A kedvenc kollégám

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kimondhatatlan nevű, félarab fiatal srác, akit egyik napról a másikra csak mellém rendelt a sors, akarom mondani az akkori főnököm. Kaptunk egy új gyakornokot, - Hurrá, lesz kit betanítani, - valljuk be megfeszített munkatempó mellett ez mindenki álma. Idő nem nagyon volt, munka annál inkább, így leültettük őt pár Red Hat könyvvel, tanulj csak gyermekem alapon. Ő szorgosan bújta is a könyveket. Kvázi olvasni járt be, néha kérdezett ezt azt, majd tovább búvárkodott a linux világ feneketlen tengerében.

      Telt múlt az idő elfogytak a könyvek, így az itteni munka is jobban betekintett. Elvitte az összes user managementes taskot, hardware call-okat nyitott, egyszóval produktívvá vált, mi pedig hálássá, hogy ennyivel is kevesebb. Még jól emlékszem mit mondtak neki az akkori nagyok;

„Teher alatt nő a pálma!„

      Terheken és pálmákon túl, hol a kurta farkú malac is túr, volt itt minden, hideg meleg. Legszebb pillanatok egyike mégis az lehetett számára, mikor bő fél év után végre véglegesítették teljes jogkörű munkavállalóként. Majd rá egy hónapra az egész bagázs besokkolt, s szinte mindenki fel akart mondani körülötte, őt kivéve. Durr bele a kilátástalanul forró és sűrű lecsó közepébe. Nem mondanám, hogy nem kaptunk naponta 100x sokkot ebben a felettébb hullám verte időszakunkban.              

    De ezt a válságot is túléltük, a mi kis pálmánk meg egyre csak növögetett. A csapat régi bölcsei elhagyták a süllyedő fedélzetet, jött egy csomó új ember helyettük. És Gergő barátom már nem trainee volt többé, hanem a csapat szerves és nélkülözhetetlen része. Megkapta az első saját ügyfelét, és a valaha látott legbonyolultabb és legösszetettebb projektet, amitől úgy Isten igazából mindenkit távolról kivert a víz. De emberünk harcolt, és helyt állt. Pálmából herová nőtte ki magát.           
    Mindig azt mondogatta a nevemben, sőt egyszer még a gépemen is beállította ezt a sosem feledem mondatot, mi szerint;

„Gergő a kedvenc kollégám!”

      Sokáig nevettem csak ezen, de valóban így lett, tényleg Gergő lett a kedvenc kollégám. S eljöttek azok a pillanatok is, amikor már nem ő kérdezett tőlünk, hanem mi megmaradt régiek kérdeztünk, és mi kértük az ő segítségét. Egyszóval kinőtte a gyermek magát, és az ősöket is. Azért ennek a felfele ívelő karrier útnak voltak bökkenői is, a nyomás, alkalmazkodás a különféle emberekhez, helyzetekhez. Nem tudnám összeszámolni, hogy hányszor voltam villámhárító a csoport életében, vagy hányszor csattantam fel mások elégedettségén. Idő kellett, míg megtanultam, hogy nem kell felvenni más problémáit, intézze mindenki a magáét. Ahogy idővel a kedvenc kollégám is megtanulta, higgadt profi módon kezelni a dolgokat és helyzeteket.

      Az én kedvenc kollégám, kicsit olyanná vált, mintha az öcsém lenne, annyi mindent megéltünk együtt, mondhatni „a szemem láttára nőtt fel”. Nagyon büszke voltam rá, az egész csapat az volt.

       De mint tudjuk a pálmák nagyon magasra nőnek, a mi pálmánk is így járt, és szép lassan kinőtte a céget. Kapott egy kihagyhatatlan lehetőséget, és Budapest felé vette az irányt.

      Kilenc éve vagyok a cégnél, és már annyi jó barát búcsúzását kísértem végig, annyi könnyet hullattam már…. de azért így is maradt pár Gergő számára is. Mindenki tudta jól, hogy vissza fogjuk még őt kollektíven is sírni, és már nem lesz ugyanaz nélküle. De ugyanakkor az is tudott, hogy nagyon jó helyre került, oda ahol tovább fejlődhet a szakmában és igazi zseni guruvá nőheti ki magát.

      Elment a kedvenc kollégám! :’(