Let it flow!
Az elmúlt 3-4 hónapban egészen pontosan 5 ismétlő tanfolyamon voltam Ildónál, ezek Angyalkommunikáció és Reiki ismétlő tanfolyamok voltak.
Minden tanfolyamon többször is elmondta Ildó nekünk, hogy beavatás során mindig megemelkedik a rezgésszintünk, és figyeljük meg, hogy lesznek olyan emberek, akik nem rezegnek együtt ezzel, nem tudják elviselni ezt az energiát, nem érzik benne jól magukat, ennek következtében fokozatosan levállnak majd rólunk.
Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ez valóban így lesz. Még akkor sem, amikor ötödjére hallottam ezt tőle. Az ember mindig azt gondolja, hogy ő más, és rá nem vonatkoznak ezek az íratlan törvények. Ezzel szemben azt veszem észre, hogy mostanság nem keresnek azok, akikkel nem rég még tök jó viszonyban álltam. Ellenben új emberek, és régi kedves barátok köszöntek be az életünkbe. Olyan emberek, akik elfogadnak, sőt igazából a hülyeségeinkkel együtt is szeretnek minket és látják a valós értékeinket.
Furcsa dolog ez a barátság téma. Valaha számomra ez szent és sérthetetlen volt, igazán hittem ebben a tűzbe megyek a másikért dologban Aztán az élet ráébresztett, hogy nem minden tündérmese, és nagyon pofára lehet esni ebben a játékban. Magamra maradtam barátok nélkül egy olyan életszakaszban, amikor a legnagyobb szükségem lett volna valakire, aki mellettem áll. A „legjobb barát” címre jelöltem sem volt ekkor mellettem.
Csalódtam egy nagyot a barátságban, pontosabban abban az ideában, amit én a barátságról, akkor hajdani ifjú zsenge koromban gondoltam.
Valójában a barátságban nem lehet csalódni! Tényleg nem! Csalódni a felépített légvárakban, az ideákban lehet. Csalódni az ember a saját maga által támasztott elvárásokban tud. De abban aztán piszkos nagyot lehet.
Így lehet csalódni az „igaziban”, a szerelemben, a barátságban, a családban s kb úgy mindenben is. Van egy faszántos elképzelésünk valamiről, hogy márpedig annak olyannak kell lennie. Ezen elváráscsokrok összegyűjtésében nagyon sokat tud segíteni nekünk a média ; a romantikus filmek, a sorozatok, a vígjátékok, drámák, mindenek világa. Hisz a TV-ben feketén-fehéren, sőt UHD-ben is látjuk, hogy hogy működik egy láv sztory vagy az igaz barátság. Nem de? Egy cirka 2 órás filmben nem olyan nehéz cukorpofának és imádnivalónak lennie bárkinek, de a valós életben, mégiscsak mindenki büdöset f!ng!k és sz@rik, és előbb utóbb kikívánkozik belőlünk a hátvágány gázokon túl, az igazi (olykor fáradt, hisztis, önző, depis, mérges, őrült, igazságtalan) énünk is.
Tegyük a szívünkre e kezünk! Senki sem angyal 0-24-ben… Még én sem!
Szóval a valós élet azért nem éppen 5D Színema Múví. De a mozi mégiscsak segít megtanulni elvárásokat állítani másokkal szemben, szerepekkel szemben. Amikben aztán elég könnyű csalódnunk. S azt gondoljuk, a másik a rossz, felháborodok, hogy mit tett vagy mit nem tett velem Gizi/Rozi/Józsi/Feri! De igazság szerint nem tesznek velünk ezek az emberek semmit sem. Csak azt, amit hagyunk nekik. Mindenhez két ember kell. Egyedül nem megy konfliktusba keveredni, csalódni! Persze mindent lehet egyedül is, de tragédiáink, drámáink megélésében általában a „többiek” vállalnak főszerepet.
Múltkoriban beszélgettünk Ágival erről a barátság témáról, és arra jöttem rá, hogy igazából nekem ő a legjobb barátom is. Vele tudok mindent, de mindent megbeszélni, ő az egyetlen, aki minden rezdülésemet tudja, érti, és jobban ismer, mint én saját magam. Aztán gondolkodtam még erőteljesebben és rájöttem, hogy rajta kívül csak egy ember volt még, akit beavattam életem minden történésbe, és aki mindig mindenben mellettem állt életem minden szakaszában, pillanatában. Ez a személy anyukám volt.
S ráébredtem, hogy mióta nincs velünk nem csak édesanya, de ezen a fronton is maradt egy méretes űr. És persze sírtam, ahogy most is sírok, mikor ezeket a sorokat írom… Fránya könnyek és érzelmek…
Szóval jah, könnyű csalódni az ideákban. Nagyon szar anya nélkül lenni. Emellett iszonyat mázlista vagyok, hogy a párom a legjobb barátom is egyben!
Tanulandó feladat engedni, ami és aki távozik, és fogadni, azt, ami és aki érkezik!
2023.03.24.