Lassan két hónapja vagyok az új munkahelyemen. Amire nagyon sok mindent lehet mondani, egyet azonban semmiképp sem; hogy unalmas. Állandó a pörgés, mozgás, változatosabbnál változatosabb helyzetek és feladatok tárulnak elém.
   Szerencsés vagyok, mert nagyon jó a csapat, a főnököm, és igazából a társosztályokkal is teljesen jól sikerül megtalálni a hangot.

    Mikor idekerültem nagyon soknak tűnt az egész minden teljesen új volt, és merőben más, ahhoz képest, amit eddig csináltam. De azóta egyre több mindenbe látok bele, egyre több folyamatot értetek meg, egyre jobban felveszem a fonalat. Halad minden szépen előre. Persze még most is rengeteg tanulás és feladat áll előttem.

   Az mindenképpen biztató, hogy akivel alkalmam nyílt már akármilyen projekt, vagy munka kapcsán együtt dolgozni, az később ezer wattos mosollyal fogad a folyosón. Igyekszem megtalálni az emberekkel a közös hangot, a maximumot nyújtani, jól végezni a dolgom, segíteni mindenkinek, amiben csak tudok.

  Azt hozzá kell tenni, hogy igen pörgős egy munka az enyém. Néha, olyan mint egy szép körhinta; csak pörög és forog, nincs megállás, ám ha nem találom meg benne a biztos pontot, - nem állok meg a közepén, - egyszerűen elszédülök bele.

   Olyan ez, mint maga az élet; van, hogy nagyon megy, és nagyon ott vagyok a szeren, van, hogy csak állok és semmit nem értek, van, hogy móka és kacagás, de akad, hogy teljesen kifacsar, míg máskor egy hatalmas energiabombával tölti fel a lényem.

  Szeretek itt lenni! Élvezem a munkám. Nagyon jól érzem itt magam. Azt hiszem nagyon kellett már ez; 1,5 év állandó home office után végre emberek közt lenni, szociális kapcsolatokat építeni, tenni-venni, beszélgetni, nevetni. Mintha kicseréltek volna.

   A főnököm nagyon elégedett velem, csupa pozitív visszajelzést ad nekem és kap rólam. Általában elegendő az, ha egy téma kapcsán csak megadja számomra az irányt, onnantól már viszem a történetet előre.

   Gyengébb pillanataimban, mikor ömlik rám a munka, azért el eltűnődőm, hogy jó ötlet volt-e a váltás. De ez a gondolat kb. 5 percig tart.
   Az igazi kérdés valójában az, hogy miért nem léptem meg már jóval hamarabb?! 
A mondás úgy tartja, hogy mindennek megvan a maga ideje, ennek most volt itt.

Újra meg újra rá kell ébrednem, hogy;

• Előbb utóbb minden felmerülő kérdésre sikerül választ és megoldást találni
• Semmi sem tart örökké
• Nincs probléma, nincs baj, nincs gond, nincs lehetetlen.... csak megoldandó feladat van
• Felesleges görcsölni és agyalni, az sehová nem vezet
• Időnként muszáj pár perc szünetet beiktatni 
• Nem nekem kell megoldanom mindent, elég a megtalálom azt, aki ismeri a megoldást
• Hiszek magamban, bármire képes vagyok
• Az égiek támogatnak. Elég csak a segítségük kérnem

Ahogy mondottam, bizony van mit tanulni, de hát a jó pap is holtig tanul, hát még én ;)