A sors fura fintora, hogy amikor tavaly elkezdtük nézegetni a lakásokat, azt mondtam, én nem akarok még egyszer felújítani. Épp elég volt egyszer végigcsinálni. De mivel az univerzum nem ismeri a nemet, ehhez képest jól összehoztam magamnak egy újabb fullos lakásfelújítást. A-tól Zs-ig.

   Úgy volt, hogy hétfőn indul a mandula, reggel jönnek a kivitelezők. Mi vártuk is őket tűkön ülve, de hiába. Kiderült, hogy csak másnap kezdenek neki. Annyi mindent hal az ember lánya a szakemberekről, és a felvállalt munkákról, hogy magunk sem tudtuk, hogy mit gondoljunk. Mi van, ha felültettek és nem jönnek másnap sem?

  Szabadságot vettünk ki a felújítás miatt. Nem volt tervbe, hogy láblógatunk, így úgy döntöttünk Ágival, elkezdjük a dolgokat. Az előző felújításban is nyakig benne voltunk, ezt sem akartuk teljesen kihagyni. Akik esetleg tudtak volna segíteni, épp nyaralás és egyéb halaszthatatlan programok közepén voltak, így ketten álltunk neki a műveleteknek. Vettünk két spaklit a közeli kisboltban, és elkezdtük leszedni a tapétát a hálóban.

   Volt ahol könnyen jött, volt ahol kevésbé. Spriccelős szórófejes flakonokkal igyekeztünk segíteni a dolgon. Ám ez nem bizonyulta leghatékonyabb megoldásnak, így később beruháztunk két jó vastag ecsetre amivel jobban be lehetett vizezni a falat.
   Öröm a köbön az volt, mikor egy-egy darab tapétát sikerült nagyobb szakadás nélkül leszedni. Úgy örültem a leszedett papírdaraboknak, mint a gyerek ajándékbontáskor.

  Nosztalgia hullámain lovagolva gondoltunk vissza a kb. hat évvel ezelőtti felújításra. Emelgettük Lacikát, hogy milyen jó is volt együtt építeni, szépíteni az akkori kis lakást. Akkor is ugyanígy vakartuk a falat, majd köptük, nyeltük a glett port. Régi szép idők…

  Vissza a jelenbe; a nappaliban és a dolgozóban végig padlószőnyeg volt lerakva. Az volt a mázlink, hogy ragasztva csak egy helyen volt, így annak nekiestünk, felszedegettük és felvagdaltuk és felcsavartuk néhány nagyobb darabba. Mit ne mondjak izzadtunk, mint a sűrűn emlegetett éjszakai pillangó nénik abban a bizonyos templomban. De megcsináltuk tisztességgel.

  Az volt a mázli, hogy a dolgozóban egész szépen jött a tapéta. Egy gipszkarton falat azonban inkább kihagytunk, nehogy károkat okozzunk benne.
   A kis szobában, amit hálónak szántunk, laminált parketta volt lerakva. Szépen kicsavaroztuk a szegőket, és nagy nehezen találtunk egy pontot, ahol meg tudtuk kezdeni, így ezt is felszedegettük szép sorban.

   Így lényegében egy kis tapétaleszedés, szőnyegfelszedés, parkettafelszedés volt a 0. napi menü.

   Be kell vallanom eléggé csalódottak voltunk, hogy nem jöttek reggel a fiúk. Jól működő női aggyal élve, már mindenféle szcenáriót leforgattunk magunkban, hogy mi lesz ebből így. Rengeteg olyan sztorit hallani, hogy a munkások felültették a népet. Nem kicsit tartottunk mi is ettől.
   Jó kis stressz levezetés volt a bontómunka. És így legalább éreztem azt, hogy ha csak kicsit is, de ebben a felújításban is benne van az én két kezem munkája is.

   Közben végig a szoros határidő járt a fejemben, Augusztusban már be szeretnénk költözni, és még mindent meg kell csinálni. Nem ülhetek tétlenül várva a csodára, nem vesztegethetünk el egy szabadnapot, mert ha mégsem jönnek másnap, akkor nagy szarban lesz a haza.

   Csináltuk hát, amíg csak bírtuk! Kellemesen elfáradtunk az egész napos fizikai munkában. Hát mit ne mondjak, több s nemesebb vakolat volt rajtam, mint azon, aki sminkeli magát.
  Ahhoz képest nem is volt rossz eredmény amire értünk.

  Reménykedjünk, hogy holnap már jön az erősítés!

 2022.07.04