Egy három napos ITIL képzésen voltam a héten.

    Meglepő módon nem volt olyan száraz és lesújtó az anyag, mint amire számítottam korábbi tapasztalataim alapján. Bár ez nagyrészt az oktató előadásmódjának volt köszönhető. Aki nem találkozott vele annak elmesélem, hogy az ITIL egy úgymond kézikönyv, javaslat gyűjtemény arra vonatkozólag, hogy hogy működjön egy vállalat. Leírja a folyamatokat, irányelveket, részterületeket, fókusz pontokat, hogy mi kell ahhoz, hogy egy cég sikeresen működjön, értéket teremtsen, kielégítse a fogyasztói igényeket.
  Amellett, hogy az önmagában elég száraz, nehéz tananyag emberi fogyasztásra alkalmasan lett tálalva; a harmadik nap a MarsLander nevű szimulációs feladatot kellett megoldani a résztvevőknek.

  A játék célja, - ahogy a neve is mutatja, - a Marsra jutás volt. Különféle szerepkörök voltak kiosztva, mint Értékesítési igazgató, Terméktulajdonos avagy PO, Változásmenedzser, Szolgáltatás menedzser, Vevőszolgálat, Ügyfélszolgálat (HD & 1st level), Rendszermérnök, Fejlesztő, Beszállító, Felszállás irányító. A 7 sprintből álló küldetés korántsem volt túl egyszerű. Folyamatos nehézségekkel és kihívásokkal kellett szembenézni a küldetés fordulói során, gazdálkodni kellett az erőforrásokkal, fejlesztéseket kellett eszközölni, kezelni kellett a felmerülő incidenseket, problémákat, ügyfélkéréseket, panaszokat, igényeket. S mindezt egy kanban táblán menedzselni.
  A legelején kisorsoltuk a szerepeket, nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy én lehettem a PO – avagy product owner vagy terméktulajdonos, tehát nekem kellett a feladatokat kiosztani, priorizálni, döntést hozni. Igazából ez volt a legkomplexebb és leghúzósabb szerep. A legnagyobb nyomás is rajtam volt ezáltal, de igazából élveztem, bár olykor eluralkodott a káosz.

   Nagyon izgalmas és tanulságos közel egész napon át tartó játékban volt részünk. Mit ne mondjak, nem volt sétagalopp a küldetés, és segítség nélkül valószínűleg hamar elvéreztünk volna rajta. De emellett nagyon jó meglátásaink és ötleteink voltak végig. Az egyik körben átadtam az irányító szerepet, aminek az lett az eredménye, hogy a priorizálással a kontrol és az események követése is teljesen kicsúszott a kezemből. A kör eredményében ez bár nem ütött vissza, de totális szétcsúszáshoz vezetett.
  Egy másik körben szerepet cseréltem az oktatóval, és egy másik pozícióba ültem be. Így láthattuk, hogy hogyan is kellene ennek az egésznek működnie. A szereppel a nyomás és az izgalom is töredékére csökkent, a feladataim rettentően leegyszerűsödtek, így láthattam azt is, hogy a többiek roleja jóval lazább, kevésbé megerőltető és stresszes, mint a PO-jé. Az utolsó körbe közkívánatra újra visszakerültem az PO szerepbe. Nem viccelek, a srácok arra szavaztak, hogy jól csinálom, amit csinálok és én fejezzem be a küldetés utolsó sprintjét. S bár volt hogy elcsúszott a fókusz, közös erővel visszakerült és rendkívül jó eredményt sikerült elérnünk. Jelentősen nőtt a bevétel és az ügyfélelégedettség is. Sikerült teljesíteni a küldetést!

  A végén átbeszéltük az egész játékot, és hogy ki hogyan érezte magát. Egy csomó elismerést sikerült bezsebelnem, a kollégák többször is megtapsoltak, a tréner mondta, hogy le a kalappal előttem, ahogy a szerepet végig vittem. Csupa-csupa jó visszajelzést adtak nekem a többiek. Nem mondom tényleg elég összetett volt az egész, ugyanakkor ráismertem magamra a valódi szerepemben is; mint csapatvezető. Igaz a hétköznapokban nem a Marsra kell eljutnunk, de a mindennapi feladatok, kihívások hasonló irányítást, rálátást, kreativitást, megoldó készséget igényelnek részemről. És hát ott sem mindig könnyű kézben tartani a dolgokat, fókuszálni, jól dönteni és nem elveszni a sok információ és feladat közt.

   Ugyanakkor ez a szimuláció nagyon jól kiemelte azt, hogy mi az, amin változtatnom kellene, mi az, amit sokkal jobban is lehetne csinálni. Gondolok itt az egyenes és egyértelmű kommunikációra, a nyugodt, higgadt problémakezelésre. Az oktató rá is mutatott, hogy a mi csapatunknál a szenvedély vezette a dolgokat, az előző higgadt megfontolt csapattal szemben. Ám így jóval többet is lehetett tanulni a dologból. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én működésemben nem a szenvedély, a munkám szeretete, a tenni akarás és a megoldásra való törekvés viszi a pírmet, mert bizony így van.

  És most fogadkozhatnék, hogy holnaptól én leszek a nyugalom mintaképe, de ekkorát mégsem hazudhatok magamnak, sem másnak. Nem tagadom hajlamos vagyok túlpörögni, rápörögni a dolgokra, aminek egyenes következménye, hogy megoldom a feladatokat, ám az is, hogy ez rendkívül fárasztó és sok energiát elvisz. Hogy hogyan lehetne félgőzzel ugyanilyen eredményeket elérni, még bőven tanulandó. De azért a hiányosságok és diszfunkciók mellett jó tudni azt, hogy valamit csak jól csinálok, a játékban és a nagyobb élet nevű játékban is  :)