Jogosítványig vezető rögös út
Három évvel ezelőtt November környékén iratkoztam be az Orbán autósiskolába. A munka, s az ügyelet miatt nem tudtam minden Kresz órán ott lenni, így azért ki-kimaradtak dolgok. Elég fogékony voltam az elméleti részre, elsőre átmentem a KRESZ vizsgán. Volt nagy öröm, s úgy éreztem elindult valami. Részt vettem a következő elsősegély oktatáson, December közepére már az elsősegély vizsga is a zsebemben volt. Pár hónappal később életemben először ültem a volán mögé.
Fogalmam nem volt még arról, hogy hogyan kell beindítani egy autót, mi hogyan is működik a gyakorlatban. Nem volt itt rutin pálya meg ilyenek, a Debrecen határában helyet cserélt velem az oktató, megmutatta, hogy állítsam be az ülést és a tükröket és már mentünk is. Az elindulást és a megállást gyakoroltatta kicsit, de kb ennyi volt. Azért egyszer elvitt egy fél órára a rutin pályára, ahol megmutatta a parkolásokat. Jó fej fickó volt, mindig jól elbeszélgettünk, de fogalma nem volt arról, hogy mi az, amit már leadott és mit nem. Például váltig állította, hogy a megfordulásokat már vettük, pedig fogalmam nem volt az egészről, és őszintén szólva nekem nem elég az sem, ha a parkolásokat elmondják egyszer. Vagy ha egyirányú utcában nem bal sávból kanyarodtam, újra elvitt és megcsináltatta velem, anélkül, hogy elmondta volna, hogy mit rontottam el, végül felolvastatta velem az ide vonatkozó paragrafust, a kis zsebkönyvéből, én meg nemhogy olvasni, de kb azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok e vagy lány. Nagyon nem ment, folyamatos kudarcok értek, nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy valamiben ennyire rossz legyek.
Volt, hogy ismerősökkel gyakoroltam fű alatt vezetni. Vezetem Peugeot 307-est, hármas golfot, fiat stilot, az oktató autó, - suzuki sx4 sedan, - mellett. És elmondanám, hogy a legnagyobb bullshit az, amikor azt mondják, jó a nagy autó, mert akkor mindent megtanulsz vezetni, jó a frászt. Érdekes módon az ilyen individual vezetgetés valahogy mindig jobban ment. A huszonhatodik óránál döntöttem úgy, hogy ez nem megy, és abbahagyom, úgy hogy előre ki volt fizetve 30 órám. Aztán tavaly a lakás felújítás közepette, mikor kezdett letelni a két év, bepróbálkoztam egy másik autósiskolánál, ahol hitegetésen kívül mást nem kaptam.
Tavaly Decemberben újra beiratkoztam egy, ezúttal elektronikus KRESZ tanfolyamra. Úgy voltam vele, legyen meg az, aztán majd ráérek autósiskolát és oktatót választani. Később kiderült, hogy ez nem egészen így működik. A korábbiakhoz hasonlóan kicsit most is halogattam a dolgokat, és vizsgaidőpont sem termett egyből, így Április végén tettem le a KRESZ vizsgát, immár másodjára. Nagy dilemma volt az oktató választás, a mellékelt példa mutatja, nagyon nem mindegy, hogy kivel tanul vezetni az ember. A Koroknai autósiskola oldalán találtam rá Gulyás Ágnes oktatóra. Nagyon szimpatikus volt a bemutatkozása, ő maga is vezetett autósiskolát és több ezer tanuló szerezett már jogosítványt nála. Gondoltam próba szerencse. Női oktató, valószínűleg megértőbb, türelmesebb, odafigyelőbb, mint férfi társai, és nekem pont erre volt szükségem. Sikerült elintéznem, hogy nála vezethessek, bevették őt is a külsős cég programjába, akiknél a KRESZ-t csináltam. Bár így jóval magasabb 4250 Ft-os óradíjat kellett fizetnem, amit ezúton is nagyon szépen köszönöm az elenz-nek, etitannak vagy hívja magát bárhogy is. Ritka jófej és tisztességes dolog tőlük, hogy így lehúzzák az embert, csak "ajánlani" tudom őket mindenkinek.
Valamikor májusban vezettem először. Nagyon izgultam, és az előzetes rossz tapasztalatok miatt ez az izgulás elég sokáig megmaradt bennem. Az oktatóm első benyomásra, határozott, karakán, ám mégis nagyon közvetlennek tűnt. Első órán átbeszéltük, hogy mi volt az előző oktatónál, mondta, hogy nála teljesen tiszta lappal indulok. Igyekezett megnyugtatni, és tudatosítani bennem, hogy nem kell neki megfelelnem, nem kell görcsölnöm, és magammal szemben se legyek türelmetlen vagy maximalista. A rutin pályán kezdtünk, tüzetesen elmagyarázott mindent, gyakoroltuk a megállást, elindulást, csúsztatott kuplungot, kicsit vezethettem a forgalomban is. Az izgulást leszámítva nagyon jól éreztem magam, teljesen más volt az egész mint eddig. Ági mindig nagyon odafigyelt rám, folyamatosan magyarázta, hogy mikor mit és miért kell tennem, nem pedig csak mentünk a vak világba. Minden óra végén átbeszéltük, hogy mi ment, mi nem, hol hibáztam, mit kell másképp csinálnom, mire figyeljek oda. Ha kellett ezeregyszer elmondta ugyanazt.
Sajnos mindezek ellenére nagyon hosszú ideg, úgy a 25.-óráig bennem volt a para, agyalás aggódás, kapkodás. Néhányszor sírva kászálódtam ki a kocsiból, mert egyszerűen nem úgy ment, ahogy szerettem volna. Mintha nem tudtam volna tudatosan irányítani önmagam és az autót. Volt, hogy teljesen elkeseredtem, és fogtam a fejem, hogy ez már sosem lesz jó. De Ági végig hitt bennem, egy percre sem adott fel, és azt sem hagyta, hogy én feladjam, bármekkora hülyeségeket is csináltam vezetés közben. Nagyon sok idő kellett míg fel tudtam engedni, és el tudtam hinni, hogy megy ez, jól működik, ne adjam fel.
Meditációkkal, mantrázással és egy kis Reikivel segítettem a történeten, ezek után sokkal jobban sikerült elengednem a félelmeimet, aggódásomat, s jobban tudtam az oktatómra és a vezetésre koncentrálni. Szép lassan összeálltak bennem a dolgok, ha hibáztam sem estem kétségbe. Egyre tudatosabban néztem a táblákat, jobban betartottam a sorrendeket, alakult szépen a történet. Mikor megkérdezte Ági, hogy mikor akarok vizsgázni, majdnem elsírtam magam, úgy meghatódtam, hihetetlen, hogy minden kezdeti szenvedés és para után eljutottunk ide.
Annak ellenére, hogy szeretek vezetni, valóságos küzdelem volt eljutni idáig, komoly harc, amiben leginkább önmagamat kellett legyőznöm. De sikerült! Időközben nagyon megszerettem Ágit, és azt hiszem ő is engem. Végtelen jóindulatú és türelmű, hatalmas igazságérzetű, mindig korrekt embert ismertem meg a személyében. Kívánni sem kívánhattam volna jobb oktatót. Az együtt töltött idő után, már úgy beszélgettünk az autóban, mint régi ismerősök, vagy barátok. Nagyon hálás vagyok az égnek, hogy hozzá kerültem, mert nélküle sosem jutottam volna el ide. Ezer hála és köszönet neki!
Éljenek a jó oktatók! Éljen Gulyás Ágnes, a legjobb ;)
Bizonyára mindenkinek megvannak a maga vezetős élményei, és nem mindenkinek megy ez úgy, mint a karikacsapás. Kétszer kezdtem neki és úgy 66 órát vezettem a két oktatóval hivatalosan, - a magángyakorlások mellett. Úgyhogy nem mondanám a legköltséghatékonyabb jogosítványszerzésnek az esetemet. Igazából csak egy dolog kellett hozzá, hogy higgyek magamban, hogy elhiggyem azt, hogy képes vagyok rá. Példámból is kitűnik, sokszor a legnagyobb akadály mi magunk vagyunk; a félelmeink, az hogy nem hiszünk magunkban és a képességeinkben eléggé. Millió blokkot és görcsöt szültek a paráim, amik nélkül a megfelelő oktató segítségével, elég lehetett volna akár az az alap harminc óra is... ha hittem volna benne.... ha hittem volna bennem...