  Őszintén szólva mikor belekezdtem az ebbe a cikkbe, meg nem álmodtam volna, hogy még a kaja témában is eszembe fog jutni anyukám, és törölgethetem a szemem írás közben. De talán ez így rendben van. 
 
  Ugorjunk a mai ebédterv megszületéséhez. Reggel elindultam bevásárolni, majd menet közben eszembe jutott, hogy főzni is kellene valamit. Kaptam szép csiperke gombát; áhh, de mégsem kéne újra gombapörköltet főzni, vettem darált húst is, s bevillant, hogy egy jó spagetti is lehetne. De az úgy túl snassz.... és mi lenne ha máshogy csinálnám?  Vettem még egy adag szép piros paradicsomot is, gondoltam bármi is lesz, ezt is be fogom építeni. Majd itthon beugrott, hogy csinálhatnék koreai kaját is, olyasmit, mint az általunk imádott cheese buldak, csak darálthússal, paradicsommal, gombával.
  Törtem az agyam ezerrel; vajon a Zingben, hogy hívták az ehhez hasonló ételt??? Elkezdtem nézegetni a honlapot sőt még az általunk szeretett Maangchi nevű koreai főzős influenszer hölgy ételeit sorra vettem, de nem találtam meg, amire gondoltam. Már lassan elkezdtem kételkedni abban, hogy ettem/csináltunk darálthúsos koreai ételt már. Megkérdeztem Ágit, de ő is csak a mandura emlékezett, az meg ugyebár teljesen más kategória.

  Meguntam a nézelődést, inkább a tettek mezejére léptem, és elkezdtem improvizálni. Fejben már megvolt, hogy kb mi lesz. Hagyma, fokhagyma, s mivel nincs gyömbér, így gyömbérpor, ez szolgált az alapnak szépen összevágtam egy fej hagymát, pár gerezd fokhagymát, a kb fél kiló gomba és két nagyobb paradicsomot. Előkotortam a hűtőből a koreai chilipasztát, szójaszószt, és az osztrigaszószt. Kezdődjék a mandula!

  Hogy eléggé Maangchi-s legyen a dolog, szezámolajat öntöttem a meleg serpenyőbe, tudni illik a koreai főzővideós hölgy mindig szezámolajat használ az ételeknél. Úgy mondja, angolul, hogy "szezámeóíl". A kevés olajon kicsit megdinszteltem a hagymát, fokhagymát, rászórtam egy adag sót, borsot és gyömbérport. Mikor kicsit kezdett alakulni és színe lenni hozzáadtam a kb fél kiló gombát, plusz még sót borsot, hogy íze is legyen. Mikor a gomba is kezdett kicsit összébb esni hozzáadtam az egészhez kb 3 teáskanálnyi édes chilipasztát és az apróra vágott paradicsomot. Tudni kell, hogy ez a chilis cucc csíp, mint a barom, de mivel édes is, így nagyon finom ízt tud adni az ételeknek.

   Megkóstoltam, valami még hiányzott, így jött a képbe egy kanál osztriga szósz és kb két kanálnyi szójaszósz. Szépen összekevertem a dolgokat, majd vártam, hogy átjárja az íz az ételt, elég intenzív volt az egész. Végül hozzáadtam a fél kilónyi darálthúst is az eddigiekhez. Kicsit aggódtam, hogy ebből mi lesz?! A húst mindig a főzés elején használom, vagy lepirítom és féltereszem, vagy hozzá adagolom menetközben a zöldségeket. Most teljesen felcseréltem a sorrendet kísérleti jelleggel. És milyen jól tettem! Így a húst maximálisan átjárta a szósz és az ízek, nem maradtak nagyobb darálthús darabok és az ételnek sem lett hús íze. Brutál jóízűt sikerült alkotni.
  Főztem hozzá egy kis rizst, és voila kész a neve nincs magyar-koreai ételcsoda. Kiadagoltam az ebédet és ráolvasztottam némi sajtot, hogy olyasmi legyen mint a chees-buldak a Zingben. A hatás és a siker nem maradt el, jóízűen falatoztuk a finom étket.

  A boltban vettem egy kis csirkefarhátat is, gondoltam főzök egy kis húslevest. A jó öreg csontos farból, hátból és nyakból sokkal finomabb húsleves fő, mint a húsosabb részekből. Aztán itthon jutott eszembe, hogy egy szál répa sincs, sebaj gondoltam beújítok a levessel. Hagyma, gomba, paradicsom, és a csontos husi szolgáltak alapanyagul. Hagymát megdinszteltem hozzáadtam egy kevés sót, borsot, s megszólalt a fülemben egy hang, hogy kömény, így egy kis őrölt köményt is szórtam rá. Mikor elkezdett fonnyadni, hozzáadtam a gombát, majd a paradicsomot, egy adag tárkonyt és rozmaringot, plusz még egy kis sót és borsot.
  Ezt mind összefőztem, majd hozzáadtam a csirkedarabokat. Hagytam hogy a hús kifehéredjen, és jól átjárja a zöldséges fűszeres cucc. Mikor már jól összefőttek az anyagok, öntöttem rá annyi vizet, hogy éppen ellepje az egészet, lefedtem és hagytam had főjön, remélve, így hamarabb megfő a csont is, és az ízek is jobban összeérnek és egyben maradnak. Néha pótoltam egy is vízzel, de teljesen csak a végén hígítottam fel, hogy leves állaga legyen.
  Szórtam még rá egy kis mungóbabcsírát, Ági friss terméséből. 
 

   Így készült el a neve nincs, de oltári finom levesem! :)

2023.06.24