A partra vetett bálna

     Ma egy hete kezdtem el az intenset edzést. A cikk címe elég sok mindent elmond, ami az eddigieket illeti. Az első edzés, ahogy már említettem eléggé padlóra küldött, a másodiknál már nem szédültem és nem nyomta szét a fejem a saját pulzusom és vérnyomásom, szimplán csak hanyat döglöttem a padlón, és aludtam, mint a jó gyerek. Természetesen a partra vetett, saját verítékében fetrengő, levegő után kapkodó bálna formáció ezúttal sem maradt el.balna.JPG

     Eljött a harmadik nap. Az ágyban képtelen voltam felülni egyenesen, és bár pihenőnek szántam ezt a napot, de mivel megláttam a kockahas programot az oldalon úgy döntöttem belevágok abba is. Képzeld el, ahogy erős hasi izomlázzal küszködve próbálsz szabályos felülést csinálni. Kétségkívül szép mutatvány volt. Ez már inkább valami háromlábú sünre, vagy páncéljára fordult teknősbékához hasonlíthatott. De kitartottam és bár hangos nyögések és kínlódások közepette, némi szünetekkel tarkítva de megcsináltam mind az öt részt. A plankingnél majd besz@rtam, a kitartott póz-nál már minden bajom volt, de az utolsó.... valamiért az számomra a legrosszabb, nem megy folyamatosan egy percig, és szabályosan sem igazán, de azért nyomom, mint süket a csengőt.
    Mindezek közben persze patakokban folyik rólam a veríték, mint egy csatalóról csatakokban, bár a paci legalább szép látványt nyújt, ami nem mondható el az én melegtől kivörösödött fejemről. Szóval khmm...minden percét élvezem az edzéseknek, khmm csak félre ne nyeljek itt véletlenül. :)

    Kábé a negyedik napon végre eljutottam a Rómeó által írt blog olvasásában a bemelegítés és nyújtás részhez. Miután átolvastam, és megnéztem a kapcsolódó videót igyekeztem átültetni a gyakorlatba, érdekes módon azóta nem is érzem azt az izomlázat a tagjaimban mint korábban. Olyan ez mint egy jó szex előtti előjáték, illetve a végén a levezető utómunkálatok; nélkülük nem az igazi az unga bunga, ahogyan az ugra bugra sem.
Szóval aki olvassa és eddig nem tette volna, ne legyen rest bemelegíteni és lenyújtani, mert igenis sokat számít.

    Nagyon durva azaz átalakulás, amin a testem keresztül megy, pedig még csak egy hét telt el. Bár esetemben már nagyon szomjazhatnak a tagjaim a mozgás után, ugyanis azt vettem észre, hogy már nagyon kevés ráfordítással is jelentőst hatás érek el. És ez nem az intensetre igaz, ha lemegyek a teremben is emlékeznek az izmaim és igénylik a "törődést."
izzadt.JPG
    Apropó terem, vasárnap este lementem kardiózni, sosem voltam még nyolc után edzőteremben, de nagyon meleg volt és csak így fért bele a programomba. Hát mit ne mondjak, volt itt csataló feeling, csak úgy folydogált rajtam az izzadtság. Futópad kocogáshoz és gyors sétához, majd kétféle bicikli, végül befejezésül ellipszis tréner. 
A végén az ellipszisen galoppozva már éreztem, hogy lassítani kell, vagy baj lesz, így visszább vettem a tempón. De azért végigcsináltam. Úgy nézhettem ki mint, aki épp most lépett ki a zuhany alól, bár annak tuti nem ilyen vörös a feje, s kevésbé csapzott a haja. Néztek is a pasik, hogy izzad a csaj, mint qrvák a templomban. Ennek ellenére jó volt. Otthon a legnagyobb örömmel vetettem magam a fürdőkádba, de hajat szárítani már nem maradt erőm.

    Nem tudom a többiek hogy csinálják, hogy oly gyorsan megszokják a gyakorlatokat. Talán csak én vagyok puding, de én most is ugyanúgy játszom a partra vetett, verejtéktől tocsogó, légszomjas bálnát mint a program elején, legyen szó akár a kockahas, akár a sima edzésről. Olyannyira, hogy tegnap a kutya elkezdte rángatni a párom nadrágjánk a szélét, és vakkantgatott, hogy; - Te figyeljééé már, ez rosszul van, levegőt sem kap, ott vergődik és csapkod a földön (épp az utolsó rész utolsó szériájánál jártam), gyorsan odarohant és körbeszaglászott, körbenyalogatott. Néha ő vagy a hörcsög a motiváció, hogy kitartsak, mert képesek elterelni a figyelmem, vagy odafeküdni mellém kicsit. Itt épp Zselével gyúrunk :)

38119947_10214105601167921_8310668577099218944_n.jpg

         Egyébként tényleg jó érzés érezni, hogy él az ember, és bár olykor sz@rtig van, de mégis képes rá, persze még az elején vagyok, de akkor is minden nap mikor nekiállok egy győzelem. Legyőzöm saját magam, legyőzöm a lustaságot, legyőzöm a kis párnácskákat, legyőzöm a semmittevést, legyőzőm a mozgásszegény életmódot. Ezért megéri mindennap csatába vonulni, még ha csatakosak is leszünk a csatánk végére. Igazi ingyen szauna, még méregtelenít is. Az eredmény pedig szemmel látható, és kézzel fogható már egy pár alkalom után is. Olyan mintha kicseréltek volna. 

       Mindent összevetve bár izzasztó és kemény azért az Intenset edzés része is élvezhető. Maga a diéta pedig egyenesen Isteni, imádom. Imádom a kajákat, elegendően bőséges, sőt az ebédet például mindig két részletben fogyasztom el, mert egyszerre képtelenség lenne megenni. Sőt olykor a reggeli vagy a vacsora is így jár. Persze kicsit szöszölős a méregetés, vásárlás, meg összepakolni a fogásokat, de valamit valamiért. Ez sem bonyolultabb, mint összedobni bármely más magyar kaját, pl egy tölött káposztát vagy egy rántott húst, sőt. Emellett az emésztésemnek is jobb, mióta csinálom, azóta nem fájt a fejem és rosszul sem voltam.

    Intenset a hatás nem marad el! :) Aki nem hiszi járjon utána!