Mint azt bizonyára észrevettétek hosszú hallgatás után két kirándulós irománnyal rukkoltam elő, talán nem éppen várt módon. Úgy gondoltam, hogy ha már van ez a pár visszatérő kiruccanó hely, az életemben miért ne írhatnék róla?! Talán nem mindenki ismeri, vagy nem mindenki így ismeri őket. Most ezt kaptátok a terítékre, fogyasszátok egészséggel.

     Győrben is jártam ám! Nem, most nem egy bemutatom Győrt című rovat fog következni. Sajnos nem ismerem még kellőképpen ehhez. Győri kiruccanásom középpontjában inkább a családlátogatás állt.

      Judit nővérem Győrben él a kedves kis családjával; három unokaöcsém és a keresztlányommal együtt. Azt tudni illik, hogy már mind felnőttek, tehát nem pár éves togyogó kis srácokra kell gondolni.  Épp ellenkezőleg mindhárom férfiúnak saját családja van már. Egy-egy gyönyörű, tüneményes kislánykával büszkélkedhetnek az apucik. Keresztlányomnak pedig épp most ballagott el, az ő ballagásának apropóján kerültem fel Győrbe. Sajnos a távolságok miatt elég ritkán találkozunk, ezért is ment most élményszámban, hogy együtt lehettem velük.

      A ballagás egy pénteki napon volt, így csütörtök - péntekre szabadságot vettem ki, s nyakamba vettem az országot két oszkároshoz betársulva. Igazából mákom volt a Budapesti átszállást illetőleg, bár az első kocsim megcsúszott az idővel, a metrók gyorsaságának köszönhetően mégis minden flottul ment, s jó időben voltam a kellő helyen. Nővérem már várt a városháza előtti szökőkútnál. A városháza egyébként szerintem csodálatos épület, a környékéről s a mellette lévő parkról nem is beszélve. Győr az első vidéki város, ahol a vasútállomás a központban van, általában mindig a város szélére teszik.

     Első közös utunk egy menő manó cukrászdába vitt. Beültünk sütizni, ne kérdezd a hely nevét, de iszonyat finom tortákat ettünk, bevásároltunk s irány haza. Otthon nagyon király gyrost rittyentettünk együtt a kis tesókámmal. Majd délután gyalogos városnéző túrára indultunk. Annyira szép Győrben az, ahogy kettészelik a folyók, a Duna a Rába. Bejártuk a főteret, megnéztük a nagyobb látványosságokat, képzeljétek még ETO shopban is voltam. De Görbiczes képet nem láttam sajnos. Anno nagy ETO fan voltam, mit nem adtam volna egy élő meccsért. Egyen kettőn voltam is, mikor épp erre jártak, de már nem nagyon követem a női kézit.
Kellőképpen elfáradtunk a nagy séták során, az esti pizsiparty alkalmával minket sem kellett ám altatni.

         Másnap mindenki izgatottan készülődött a nagy napra, főleg a ballagó. Olyannyira jól sikerült az izgulás, hogy miután felöltözött talpig sminkben, szép ünneplő szoknyába, ingbe, harisnyába, s minden nagyon csínosan szinte tökéletesen állt rajta akkor jutott eszébe, hogy neki bizony pisilnie kell. Így kezdődött az egész ruha-igazgató procedúra elölről. Nevettünk rajta rendesen, ennél jobban össze se lehetett volna hozni a dolgot.

     Maga a ballagás az iskola udvarán volt, kívánni sem lehetett volna jobbat; járt a levegő, a rokonság nyugodtan behúzódhatott a fák árnyékába. Én voltam az ügyeletes fényképező, elvégre muszáj volt megörökíteni a pillanatot, hisz mégsem mindennap ballag az ember lánya, hát még a keresztlánya. Tök jó képeket sikerült lőni a kis csini ballagónkról. Imádom az ilyenkor készült családi képeket.

    A buli Robiéknál folytatódott, ahol már nagyban rotyogott a marhapörkölt. Ne kérdezd, ne firtasd… kb 6 óra kellett mire jól megfőtt az étel. A házigazdával karöltve már mindenki haja az égnek állt, hogy ebből sem lesz soha ebéd, ez már sose fő meg. Igaz hogy csak délutánra lett kész, de megérte várni, mert nagyon finom lett a pörkölt. Addig sem haltunk éhen, ugyanis Judit csinált némi fini csirkemelles elemózsiát számunkra. Volt ám ballagási torta is fincsi fondanttal bevonva. S mindeközben a család legkisebb tagja, Robi unokaöcsém és felesége Vera kislánya, Mira baba szórakoztatta a népet ennivaló cukiságával.

         Robi és Vera meginvitáltak, hogy maradjunk ott estére is Jutkával. Igazából következő nap is nálunk aludtunk, innen is köszönöm szépen a szíves vendéglátásukat. Mégiscsak másabb kertes házban, nincs olyan meleg, jó a levegő, nem beszélve arról, hogy pár perc sétára van csak tőlük a Duna. Csodálatos az itteni táj, többször lementünk megbámulni a vizet. Nem messze áll itt egy kilátó is, bár nem a legstabilabb lábakon, de azért felmentünk rá. Este lefekvés előtt még kiültünk a kerti hintára sztorizgatni a szabadban, majd mindenki nyugovóra hajtotta a fejét.

     Másnap Zozáék is lejöttek, sőt harmadik unokaöcsém lánya is átugrott a szomszédból, így az összes apróság, minden unoka, - te jó ég annyira hihetetlen, hogy Judit már háromszoros nagymama, - együtt játszhatott. Nőnek, mint a gomba, egyik szebb és okosabb, mint a másik, nagyon szép gyerekek.

      Hihetetlen, hogy milyen gyorsan felnőttünk, hogy a fiúknak már gyerekeik vannak, és mindenki megtalálta a maga kis helyét a világban. Durva, hogy már Petra is középsuliból ballagott. Nem hiába mondom tesómnak, hogy büszke lehet a gyerekeire, - bár ez mindegyik tesómra igaz! Elég népes a család :) Sokat babáztunk, beszélgettünk és nevettünk, valahogy nagyon hamar eltelt ez a pár nap velük, vasárnap már indultam is haza.

       Robi elvitt minket Juditék lakásába, ahol összeszedtem még a kis maradék motyómat. A vasútállomásról indult az oszkárom, szerencsére ezúttal már nem kellett átszállni BP-en. Egész kis búcsúmenet jött össze a távozásomra, Petráék is lejöttek elköszönni, Tomi is kijött a kislányával Tamarával. Poénkodtunk, hogy remélhetőleg nem adják el a vesémet és engem sem.
Petrától kaptam egy igen szívhez szóló búcsúajándékot, bekereteztették a ballagáson készült közös képünket. Fogalmam nincs, hogy tudták ilyen gyorsan előhívatni, bekereteztetni, főképp így hétvége során, csak ámultam a csodálkozástól. Nagyon édes volt tőle. Azóta is ki van téve a közös kis képünk az íróasztalomra.