Felújítás - Első fázis

   Izgatottan vártuk a kedd reggelt. Az alakban lógva néztük a parkolót, hogy vajon mikor jönnek, jönnek-e, a felújítást végzők. Telefonáltunk a felújító brigád "menedzserének" hogy elkérjük a fiúk számát, de mire felhívtuk volna őket, már ők csörögtek, hogy hogyan jutnak be a lépcsőházba. Ez nem kis megnyugvást szült bennünk.2022-07-16_07_26_48-xnview_classic_home-renovation-23718784_jpg.png

   Jöttek, szépen felpakoltak, és átbeszéltük a tennivalókat. Megmutattuk sorban, hogy milyen érdekességeket véltünk addig felfedezni, hogy mi okozhat nehézséget, és mire figyeljenek oda.
  Legjobban az tetszett, hogy minden felmerülő problémára volt egy, vagy több megoldásuk. Ennél jobbat kívánni sem tudna magának az ember lánya.
   Egyszeriben minden korábbi kétely és aggodalom tovaszállt. Ekkor már tudtam, hogy nem véletlenül ők kapták a melót. A fentiek mégsem hagytak minket segítség nélkül.

  Az sem jelentett problémát, hogy mi előre dolgoztunk, nem volt rá egy rossz szavuk sem, sőt mondták, hogy oké, akkor azt majd betudják ebbe vagy abba a munkálatba.
  Első találkozáskor is épp ezt a pozitív, konstruktív hozzáállást láttam meg bennük. Ezért éreztem úgy, hogy megvan a megoldás minden felmerülő feladatra, amit a lakás hozhat magával.

   Először úgy volt, hogy ők csak a laminált parkettát rakják le, aztán kiderült, hogy festést is vállalnak. Ahhoz hogy tudjanak kalkulálni egy árajánlatot, muszáj volt előbb felmérniük a lakást. Mikor ez szóba került még nem volt kulcsunk, így nehezített volt a küldetés. A megrendelt padló négyzetméterét és a szegélyek hosszát, egy a lakáséhoz hasonló, nem teljesen méretarányos alaprajzból szedtük össze.

  Némi tépelődés után végül oda jutott a dolog, hogy az előző lakók voltak olyan rendesek és megengedték, hogy felmenjünk a srácokkal terepszemlére. Mi ekkor láttuk a lakást harmadjára. Ahogy zajlott a felmérés kiderült, hogy a fiúk teljeskörű felújítást is vállalak, a fürdőszobát is meg tudják csinálni.

    Az ajtócsere kérdésén én elég sokat vacilláltam. A debreceni lakásban nagyon zavart, hogy rossz állapotban van a fürdőszoba ajtaja, és a régi ajtótokok sem mutattak valami jól. Ez egyfajta mumusom volt, hogy hiába csináltunk meg egy csomó mindent, a régi ajtókkal egyáltalán nem voltam elégedett.
   Itt is bennem volt, hogy milyen szép lenne, ha új ajtók, lennének, de a racionális énem rendre felülírta ezt a gondolatot. Jó lesz még az a pénz másra is, - mondogattam magamnak, - például a konyha projektre, az ajtó nem prió 1. De most mikor jobban szemügyre vettem a régi kis ajtócskákat, belém hasított, hogy ez így csak nem lesz jó. Kérjünk árajánlatot az ajtókra is!
   Így jutottunk a laminált parketta lerakásáról a komplett renoválásig.

   A kezdeti aggodalmak után sikerült jobban lenyugodni. Bár egy felújítás mindig tartalmaz izgalmakat, de végre elkezdődött az igazi projekt; hogy szétkapják és megszépítsék a lakást!

 2022.07.08