Üzenet Fentről

    Tegnap Bécsben jártunk az adventi forgatagban, ám élménybeszámoló helyett most azt írnám le, hogy milyen égi üzenet talált meg tegnap és a mai Ildós & Tamásos meditáció alkalmával. 

Figyelem most erősen spirituális vizekre evezünk!msg.png

   Töménytelen látnivaló és információhalmaz után betértünk Ágival egy templomba. Kívül belül gyönyörű volt minden. Próbáltam kicsit elengedni magam, pihentetni és megmelengetni fáradt és fázó tagjaim. Ültem becsukott szemmel, de nem történt semmi, azon túl, hogy már nem fáztam és megpihentem kissé. Elmondtam egy imát, és hálát adtam mindenért, amim van, mindazért, amit elértem idén. A családomért, a lakásért, a munkámért, a kollégáimért, a cicámért, a szerelmemért.

Jó volt értékelni magamban mindezeket és köszönetet mondani értük.

Majd jött a válasz; olyan szavak és mondatok, amik már nem az én gondolataim voltak, de gondolat formában értek el hozzám. Ilyenkor mikor jön az infó fentről nem mindig tudom leírni, pedig sokszor jó lenne szó szerint visszaidézni. Sajnos nem maradtak meg bennem a szavak, de próbálom a lényeget leírni.

   Nagyon jó munkát végzek, igazán jól és becsülettel végzem a munkám, de jó lenne, ha nem erről szólna az életem. Jó lenne, ha valóban élvezném azt, és átélném a lényeget. A fizikai sík, a mindennapi munka mellett más feladatom is van, másban is ugyanúgy ki kell bontakoznom és megmutatkoznom. Hogy használjam a szívem is ne csak az eszem. Hogy beengedjem, és hagyjam, hogy átjárjon a szeretet és ezt mások felé is közvetítsem, hogy írjak, s az írásaimon át adjak valami pluszt, magamnak, másoknak, a világnak. S hogy az íráson át kapcsolódjak, kapcsolatba lépjek spirituális világgal, az égiekkel, önmagammal. Hogy igazán önmagam lehessek, az, aki valójában vagyok.

  Megnyugtattak, és arra kértek, hogy ne aggódjak tovább az anyagi dolgok miatt, sosem kell éheznem, és mindig bőség fog áramolni felém. Itt az ideje, hogy szélnek eresszek minden ezzel kapcsolatos félelmet.

    Lényegében emlékeztettek arra, hogy nagyon sok minden volt idén, de túl sok volt a materiális világból, a munka, lakáskeresés, felújítás, költözés, különféle projektek. Amik mind kellettek és meg volt a maguk helye, de fontos, hogy időt szakítsak magamra, arra, hogy jól legyek, jól érezzem magam a bőrömben, boldog legyek, hálás és elégedett. Hogy jól működjek és fejlődjek lelki síkon is.

templom.jpg

    December 18.-án volt a Karácsonyi meditáció napja, Ildó és Tamás szervezett egy kis online eseményt, a csodatáboros csapattal. Be kell valljam a vezetett meditáció ezúttal engem egy teljesen más irányba vezetett. Ez friss és ropogós, és jegyzeteltem, szóval le tudom majd írni a pontos sorokat, amik megtaláltak.  

   A meditáció elején, a szép mező képe megjelentével egyből berepült Alberta,  az én egyik erőállatom egy sas, majd jött a vadmacska, a ló, a farkas, lepke, és végül a nyuszi is. Imádom a meditációkat, amikben ők megjelennek, és szerencsére elég gyakran teszik ezt.
   Olyan mintha bele tudnék bújni egy-egy pillanatra a bőrükbe, repülnék ahogy a sas, ügetnék, ahogy a ló, futnék akár egy gepárd, és vonyítanék, mint egy farkas. S ilyenkor valahogy az ő erejük és képességük is megjelenik. sas-nál a szabadság, a repülés, egy teljesen más perspektíva, gyógyítás, lónál az őserő, és szilárdság, a vadmacskánál az óvatosság, megfontolt léptek, rugalmasság, a farkasnál az egység, az összetartozás, a falka, a lepkénél a változás és megújulás képessége, a szépség és könnyedség, nyuszinál, a nagy dolgok megugrása, elrejtőzés.  

    Nagyon érdekes és izgalmas élmény, egyben teljesen felszabadít. Tuti voltam régen sámán vagy Indián, leginkább mindkettő, mert most is megjelent egy tűz körül táncoló alak, dobszó, és éneklés. Valami tisztító szertartás, ami megnyitja a szívem és az elmém a lényegi dolgok befogadása iránt.

   Jó kis elkalandozó spiribiri élmények jöttek a meditáció során. Csak azt vettem észre, hogy Ildó mondja szépen a meditáció szövegét, de én újra nagyon máshol vagyok, és nagyon jön egy mondat, le kell írnom, hogy ne felejtsem el! És bár elhangzott a fejemben legalább hatszor, ha nem tízszer, ám mégis elfelejtettem!

   Viszont volt, amit nem felejtettem el leírni, mégpedig a fentről jövő üzentet;

„Itt az ideje, hogy felvállald sorsod. Beteljesítsd küldetésed.
Szeretlek gyermekem!
Szeretném, ha boldog teljes szeretetteli életet élnél!
Vetkezd le félelmed! Higgy magadban! Higgy bennem!
Én mindig itt vagyok neked! Itt vagyunk veled, hozzánk mindig fordulhatsz!
Ha elakadsz, ha eltévedsz, ha nem találod magad, fordulj felénk, segítünk neked, hogy visszatalálj önmagadhoz. Hogy az légy, aki igazából te vagy!
Itt vagyunk neked, itt vagyunk veled!
Tudod, hogy mit kell tenned!
Ne halogasd tovább!
Itt az idő! Cselekedj!
Tedd, amit tenned kell.
Veled vagyunk, segítünk, de most már el kell indulnod azon az úton, ami igazán a tiéd.
Ne késlekedj hát tovább, ne kételkedj hát tovább.
Eljött az idő! Tedd!

 /Tudod, hogy mit, tudod, hogy hogy! Mindent tudsz!/

 Indulj! Itt az idő!"

"Jó lesz!”
 angyal.jpg

2022.12.18