A megrágott vitorla

  Vasárnap reggel van, aludhatnék, ameddig jól esik, persze, kidobott az ágy még hat előtt. Kimentem mosdóba, majd a konyhába vízért, hallom, hogy a nappaliban hány a macska. Nah vajon mit evett meg Deni? Tettem föl magamnak a kérdést. A foszíliákból elég hamar kiderült, hogy valami zöld növényt.337966755_1397900737689464_4529374219977666124_n.jpg  Kissé még kómás fejjel elkezdtem vizsgálgatni, hogy vajon melyik virágra eshetett az úrfi választása. Pár kör után láttam, hogy hiányoznak a vitorlavilág leveleinek végei. Nem is egy, sorban végig ment vagy haton, mindegyikből harapott egy kis darabkát.
 Elég hamar felébredtem, egyből nekiestem a telefonnak azt nyomozva vajon mennyire lehet mérgező a növény. Pechünkre a mérgező növények között tartják számon. Közepesen mérgező növény, - több weboldal állítása szerint is.

  Lázasan googlizok utána, vajon mit okozhat, milyen tünetekre lehet számítani. Egyik oldal ezt írja, másik oldal azt. Van hol megnyugtatnak, hogy csak száj, nyelv dagad be tőle van hol komolyabb károsodásokról írnak. Egyből írok Ági anyukájának, akinek virágboltja van, hátha tud valamit a növényről, vagy arról mit okozhat.

   Felkeltem Ágit, közölve vele a szomorú tényeket, ő vizslató szemekkel vizsgálgatja a macska száját, szemét és nyelvét. A tünetek itt kellene megjelenjenek, de szerencsére semmi nyoma semmi gyanús rendelleneségnek.

  Közben szálanként megvizsgálom a papírzsebkendővel felszedett nedves végterméket, hogy vajon minden egyes szájba vett és megrágott darabka újra napvilágra került e?! Biztos, hogy nem maradt a macska gyomrába semmi az elfogyasztott növényből?! 
  Szemre szerencsére minden része megvolt, bár azért ez nem egy legó vagy puzzle, hogy biztosra tudhassam.

  Míg az én aggodalmam cseppet sem enyhül, a macska közben lelkesen várja a szokásos reggeliét, mintha mi sem történt volna. Boldogan falatozza azt; nagy baj csak nem lehet… gondolom. Adjunk neki tejet, az jó mérgezéskor, semlegesíti. Mandula tej van csak itthon, arra rá sem nézett.

 Telefonos segítségért nyúlunk, itassunk vele tejet. Ezt már mi is próbáltuk, de ha eszik nagy baja nem lesz. Közben olvasom egy cicás fórumon, hogy egy hölgy macskájával a szóban forgó vitorlavilág végzett. Ráírok, hogy információkat szerezzek. Kiderült, hogy ott későn jöttek rá a macsek betegségének okára. Szegény cicus nagyon legyengült, fáradt volt, habzott a szája, és sajnos csak túl későn vették észre, hogy a virág okozhatta a bajt.
  Nálunk szerencsére ez épp fordítva volt.

  Egész reggel különféle oldalakat bújtam, hátha okosabb leszek, és kiderül valami;

   „A legtöbb kutya és macska azonban elég okos ahhoz, hogy ne egye meg a leveleket,
és ha mégis, akkor általában kiköpi őket, mert szörnyű az ízük.”

   Mindig is azt gondoltam, hogy az én macskám átlag feletti, rendkívül okos, intelligens, szófogadó állat. De a fenti mondat után úgy gondolom nem is lehetne ennél hülyébb. Ez a virág már az első szájbavétlekor kellemetlen ízt kellett volna, hogy okozzon, de az én drága tüncicám, nem elégedett meg egy kóstolással, végig rágcsált egy fél tucat levelet. Nem is értem, hogy nem irritálta a száját, nyelvét.

   Most ott tartunk, hogy mellettem pihizik. Rendesen evett, ivott egy kis tejet, (szerencsére nála ez nem szokott gondot okozni, semmi hasmenés vagy ilyenek) és játszottunk is. Semmi szokatlan tünet. Időről időre szemlélgetjük vizsgálgatjuk, de úgy tűnik minden rendben van. Hétvége lévén csupán egyetlen állatorvost találtam a szomszéd kerületben, de arról olyan rossz kommenteket olvastam, hogy teljességgel kizárt hogy odavigyem a macskám. Tehát figyelünk és várunk.
 339563620_929593015134101_2994079985285678320_n_masolata.jpg
  Reikizem, hogy segítsek kicsit energiával. Reméljük a legjobbakat! Közben a gaz felkerült a szekrény tetejére, ahol a madár se jár, nemhogy a macska. Bízom benne, hogy minden rendben lesz Denivel.

 2023.04.02

Update; a macska teljesen jól van kutya baja sincs... szerencsére :)

Címkék: Deni, Denicicaaa