Miért jó nekünk szenvedni?

      Írtam pár magas röptű cikket az szukabusz és ikaruszos szerelemről, arról, hogy hogyan és mikor kéne már azt mondani, hogy elég volt. De a saját kérdésemre nem adtam választ;

Miért ragadunk bele egy olyan kapcsolatba, érzésbe, ami nem visz előre?

 Pofon egyszerű a kulcs. Mindössze három betűből áll; E G O

     Vicces válasz, de valóban igaz, önmagunk miatt. Amikor úgy érzi az ember fia, lánya, hogy iszonyat sokat beletett egy kapcsolatba, egy szerelembe, úgy érzi még sosem szeretett így, sosem csinált ekkora bazári majmot magából, mint az adott csaj vagy pasi mellett, mindent megtett érte, teljesen kiadta, átadta, megadta magát neki. Akkor egyszerűen a saját maga makacssága tartja ott;

 „ÉN annyira szeretem a Bélát, jobban, mint a Jóskát, pedig azzal 10 évig éltem, de a Béla más, ő különleges és csodálatos, érte ÉN még a tehenet is megfejtem, otthagytam érte a sulit, anyám, apám libám, kacsám.”

      Hova fokozzam még? Mikor piszkosul beletettél mindent, apait-anyait, és most már azért sem nem hagyod ott, mert annyit szívtál mellette és érte, mint a torkos borz. És azt gondolod a kis egysíkúvá vált agyaddal, hogy valóban ő az univerzum központja, nincs se szebb se jobb, és nehogy már másé legyen, mikor te mostad azt a büdös lábszagú rohadt zoknit rá éveken át. Plusz ez a sok zokni mosás olyan szinten összekovácsolt és megerősítette a kapcsolatotokat, hogy elválaszthatatlanokká váltatok. Azt haluzod be magadnak, hogy ő az igazi, nincs még egy ilyen kapcsolat. Ne is foglalkozz, azzal, hogy messziről bűzlik maga a sztory is a zoknikon túl, hisz ennyi idő után már úgysem érzed a szagokat. Egyszer majd szép lesz és jó lesz minden, csak illatos zoknikat fog levetni a lábáról. Hiszed ezt kis naivan. Ám ki kell, ábrándítsalak, ami nem változott két hónap, egy év vagy 12 év alatt, az már nem is fog!

      A lelked mélyén te is nagyon jól tudod, mind tudjuk. A lelked mélyén szabadulnál, csak valami mégis visszahúz. A megszokás, úgy érzed itt biztonságos, ennél rosszabb már úgysem lesz. Elutasítod az újat, a bizonytalant, a változást, félsz változtatni. Jobb a már megszokott kakiban ülni, hisz ki tudja mi vár a kakin túl? Lehet, hogy még nagyobb szartenger, de mi van, ha nem? Mi van, ha valami sokkalta jobb vár? Ha akár boldog is lehetnél?

 „Merj kockáztatni! Vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk!”

      Mindez már rég nem újdonság, mégis egyhelyben toporogsz. A félelem mellett, és egyszerűen nem hagyja az önérzeted, hogy feladd, mert úgy gondolod az egyenlő a bukással, azzal, hogy valamit nem vagy képes megjavítani. Megőrít a tudat, hogy hiába szenvedtél vele, ezért inkább tovább szenvedsz., büszkeségből, egóból, nehogymárból. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne esélyt adni magadnak a boldogságra, a jobbra, egy új életre.

      De nem bízol magadban, függsz, függsz a kapcsolattól, a másiktól, be vagy rosálva attól, hogy egyedül maradsz, nem találsz jobbat, szebbet, cukibbat. Félsz a magánytól, még a végén szembe találnád magad önmagaddal. Pedig nem olyan szörnyű dolog az, sokszor jót tesz egy kis egyedüllét, jut idő arra, amit szeretsz, szórakozásra, barátokkal lógni, a vágyaidra, az életedre, önmagadra.

      Mikor véget ért az öt éves kapcsolatom, megcsaltak, elhagytak, becsaptak, azt gondoltam vége van a világnak. Hisz összedőlt minden, abban a hitben voltam, hogy örökké együtt leszünk, ő az igazi, a nagy szerelem. Sosem gondoltam, hogy engem meg lehet csalni. De az életben minden megtörténhet ettől csodás és egyben pokoli. Lent voltam a porban, összetörve sírva, a miérteket kerestem. Hisz én mindent megtettem érte, és mégis, próbáltam visszacsinálni az egészet. De, ami eltört már nem lehet megragasztani. Teljesen magam alatt voltam, bőgtem a munkahelyemen, mikor megtudtam, hogy elhagytak. De volt egy ember, az akkori főnököm, aki behívott egy tárgyalóba, ő adta a legbölcsebb tanácsot, ami segített összerakni magam és másképp látni a dolgokat;

     Az emberek rettegnek a szakítástól, nem ismerik fel, hogy minden vég egy új kezdet, ahol egy ajtó bezárul, ott milliónyi újabb ajtó nyílik meg. Csak előre kellene nézni nem pedig hátrafele sírni, zokogni a bezárt ajtó láttán. Így csak elszalasztod mindazt, amit a többi ajtócska nyújthat. Carpe diem, ragad meg a napot és élj. Ne szenvedj! Egy életed van, nem azért kaptad, hogy szomorú légy és boldogtalan.

      Ha kellőképpen hiszel magadban, helyén van az önértékelésed, akkor nem akarsz ott ragadni egy haldokló kapcsolatban. Épp ezért elsőként ajánlatos dolog helyretenni magadat. Szeretni és elfogadni önmagad. [Lásd Önbizalom cikkem] Ha tisztában vagy az értékeiddel, erős, magabiztos határozott nőci vagy srác vagy, nem fogsz arra vágyni, hogy szenvedj. Annál hamarabb vonzol be egy hasonlóan gondolkodó párt; „Hasonló a hasonlót vonzza!”

      Utóbbit szintén saját példámon keresztül sikerült megtanulnom, benne voltam egy mondhatni rossz kapcsolatban, ahol a felettébb önbizalomhiányos másik fél, nem bírta legyűrni az egóját, és minden dühét, haragját, féltékenységét rajtam töltötte ki. Hiába próbáltam megnyugtatni, egy idő után én is átvettem ezeket vagy szó szerint padlót fogtam és elájultam tehetetlenségemben. Egy egész évet töltöttem ebben a folyton veszekedős, viharos kapcsolatban, egyszerűen túl sebzett voltam, hogy kilépjek belőle, nem láttam a fától az erdőt, nem volt elég önbizalmam így ha szakítottunk, - magam sem értem hogy lehet ennyit szakítani, meg szenvedni, - visszasírtam, nem bírta a sérült önérzetem nélküle. A jó részekre koncentráltam, és csak a jót láttam, mint egy vak idióta. Egy-egy mosolyszünet alkalmával, mikor nem beszéltünk pár napig meglepő módon felszabadultam és jól éreztem magam. De mégis csak vissza-visszatáncoltam hozzá. Hiába mondták a barátaim, hogy hagyjam ott. Idő kellett mire rájöttem, hogy ez nem szerelem, a szerelem nem ilyen. Idő kellett, míg szerettem, tiszteltem és becsültem magam annyira, hogy ne hagyjam, hogy valaki a sárba tiporjon, és folyamatosan bántson. Még hónapok múlva is visszavárt az exem, de addigra már megtanultam ezt a leckét.

     Míg önbizalom hiányos, féltékenykedő, birtokló vagy éppen mártír nebáncsvirág vagy, ez a kakis képlet ugyanúgy marad. Az őszinte szeretet, és egy igazi kapcsolat nem ezekről szól.

      Bizalom, tisztelet, megértés, elfogadás, törődés, megbocsájtás, határtalan szeretet, összetartozás, szabadság, szerelem, vágy, barátság. Számomra ilyen egy igazi boldog párkapcsolat címszavakban.

         Számodra milyen? Ezt neked kell eldöntened.