Újabban egyre több spiri-bir témát boncolgatok valahol némileg tanító, ismertető jelleggel. Maga az, hogy leírom a blogban ezeket, számomra a tanulási folyamat része. Hiszen a jó pap is holtig tanul, hát még én. Ez korántsem azt jelenti, hogy mekkora guru vagyok, ilyesmiről szó sincs.
  Valahogy ez a világ is épp olyan, hogy minél többet tud róla az ember annál jobban rájön, hogy mennyi mindent nem tud még, mennyi mindenben kell még fejlődnie. S megint más írni róla, és tudni elméletben, és más a gyakorlatban alkalmazni azt. Az utóbbi jóval nagyobb kihívást rejt magában, hisz okoskodni bárki tud.
   Nemrég hívták fel a figyelmemet arra, hogy mily gyakran hisszük azt, hogy valamit már tudunk, már túl vagyunk rajta, közben meg koránt sem így van. Olykor épp csak a jéghegy csúcsát karcoljuk.

    De valahol mégis jó ezt csinálgatni, karcolgatni a jéghegyet, kapargatni azt a felszínt, mert ezáltal is elindul valami, remélhetőleg nem csak bennem, hanem bennetek is, akik ezeket a sorokat olvassátok. Talán egy-egy mondat vagy gondolat segíthet valamiben, mondhat valami újat, rávilágíthat valamire, vagy akár csak mosolyt csalhat az arcotokra. Hiszek abban, hogy így van, mert akkor van értelme azon túl is, hogy magamnak írogatok. Persze az is jó tud lenni, kiírni magamból azt ami bennem van.

   Olykor vannak egész jó pillanataim, amikor az írásaimon keresztül megcsillan valami. Valami abból a végtelenségből, ami mindannyiunkat összekapcsol, ami mindannyiunkban benne van.
    Milyen jó lenne, ha minden pillanatban ez a megvilágosodottabb állapot uralkodna az életünkben, nem hatalmasodna el rajtunk az egónk, a félelemeink, nem akarnánk harcolni vagy felülkerekedni, nem éreznénk tehetetlen áldozatnak maguk. Tudnánk jól, hogy mindig mindenben van választásunk. Mindig van legalább két út előttünk, semmi sem kötelező, bármire mondhatunk nemet, és az igenektől sem kell rettegnünk. Tudnánk, hogy nem fontos az, hogy mindig igazunk legyen, nem kell vérre menően megvédeni az álláspontunkat, nem kell küzdeni és szembemenni a világgal.

     Jó lenne, ha éreznénk, hogy vezetnek és támogatnak fentről, ha hallgatnánk a megérzéseinkre és a sugallatainkra, s nem akarnánk mindent az agyunkkal. Jó volna, ha nem rágódnánk többé a múlton, és nem hajszolnánk szakadatlan a jövőt, hanem meglátnánk a pillanat csodáit. A jelenben élnénk, nem mindig visszafelé nézve vagy előre rohanva az időt sürgetvén. Milyen jó is lenne, ha mindig meg tudnánk élni az itt és most erejét. Ha teljes figyelmünkkel a jelenben lennénk, és arra figyelnénk, ami éppen zajlik. Talán másképp látnánk sok mindent magunk körül, még önmagunkat is. Útnak eresztenénk minden szenvedésünk és fájdalmunkat, minden ragaszkodásunkat.
    Megbocsájtanánk magunknak és mindenki másnak is. Nem akarnánk többek, vagy jobbak lenni, másnak látszani, mint akik vagyunk, sem másoknak megfelelni. Szabadon önmagunk lehetnénk, álarcok és jelmezek nélkül. Nem akarnánk minél többet és többet felhalmozni, pénzből és tárgyakból, hisz tudnánk az úgysem boldogít és mindig csak újabb vágyakat szül. A tárgyakban, pénzben, csillogásban sosem találhatjuk meg önmagunkat. A külsőségek helyett odabent kellene keresgélni, hisz a titok ott él bennünk mélyen. Mindig is ott volt és ott is lesz. Hogy megtaláljuk e, az csak rajtunk áll vagy bukik. 

    Mily jó lenne, ha megszűnnének félelmeink és szenvedésünk, mernénk hinni, bízni, szeretni. Szeretet övezné minden gondolatunk és lépésünk. S mindannyiunknak a Földön sikerülne így élnünk, harcok és játszmák nélkül, őszintén, önfeledten, boldogan, mosolyogva egymást segítve.

    Milyen jó lenne ez mind… De akkor miért nem így csinálom? De akkor miért nem így csináljuk? 

A változás velem, és veled, bennem és benned kezdődik!
Merj változni! Merj változtatni!
Egyetlen egy dolog állandó az életben; 

A VÁLTOZÁS