A pénteki nap során, leginkább azon agyaltam, hogy mégis mit kellene csinálni a hétvégén. A terv az volt, hogy délután 3 kor megpattanok melóból és indulás az én kis szülővároskámba, meglátogatjuk anyukámat és megnézzük az ottani programokat. Aztán ahogy kiléptem az ajtón elkapott a zuháré. Eleinte csak esett, majd később az úton már szakadt, néhol annyira, hogy kb semmit sem láttam. Ekkor már sejtettem, hogy a jó kitervelt programtervet azzal a lendülettel dobhatom a kukába. Leültem hát a gép elé, égen földön keresni egy autóüléshuzatot a kocsira. Persze több óra netnyálazás után sem találtam semmit. De ekkorára az egóm már olyan szinten elvitt kirándulni, a tökéletes huzat kutatása közben, hogy már azt sem tudtam hol vagyok.
     Ami maradt egy fájdalmas keserű szájíz, azzal, hogy semmi sem sikerül.

       A B-tervnek szombatra, jött egy korábban már többször elhessegetett sugallat; Bükkszentkereszt. Sosem jártam még itt, azt tudtam, hogy valahol a hegyekben leledzik maga a település, de az, hogy ennyire közel van Miskolchoz és Lillafüredhez mindezidáig nem jutott el a tudatomig. Ellenben most nekivágtunk a nagy kalandnak. Épp ezzel a kitörő lelkesedéssel vágtunk volna, ha nem strapál le a reggeli kapkodós összepakolás, és nem kapok agymenést az autóba szállva azon, hogy az Istennek sem tudom beállítani a telefonon a GPS-t. Idegbaj és hiszti a négyzeten. Mondhatni ez a reggel is jól indult. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy mennyire kikeltem magamból és elvitt ez a rossz érzelem. Igyekeztem hát megnyugodni.

      Útközben megálltunk a Mályi tónál, már nagyon rég nézegettem a Mályi tóhoz vezető táblát valahányszor elhaladtunk mellette a Miskolc felé vezető úton. Ám ezúttal engedtem a kísértésnek, és meglestük a vizet. Kiderült, hogy szabadstrandként üzemel, kajakoznak, vizibicikliznek, önfeledten úszkálnak itt a helyiek. Mondtam is Áginak, hogy ide vissza kell jönni, csak épp fürdőruhával.

      Nagyon megéheztünk az odafele vezető úton, ezért Miskolcon megálltunk a Csülök Csárdánál, amit szintén nézegetek, már egy ideje, mint lehetséges táplálkozási helyet. Két személyes bőségtálat kértünk, ami valóban bőségesnek bizonyul, megpakolva csülökkel, csirkemellel, rántott sajttal, salátával vegyes körettel. Igazi diétás kaja. Legnagyobb meglepetésemre minden nagyon finom volt. Jól lakott bendővel, elégedetten meneteltünk tovább.
      Mivel a környéken nem találtam megfelelő szállást, az Egyetemi kolinál maradtunk. Átvettük a szobakulcsot és lecuccoltunk. A nap izgalmasabb része még előttünk állt.

   Elindultunk Bükkszentkeresztnek, a szerpentines kanyarokkal és szakadékokkal tűzdelt úton. A panoráma minden irányból valami csodálatos volt. A vezetés élményét azonban, átengedtem Áginak. /Én nagylelkű – nem is azért, mert fostam vezetni :) / Hamar kiderült, hogy elég bölcs döntés volt, mert a keskeny úton két autó legtöbb helyen nem fért volna el, imádkoztunk is, hogy csak ne jöjjön szembe senki. Persze ez nem kívánságműsor, szerencsére le tudtak/tudtunk húzódni, amikor kellett.


      Bükkszentkereszt elég hangulatos hely, a maga kis lankás utcáival, de azért nem árt egy jobb autó, ami lájkolja a lejtőket és emelkedőket. A központban megálltunk egy cappuccinora a helyi Léda büfénél, ahonnan szép kilátás nyílt a környék erdőire. A falu hírnevét egyrészről a Bükki Füvesember – alias Szabó Gyuri bácsi és az ő gyógynövény csodái adják. Mi is benéztünk a Gyógynövény boltjába, ahol rengetegen várakoztak, tanácsadásra várva. A település másik részén lévő gyógynövényes kertbe viszont nem tudtunk bejutni, mert zárva volt. Másik tömegeket vonzó nevezetesség pedig a Mária kegyhely és az itt található legendás gyógyító kövek. Nem voltak komolyabb elvárásaim, de valamiért el kellett ide jönnünk, valahogy éreztem, hogy ez kell. 

       Ahogy a Mária kegyhelyhez értünk, már érezhetően lehűlt a levegő, azon agyaltunk hova álljunk le a kocsival. Ági leparkolt én pedig kiszálltam a kis szentélynél. Letérdeltem imádkozni a szűzanyához. Azt tudni kell, hogy nem vagyok vallásos, nem vagyok keresztény, meg sem vagyok keresztelve. A saját magam módján hiszek. Ezidáig sosem volt szoros kapcsolatom Máriával. Sőt úgy alapjáraton semmiféle kapcsolatom sem volt. Itt és most azonban történt valami. Aki olvas engem, megszokhatta már ezeket a kis spiri utazásokat tőlem, meditációk során vagy amikor a természetben vagyok. Arra már korábban rájöttem, hogy minél nyitottabb vagyok, a spirituális, avagy lelki témák irányába, annál több kis furcsaság történik körülöttem. Konkrétan az imádkozásom alatt, mi beszélgetni kezdtünk Máriával. Egyfajta, áldást, támogatást kaptam tőle.

     Az első pillanattól éreztem, hogy egy szent helyen vagyok, és akkor még nem éreztem az itt lévő kövek erejét. Ugyanis mikor kicsit közelebb kerültünk volna a kövekhez, és lesétáltunk az erdős részhez, szabály szerint leszakadt az ég, elkezdett zuhogni az eső. Így bemenekültünk az autóba. Egyfolytában arra kérleltem magamban a fentieket, hogy vigyázzanak az autóra és ránk. Azon ment a matek, hogy elinduljunk, vagy sem. Határozottan az pörgött a fejemben, hogy maradnunk kell, ne induljunk el, vigyáznak ránk, minden rendben lesz. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, mi pedig a fák alatt ültünk a kocsiban. Tudtam, hogy ez időbe fog telni, és legalább egy fél órát itt fogunk dekkolni. Mondtam Áginak is, hogy erre készüljön. Míg ő élvezettel szemlélte a szélvédőre tűzijátékként csapódó vízcseppeket, nekem egy mélyebb utazásban volt részem. Meditatív állapotba kerültem és Máriával beszélgettem, aki megtisztított és feltöltött fénnyel. Kérte, hogy pakoljak egy zsákba minden félelmet, fájdalmat, hátráltató dolgot, ahogy a táborban is tettük. S ő majd elviszi azt magával, ne törődjek, semmivel tisztuljak, töltődjek. S így is tettem. Olykor folyt a könnyem a hálától és meghatottságtól. Ági persze nem értette, hogy mi van, de hagyott érvényesülni. Elég komoly dolgokat éltem át.

     Egyfajta próba is volt ez nekünk, hogy vajon hallgatunk e, a fenti, és belső sugallatainkra és a szakadó eső és nem éppen biztonságos fa alatt parkolás ellenére itt maradunk e. Fejvesztve menekülünk a vihar elől, vagy hagyjuk hogy az égi gondviselés vigyázzon ránk. Hagytuk.

    Ahogy kevésbé esett magamra cibáltam a szélkabátot és kimentem a Mária szoborhoz, majd a kövekhez. Ági szó nélkül jött utánam. Valami csoda volt ez az egész, csak mi ketten, mindentől távol az esőben, a szent kövek közt, ebben a határtalan és féktelen energiahullámban, ami körbevette ezt a helyet. Fotózgattuk és videóztuk, amint a lezúdult nagy mennyiségű csapadék utat tör magának és érként hömpölyög lefelé a földből kiálló gyógyító sziklák közt. Közben végig esett az eső, de nem érdekelt minket, élveztük, gyönyörködtünk a tájban és töltődtünk a végtelen energiákból. Olykor olyan erősen vibrált, és megdobott az erő, hogy alig bírtam állni a lábamon, megszédültem, meginogtam. Mondhatni megrészegített az itteni légkör. Nagyon jó volt itt lenni. Alig akartunk elszakadni. Már nyoma sem volt a reggeli és előző napi stresszáradatnak. Csak béke és nyugalom vett körül.

     Olyan lelkes, és határtalanul boldog voltam, mint egy kisgyerek, aki önfeledt csodálkozik rá a körülötte lévő világra, és gondtalanul élvezi a jelen pillanatot, s látja maga körül a csodákat. Széttárt karokkal, arccal az ég felé élveztem a lehulló hűs esőcseppek permetét. - Eső, és természet, élet illatod van, - mondta nekem Ági. Valóban, teljesen átjárt az élet.

     Nem mese, és nem legenda, gyógyító ereje van az itteni köveknek, az erdő fáinak, és itt velünk van ő is, Mária, ki vigyázza gyermekeit; minket, embereket. Mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet, hogy látogasson el ide egyszer, elvárások nélkül, lecsendesedve, befelé figyelve.

      Visszafelé szintén necces volt a szerpentines kanyargás, de közben annyira szép volt a minket körülvevő erdő képe, hogy az leírhatatlan. Egy helyen megálltunk, kiszálltunk a kocsiból, hogy még utoljára jól magunkba szívhassuk az erdők jó levegőjét, és megcsodálhassuk az itteni erdőt. Nem is gondoltuk, hogy mi van itt. Bár már kilóméterekre voltunk a kövektől és Bükkszentkerszttől, olyan erő áramlott a mellettünk lévő fákból, hogy szabályosan billegtem előre és hátra, miközben két lábbal a földön álltam.

      Újfent zakatolt felém az energia örvény. Mindketten ugyanúgy éreztük. Sőt, ami még brutálabb, készült rólam néhány kép, miközben itt flasheltem, és a telefonnal lőtt fotókon, szabályosan kivehető egy fehér köd körülöttem. Mintha szárnyaim lennének vagy egyfajta energia burok venne körül…

     És ezzel még nem ért véget a hétvége… folytatása következik ;)