Volt ma egy rövid kis időutazásom. Egy olyan meditáció, ami feltehetőleg egy előző éltembe vitt vissza, sőt igazából nem is egy, hanem kettő. Pár éve Ildónál voltam Reiki ismétlőn, ott ismertem meg Isti barátnőjét. Amikor egy párba kerültünk és egymást kezeltük, bevillant egy középkori vár és két lovag képe, akik egymást edzve vívnak a vár körüli területen. Ezek voltunk mi. Együtt edzettünk, lovagoltunk, ittunk, vitézkedtünk. Igazi jó barátok voltunk. Később még csatába is együtt vonultunk az ellenség ellen. Érdekes bevillanás volt, úgy éreztem innen ismerhetjük egymást, és ezért lehettünk szimpatikusak a másiknak. Emlékeim szerint ez volt a legelső ilyen kis flashback szitu, ami valószínűsíthetőleg egy korábbi életem darabkáját tárta elém.

    Nos, ma jött egy ötlet, hogy meditálok. Egy olyan meditációt kértem, ami segít megértenem a dolgokat, a jelenben. Valamit, ami útmutatást ad.

      Alig kezdtem el a relaxációt, és hunytam be a szemem, egyből bevillant egy csatajelenet képe. Tudtam, hogy ugyanabban a korban vagyok, mint az előzőnél Szandival, éreztem, hogy ez ugyanaz az élet, mint amit akkor láttam. Ám az egyik harc során, megsérültem, beestem a lovam alá, és a ló alá szorulva küzdöttem a kiszabadulásért. Míg egy száguldó ló szó szerint agyon tiport, bezúzta a koponyámat és vége volt a dalnak. Még láttam, hogy a társam, megtalált a csatamezőn, megsiratott, és jó bajtárshoz méltóan eltemetett.
     Ez megmagyarázza, hogy miért is félek a lovaktól, miért van bennem az, hogy nem biztos, hogy fel mernék ülni rájuk.

    A dolognak itt még nem volt vége, a következő szín, egy másik életből volt. Időben hasonló korszak lehetett, pontosan nem tudtam meghatározni, hogy ebben az életben férfi vagy nő lehettem, talán mindkettő, talán kétszer kóstoltam bele ebbe az élethelyzetbe. Ami tiszta volt, az az, hogy nincstelen, éhező koldus vagyok. Egy fillérem sincs, az utcán kuporgok, alamizsnáért, pénzért könyörgöm a járókelőknek. Akik persze nem adnak max egy szájast. A mások által utcakőre, sárba dobott ételmaradékot eszem. De ha úgy akad, a disznókat sem vagyok rest kitúrni, és a moslékjukból lakmározni. Sőt egy kutyát is arrább ebrudalok, úgy fest még ő is jobb falatokat kap nálam, amit képes vagyok elorozni tőle.
     Egyszer csak lopok egy darabka kenyeret a piacról, ami nem tűnik túl jó húzásnak, börtönbe zárnak érte. Aztán a lopás büntetéséül levágják az egyik karom. Akkoriban még így büntették a tolvajokat, az senkit sem érdekelt, hogy nem volt mit ennem és emiatt kényszerültem lopásra. Végül talán ez jelenthette a végzetem, mert úgy tűnt, az utcán fagytam halálra. Egyszerűen kihűltem. Ez ismét nem éppen happy endre végződő sztory.
     Ami még beugrott innen, hogy egyszer tisztálkodás közben beleestem a folyóba. Majdnem megfulladtam, épp hogy ki tudtam mászni, és megúsztam élve.

     És hogy mi ezeknek a képeknek a tanulsága? Mi a mondanivalójuk a mai énemnek? Az első lovagos kép a lovakhoz fűződő viszonyomat magyarázza meg. Tetszenek, szeretem őket, jó a közelükben lenni, de ugyanakkor félek is tőlük. Talán az előzmények ismeretében nem véletlenül. A koldusos rész, pedig arra ad mély magyarázatot miért vagyok ilyen kuporgató. Miért oly fontos számomra az anyagi biztonság, az egzisztencia, és miért vagyok képes attól rettegni, hogy nem marad kenyérre valóm. Holott ezek leginkább vélt félelmek, amiket valószínűsíthetőleg épp innen hoztam magammal. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért eszek túl gyorsan, kapkodva, habzsolva. Mint, aki még soha nem evett. Így belegondolva iszonyat durva összefüggések ezek. Amikre alapjáraton tuti nem gondolna az ember lánya. A majdnem vízbefúlásos történet, igazolja a mély víztől való félelmemet. És azt hogy miért nem tanultam meg soha teljesen úszni.

     Fúúú a mindenit! Ahogy kijöttem a meditációból egyből billentyűzetet ragadtam, szóval még magam sem teljesen fogtam fel a dolgok súlyát. Akárhonnan is nézem, ez elég durva.

     Megfordítva mindezt; ha ezek a félelmek, és berögzött dolgok, mind előző életekből jönnek, akkor az azt is jelenti, hogy ezeken változtathatok. Hisz ez már egy új életem, ahol nem kell nélkülöznöm, koldulnom, az utcán élnem, vízbe fulladnom, vagy épp csatában elesnem.
Köszönöm!