Az idei csodatábor számomra egy hét nyaralással összekötött szabadsággal kezdődött. Bár terveink egy részét elmosta az eső, de így is sok szép helyre sikerült eljutni. A tábor úgy nevezett nulladik napja csütörtökre esett. A saját kezdeti ellenállását leküzdve ez évben Ági is velem tartott. Az egy hetes jövés-menésben, kirándulgatásban ekkorára már kellőképpen elfáradtunk, nem hiába mondják, hogy a pihenést is ki kell pihenni. Ezért a csütörtök délelőtt azzal, telt, hogy próbáltunk magunkhoz térni, és elindulni a táborba. Nekem a fejem fájt, Áginak a hasa, ergo teljesen jól indult a nap.
   A Tábor idén Kiskérpusztán volt, egy jól eldugott Nógrád megyei településen. Az odavezető út sem volt mindennapi, már ha azt egyáltalán útnak lehet nevezni. Maradjunk annyiban, hogy bővelkedett kátyúkban, és sem az autó sem mi nem lájkoltuk. Azt hittem sosem érünk oda. De meg kell hagyni a Cserhát lankái igazán lélegzetelállítóaik voltak.  

    Délután kettő fele sikerült megérkeznünk. Ekkor már javában zajlottak a helyszíni műveletek. Ildó, Tamás, Nelli, Isti és Kata alkották a szorgoskodó előőrst. Egy-kettőre mi is belevágtunk a lecsóba. Elsődleges feladat a kinti asztalok és padok elhelyezése volt. Aki netán azt gondolná, hogy azok oda születtek le annak megsúgom, hogy lázas átpakolások és újra tervezések varázsolták helyükre őket. Az első táborokban magam sem gondoltam, hogy mennyi előkészülettel jár mindaz, ami fogadja az érkezőket. Volt itt minden, pókhálózás, sepregetés, tengernyi tányér, evőeszköz és edény elmosogatása, törölgetése, hűtő takarítás és még sorolhatnánk. Lázasan szervezkedtünk, tervezgettünk mi hogyan lenne jó. A legjobb dolog az volt benne, hogy mindezt együtt tettük.

    Mivel Ildóra és Tamásra még este 10 után is millió tennivaló várt, az esti nagy sztorizgatás sajnos elmaradt. Egy mini kacarászós pizsipartyt azért megejtettünk a többiekkel az ebédlőben.

    A másnap reggel sem telt el tétlenül. Igyekeztünk elvégezni az utolsó simításokat, plédek, terítők elhelyezése, kitenni a névjegykártyákat, felragasztani, amit kellett, feliratozni a mosdókat, fürdőket, fertőtlenítő szereket. Tamás és Isti kitáblázta az idevezető transzparenst, hogy nehogy más is tovább haladjon hozzánk hasonlóan. Az egyik wc eldugult menet közben, a konyhai csapot nem lehetett elzárni, a mikró többször levágta az áramot, Tamás fürdőjében szanaszét folyt a víz, őt sem hagyva szárazon. A fenti tűzhely nem működött. Szóval mindig volt valami újabb meglepetés. 

    Ahogy elkezdtek szállingózni az első érkezők, mindezen izgalmak nyoma egy-kettőre tovaszállt. Olyan volt, mintha minden érkező csapat egy hatalmas pozitív töltetű energiabombát hozott volna magával. Elsőként a Falusi család futott be, Niki, Laci és Andi. Annyira jó volt újra látni őket. Majd fokozatosan egyre többen és többen lettünk, a sok ismerős mellett nagyon sok új arc is felbukkant. Hogy ki mikor és miképp ért oda már nem tudnám felidézni, hisz közben folyamatosan a még megmaradt tennivalókon járt az eszem, rohangáltam, mint egy túlpörgött mérgezett egér. Lassan-lassan szinte mindenki megérkezett megkapta a maga kis kitűzőjét (Bárcáját) és elfoglalhatta a szobáját.

      Tamás és Ildó köszöntője után egy igen ütős bevezető következett. Istennel való beszélgetés, amit muszáj megosztanom veletek is.

 "ÉN: Szia Isten!
ISTEN: Szia Gyermekem!
ÉN: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?
ISTEN: Inkább nem.
ÉN: Miért?
ISTEN: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.
ÉN: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?
ISTEN: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.
ÉN: Nem értesz! Én összetörtem!
ISTEN: Nem, Te nem értesz engem.
Te most éppen túllépsz, fejlődsz. Amit most érzel, az a növekedés fájdalma.
Megszabadulsz a hátráltató dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz.
Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek.
Ne ragaszkodj többé ezekhez. Engedd leesni, elmenni.
ÉN: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?
ISTEN: Csak a legjobb darabok.
ÉN: Félek változni.
ISTEN: Folyamatosan ezt mondom: Nem változol! Hanem VALAKIVÉ VÁLSZ!
ÉN: Válok? Kivé
ISTEN: Azzá válsz, akivé teremtettelek! A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, és az együttérzés emberévé. Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi félelemmel ragaszkodsz. Hagyd ezeket lehullani. Én szeretlek téged! Ne változz, hanem Legyél! Legyél az, aki valójában vagy! Sosem késő azzá válni, akivé már válhattál volna. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.
ÉN: Akkor van egy másik rész.
ISTEN: Igen. Legyen az ilyen.
ÉN: Tehát...Nem vagyok törött?
ISTEN: Nem, de viszont megtörted a fogvatartó sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap. Válj azzá, aki valójában vagy!"

     A csoda tábor ezennel elkezdődött. Mindenki egyenként bemutatkozott egy kerek percben, két általa szabadon választott tárgy segítségével. Én fél perc alatt letudtam, azt hiszem nem voltam túl kreatív. De voltak, akik igazán profin csinálták a dolgot, le a kalappal előttük. Erikától emelnék ki egy mondatot, ami annyira megragadott, hogy le is írtam a füzetbe;

„Bízz Istenben annyira, hogy tudd pontosan ott vagy, ahol lenned kell”

     Ezután ebéd következett. Valamilyen zöldségleves, rakott tök és desszertként zabkása volt a menü. Miután kellőképpen jól laktunk és kipihentük magunkat, a megerősítésekkel folytatódott a nap. Mindenki kapott egy saját, személyre szóló megerősítést is.
   Vicces, hogy előző nap kérdeztünk valamit Ildótól, amire ez a pár mondat egy az egyben megadta a választ. Mindezt úgy, hogy a megerősítés már rég ki volt nyomtatva, bennem a kérdés viszont még csak éppen, hogy felmerült. Mintha már előre ki lett volna jelölve ez az út a számomra. Valószínűleg így is van. Durva! Nagyon nagyon durva! Ha elérek a megvalósításához, ígérem megosztom majd veletek is pontosan miről is van szó.
    Ez a negyedik táborom, a negyedik megerősítésem, mindegyik nagyon jó volt, és kellett és kell is a mai napig, de hogy ez ennyire betaláljon…

    A borítékok mellé kaptunk egy-egy követ az Akherón folyóból. A folyó a Görög mitológiából lehet ismerős, ugyanis az alvilág révésze Kharón ezen a vízen keresztül szállítja a holtakat. A kapott köveken Allah szeme jelkép található. Ez egy ősi védelmező szimbólum, viselőjét Isten óvó szeme kíséri, megvéd a rontástól, átkoktól, tisztító ereje van és szerencsét hoz viselőjének.   

 Tanultunk egy igen hasznos technikát arra, hogy hogyan töltsük fel a követ energiával, és a saját megerősítésünkkel. Ezt egy a változásról szóló meditáció követte. Amit, ha agyoncsaptok sem tudok most magamban felidézni, ellenben megosztanám azt az üzenetet, ami nekem megmaradt belőle;

 „Merj változni és változtatni, de ne akarj másokon és mások helyett, az az ő útjuk, az ő feladatuk! 
És ez így van jól!”

 Majd az alábbi bölcsességek hangzottak el;

A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén; holnap újra megpróbálom!

De ahhoz, hogy megpróbálhassam, nagyon nagy alázatra van szükség.
Az alázat mások igazának elfogadása.

Az elfogadás nem egyenlő az azonosulással és a helyesléssel, egyszerűen csak nem tiltakozom ellene, és nem akarom meggyőzni a másikat az én igazamról.

     Némi szünet után a Biologika alapjaival folytattuk a tanulást. Betekinthettünk betegségeink háttere mögé. Rálátást kaphattunk arra, hogy miképp is hozzuk létre magunkban a különféle elváltozásokat.
Majd egy közös gyógyító meditációban vettünk részt.

    Ismét csak azt tudom megosztani veletek, amit én kaptam. Mint bizonyára már kiderült számotokra ez az egész iromány az én szubjektív megtapasztalásomat tükrözi a Táborról, az elmúlt évekhez hasonlóan. S bár rólam szól, talán mégis hordoz magában némi tanulságot a kedves olvasóknak is, függetlenül attól, hogy jelen voltak e a táborban vagy sem.
    Kérlek egy percig se csüggedj azon, ha netalán neked nem így csengtek le az események, vagy nem kaptál hasonló üzeneteket. Mindannyian mások vagyunk, másképp hatnak ránk a dologok, és máképpen éljük meg azokat.
    Ha van kedved és szeretnéd, bátran magadévá teheted azokat a sugallatokat, amiket én éltem át és osztok meg most veletek.

„Szép dolog a hála, de ne felejts el magadnak (is) hálás lenni!
Te érted el azt, ahol vagy, a te érdemed, a te erőd a változásod. Ne fogj minden jót másokra vagy ránk.
Tudd mi mindenre vagy képes!
Mi mindenben támogatunk, de te tetted és te teszed!”

   Most szeretnék megkérni mindenkit, aki ezt itt olvassa, hogy vegyen egy jó mély levegőt és veregesse meg a saját vállacskáját. Olyan ritkán jut eszünkbe megdicsérni, és értékelni magunkat. Látni a fejlődésünk, és hálát adni magunknak mindazért, amit elértünk az életünk során. Mikor mondtad utoljára magadnak, hogy; „Ez az! Ügyes voltál! Ez szép volt, csak így tovább!” ???
   Most itt a kiváló alkalom ennek bepótolására.

    Visszakanyarodva a Táborhoz, egy kis Biologika után vacsora következett majd az Angyalokról tanulhattunk újabb érdekességeket. Közben Ivett és Vanda is megérkezett, aminek én személy szerint nagyon örültem. Kisebb üdvrivallás tört ki belőlem, hogy végre Ivett is itt van köztünk.
 
   Az angyalokról szóló témák után egy csodás meditációt élhettünk át víz, a föld, a levegő és a nap angyalaival. Amit egy hatalmas erejű gyógyító angyal rituálé követett. A sok csicsergés után egyszeriben mindenki szava elállt. Őszintén szólva minden percben az járt a fejemben, hogy nem kellene elájulni vagy eldőlni a ránk ható energiáktól. Olyan voltam, mint egy kelj fel Jancsi, aki egyfolytában előre hátra inog. Az őrangyalom stílusosan közbeszólt, hogy nem kell félni, nem fogok elvágódni, ott van velem, és megtart, ha szükséges.

Ezzel az energiabombával zártuk az első napot és tértünk nyugovóra.
(némi beiktatott traccsolás után :)).

   Szombat reggel kicsit korai volt az 5 óra előtti ébredés. Ha a felhők nem szóltak volna közbe egy csodás napfelkelte meditáció részesei lehettünk volna. Sajnos a „napozás” így elmaradt, de a meditáció kárpótolt minket mindenért. Általa a szeretem magam, szeretek mindenkit érzése kerített hatalmába. Madárcsicsergés, nyugalom és harmónia lengte körbe az egész tábort. 

    Ezután a csapat két részre oszlott, egyik fele Ildóval tartott párkapcsolati meditációra, a másik fele pedig Tamástól tanult a természet szellemeiről, a fákkal való kommunikációról, meditációról. 
    Ez volt ám a nekem való téma. Csüngtem Tamás minden szaván. Annyira jó volt ilyesmikről tanulni. Már jó ideje képes vagyok beszélgetni a fákkal, töltekezni a természetből. A hallottak alapján úgy tűnik mégsem mentek el teljesen otthonról. Azt hiszem egyik életemben sámán voltam innen ered a fogékonyság és a sok csoda.   

    Reggeli után a Függőségekről tanultunk, veszteségélményekről, késztetéseinkről biologikus szemmel. Ebédre finom spagettit kaptunk. Majd újabb kihívások vártak minket. Három pozitív üzenetet kellett írnunk társainknak. Igyekeztem olyan embereket választani, akiket nem ismertem korábbról, épp ezért én Szilvinek és Ingridnek írtam, illetve harmadikként Ildónak.

    A tábor elején megkaptuk, hogy ne klikkesedjünk, mert tavaly sokaknak ez rosszul esett. Nos, ami engem illet e tekintetben csúnya rossz kislány voltam, és elég sokat klikkesedtem, de legalább gondosan váltogatva a klikkeket. Számomra ez a negyedik tábor, nagyon sokótokat ismerek és teljes szívemből szeretek. S mivel mindenkitől nagyon messze lakunk, hihetetlenül kevés ez a pár nap arra (is), hogy a régi ismerősökkel lehessek, így az idő nagyrészét akarva akaratlan inkább velük töltöttem. Ide én mindig haza érkezem a spiri-biri kis családomhoz. Utólag is elnézést kérek azoktól, akikre nem jutott elegendő idő, és figyelem. Ha bárkiben hiányérzet maradt ez ügyben bátran keressetek facebookon és bepótoljuk a dolgot.

   A délután folyamán páros gyakorlatokat végezhettünk, kiválló megerősítésekkel, öt különféle témában, úgy mint; egészség, munkahelyi siker, párkapcsolat, gazdagság és megbocsájtás. Pintyő lett a társam, s mi szorgosan végig mentünk minden egyes gyakorlaton, a tükör előtt ismételve a hasznosabbnál hasznosabb mondatainkat. Nagyon szuper megerősítéseket kaptunk útravalónak tele tanulságokkal. Mindenképpen elő fogom venni őket itthon is, mert nagyban elősegítik a fejlődésünket.

     Vacsora után 3 papírra kellett vetni minden gondunk, bánatunk és betegségünk, majd egy meditáció segítségével megszabadulhattunk tőlük. Ezután ténylegesen is a tűzbe vetettük a három papírkát. Kicsit még melengettem őket a kezemben, mielőtt végleg a tűz martalékává válhattak. A meditáció után érzett könnyedséget, egy másabb érzés váltotta fel. Mintha munka és erőfeszítés lett volna az ezektől való megszabadulás. Talán ott belül is elindult ezzel valami.

    Ági legfőbb vágya már egy jó ideje az volt, hogy megtudhassa az angyala nevét. Ildó megígérte neki, hogy a szombati tábortűznél megírja neki majd. Bár csak egy nevet várt, egész szép kis üzenetet kapott Alamírtől;

„…Csoda és szeretet vagy Drága Angyalom!”

   Azt hiszem, nem mindenki kap ilyen szívhez szóló üzenetet az angyalától. Pislogtunk mi is rendesen. Emellett dupla megerősítést kaptunk arra vonatkozólag is, hogy nem véletlenül vagyunk egymás mellett az úton…

     Vasárnap kicsit tovább aludhattunk. A ránk váró reggeli meditáció minden eddiginél átütőbb volt, általa lényegében eggyé válhattál Jézussal. Érezhetted a határtalan szeretetet, az egységet, önmagad teljességét, tökéletességét. Mit ne mondjak szem nem maradt szárazon, legalább is az enyém semmiképp. Hatalmas érzelmek zuhantak rám és szabadultak fel bennem. Üzenete, hogy Jézus ott van mindenben és mindenkiben, szeresd magad és mindenki mást, engedd meg magadnak, hogy sűrűbben előjöjjön a Krisztusi jelenlét benned, hisz az mindig ott, van, mindig elérhető. Ami nekem jött;

 „Szeresd önmagad! Szeress másokat!
Soha ne felejts el szeretni, hisz szeretettel minden jobban megy. Szeretettel működsz.
A fény = szeretet.
A fény gyermeke, a szeretet gyermeke vagy.
Szeress, nevess, élj!
Soha ne felejtsd el szeretni magad!
A hétköznapokban is szeresd magad!
Szeresd magad mindig!”

„Nem kell mindig beszélned, a csönd gyakran többet mond minden szónál.
Hagyd létezni a csöndet, ne törd meg azt.
A csend a legjobb barátod!”

 Reggeli közben jött még egy sor, ami a bennem lakozó érzelmek áramlására utal;

 „Ne zárd el, had folyjon, hagyd áramolni”

    Majd a csomómágia segítségével kérhettünk különféle dolgokat magunknak. Felkötni egy fonalat a kezedre önmagában nem egy megható művelet, nekem mégis sikerült mindkettőnél, elérzékenyülni, nem kicsit, nagyon. Köszönhető ez annak, hogy a második csomónál elég komoly elengedések zajlottak a lelkemben, az egész egy teljesen új élet felé irányoz a mantrámmal együtt.

  Következőleg a félelmeink kerültek terítékre. Megélt és megtanult félelmekről volt szó. Illetve arról, hogy miképp hatnak ezek ki ránk akár egész életünkön át. Általában az ismeretlentől félünk, hisz előre nem láthatjuk, hogy ha adott esemény, megtörténik annak mi lesz a következménye. Így különféle rémületes teóriákat vetítünk előre.
    Vagy pedig a már meglévő rossz tapasztalatok alapján zárkózunk el valamitől és rettegünk attól, hogy az újra megtörténhet, és újra át kell élnünk a vele járó fájdalmat, szenvedést, szörnyűséget.

„Velem ez nem történhet meg, mert akkor…. vége lesz a világnak.”

   S ha valami úton módon a félve félt dolog mégis bekövetkezik összeomlunk.

     Tamás nagyon jó módszert tanított nekünk ennek kivédésére, félelmeink leküzdésére. Mégpedig azt, hogy tréningezzük magunk, gyártsunk előre különféle forgatókönyveket a félt helyzetekre vonatkozólag. Így nem ér majd oly váratlan hidegzuhanyként, ha szembe kell néznünk az adott szituációval, ellenben különféle előre kigondolt megoldások lesznek a tarsolyunkban. Amiket már fejben elpróbáltunk és bevethetünk élesben is.  

      A statisztika szerint félelmeink 90%-a be sem következne, ha mégis annak valószínleg helye, célja van az életükben. Nem az események okozzák a legnagyobb szenvedést, hanem a hozzájuk való viszonyunk. Nincs jó vagy rossz, feladat van, helyzet van.
     Hasznos tanács; „Bízz az életben!”

    Nincs jó vagy rossz, feladat van! Nőj fel a feladathoz, tanuld meg hogy kell kezelni azt! Ne kerüld, ne féld, ne menekülj előle, ne légy elnyomott. Vedd sorra mit lehet tenni, gyakorolj.
    Beszélgetések Istennel című filmből vett részlet szerint talán a legfontosabb kérdés mindig minden helyzetben; 

Mit cselekedne a szeretet?

     Gyakrabban kellene feltennünk ezt a kérdést magunkban. Úgy talán meghallanánk a válaszokat is. 

"Az elvárások nélküli élet, az eredmények hajszolása nélküli élet az a szabadság!
Ne feledjétek minden pillanatban önmagatok teremtitek. Minden pillanatban döntötök, hogy kik és mik vagytok. "

"Nem a megélhetés miatt kellene aggódnotok. Az igazi mesterek az élettel törődnek, nem a megélhetéssel.
Rajta, tegyétek azt, amit igazán szerettek. Ne tegyetek semmi mást. Oly kevés az időtök.
Hogy tehettek egy pillanatig is olyasmit a megélhetésért amit nem szerettek?
Ez nem megélhetés, ez halál. "

   A fenti idézet csak némi részlet a filmből, ám mondanivalója mindannyiunkat igen mélyen elgondolkodtatott. 

   Ebédre igen finom gyümölcsleves, petrezselymes krumpli és csirkecomb várt minket. Itt meg kell jegyeznem, hogy végig nagyon finom ételekkel voltunk ellátva. A fülönféle krémek (padlizsánkrém, tonhalkrém, ajvár, húskrém, házi májkrém, vajak) ellenálhatatlanul ízletesek voltak. Ilyen jó házi csirkét már ezer éve nem ettem, ennek nem volt se rossz íze, se rossz szaga bolti társaival ellentétben, így részemről külön hála és köszönet illeti. :) Nem beszélve Ildó és anyukája finomságairól, amit a nulladik napon volt szerencsénk elfogyasztani. De nem maradhat ki a sorból Kata és Isti dinnyéje sem, ami igencsak jól esett mindenkinek. A gasztro sarkot ezennel be is zárom.  :)

     Sajnos lassan elérkeztünk a táborzárás megkezdéséhez. Minden táborozót két-két társa engedett útra pár pozitív gondolat kíséretében. Azért itt is elkéltek a zsebkendők, nagyon komoly útravalók, megható vallomások, és elgondolkodtató felismerések születtek egymás után sorra.
    Idén Lilla és Kata voltak az Ildóék által nekem választott búcsúztatók. Most kicsit megfordult a kocka, az eddigiekkel ellentétben ezúttal én kaptam Lillától útravalót arra vonatkozólag, hogy jól csinálom, amit csinálok, jól megy nekem az emberek ösztönzése, biztatása, de ne felejtsem el ezt magammal szemben is alkalmazni, magamat is ugyanígy biztatni és segíteni. Kata arra emlékeztetett újra, hogy milyen jó is szívből örülni a másik boldogságának, elfogadni és szeretni egymást. Nyitni a világra. Bár akkor és ott nem sírtam, úgy tűnik ezt itt és most kellett bepótolnom.
    Köszönöm szépen mindkettőtöknek!

 Kedves Táborozók!
Most hozzátok fordulnék, hogy megköszönjek nektek mindent, amit tőletek kaptam és kapok.
Köszönöm nektek a felém irányuló szeretetet, kedvességet, jó szót, biztatást, azt hogy ti vagytok az én kis spiri-családom, szerettek és elfogadtok úgy, ahogy vagyok minden hibámmal. Hogy általatok újra felfedezhetem, hogy milyen csodálatos is ez a világ. Hogy megtanítottatok és folyamatosan tanítatok arra, hogy újra merjek bízni az emberekben, újra merjek megnyílni, szeretni. Hogy legyen bátorságom olyan dolgokról is nyilvánosan írni, amelyeket leginkább csak ti értetek meg. Azt, hogy merjem felvállalni önmagam, azt aki vagyok, és mindazt ami bennem van. Köszönöm, hogy olykor láthatom a ti szemeteken át is önmagam, hogy ezáltal újra szeressem azt, aki a tükörből visszanéz rám. Köszönöm, hogy befogadtátok és ugyanúgy kedvelitek és szeretitek az Ágit is.
   Köszönöm Nektek Mindezt!
Köszönöm Mindannyiótoknak!

 Külön köszönet jár Ildónak és Tamásnak a fáradhatatlan megállás nélkül folyó munkájukért, amit azért tesznek napról, napra, hétről hétre, táborról táborra és táboron kívül is, hogy mi tanulhassunk, fejlődhessünk, boldogulhassunk, boldogan élhessünk.
Nélkülük ez a kis közösség nem jöhetett volna létre, nem ismerhetnélek titeket.
Ti vagytok azok, akik fényt hoztok ebbe a világba, rajtatok keresztül mi is megtapasztalhatjuk azt,
s kis szerencsével talá mi is továbbadhatjuk ezt a fényt.
Nektek köszönhetem és sokan köszönhetjük azt, hogy ott tartunk az életben ahol.  
Hálásan köszönöm mindkettőtöknek a sok tudást, szeretetet és támogatást, amit tőletek kaptam és kapok!