Előző bejegyzésemben beszámoltam nektek mindazon jóságról, pontosabban kórságról, amiben közel két hétig szenvedtem; - megfázás, táppénz, epebibik, migrén hányás hasmenés és egyéb nyalánkságok. Engedelmetekkel szeretném azt is megosztani ami elhozta számomra az enyhülést. 

      Úgy éreztem szörnyű ez az állapot, tennem kell valamit, mert ez így tarthatatlan. Elővettem a sámándobomat, s elkezdtem dobolni vele. Nem tartott túl sokáig, mert közben elnyomott  egy megnyugtató álmosság. Pár óra múlva felébredtem, s azt a sugallatot kaptam, hogy menjek ki a levegőre. Este kilenckor, betegen nem éppen kimondott szokásom sétálgatni, de úgy éreztem, nem poénból kaptam ezt a cselekvésre késztető gondolatot. Éreztem, hogy mindenképpen mennem kell.

       Tény, hogy az utóbbi időben minimális időt töltöttem csak a szabadban. Lementem hát a parkba. Hamar kiderült miért is kell ott lennem. Azért, hogy újra érezhessem, hogy élek! Hogy beszívhassam a tüdőmbe az élettel teli friss levegőt, s kiengedhessek magamból minden, de minden rosszat. Hogy újra elevennek érezhessem magam, ne pedig egy folyamatosan őrlő malomkerékben szenvedő droidnak. Mert mi tagadás a hétköznapi mókuskerék hajlamos elvinni az embert ebbe az irányba. Mikor nincs más csak a materiális lét; reggel felkelsz, bemész dolgozni, munka után bevásárolsz, rendbe teszed a házat, főzöl egy kicsit, leülsz a gép, tévé vagy telefon elé, majd fáradtan álomba zuhansz és kezdődik minden elölről. Kivéve, ha megbetegszel és csak egész nap elgyötörten kínlódsz az ágyban, az azért még ennél is rosszabb. Csak rohanunk, szaladunk és eltűnik a jelen pillanat, űzzük a jövőt, egy pontot, amikor majd minden jó lesz, vagy épp futunk a múlt fájó sötét árnyai elől. Mindenhol vagyunk csak jelen nem. Mert egyszerűen minden más "fontosabb". És a nagy futamban szimplán csak elfelejtünk élni, és megélni a pillanat csodáját. Hát én most megéltem.

       Megéltem, ahogy átjárja egész lényemet az élet, a lét csodája, ahogy áramlik bennem az éltető erő, az energia, azt amiképp kizárva az egot és minden mást, egyé válok a lelkemmel. Nincs külvilág, nincs gondolat, nincs fájdalom, nincs semmi más csak a mindent átjáró nyugalom, szeretet, béke. Az át tudnám ölelni az egész világot érzés, mikor könnyek szöknek a szemembe a hálától. Mikor igazán önmagad vagy, egy a mindenséggel. Igazából ezt nem lehet leírni szavakkal, érezni kell. Azt kívánom bárcsak mindenki megtapasztalhatná ezt az érzést, bárcsak át lehetne adni másoknak is, ezt a csodát.
        Jól lehet azt gondolod, hogy teljesen megzakkantam, vagy beszívtam, pedig szó sincs ilyesmiről. Épp ellenkezőleg, ez lenne az alapállapotunk, az öröm, boldogság, szeretet. Ez a három érzelem, maga a szabadság. Mikor nincs semmi negatív benned, sem körülötted, nem agyalsz, nem félsz, egyszerűen ragyogsz teljes lényeddel, teljes fényeddel. Hihetetlennek vagy badarságnak tűnik? Nem csodálom, az elme, az ego, a mindig gondolkodó képtelen felfogni, elképzelni ezt az állapotot. Hogyan is tudná, hogy az épp az ő uralmának a végét jelentené.

       Nem! Nem őrültem meg, nem lettem sem szektás, sem függője semminek, teljes tudatomban vagyok ilyenkor is, ahogy jelenleg e cikket írva is. Egyszerűen csak átéltem azt, amit mindenkinek át kellene, amiről oly sok tanító ír és mesél; Jézus, Buddha, Einstein, Louis L. Hay, Neale Donald Walsch, Eckhart Tolle, a Dalai Láma, Osho, vagy akár Csernus Imre, Müller Péter, Szabó Péter és sorolhatnám még. Igazából ez a "csoda állapot" bárki számára elérhető. S nem csak néhány pillanatig, percig, hanem bármikor, bármeddig. Én sem először éltem át, és nem is utoljára. Csak azelőtt nem voltam tudatában sem annak, hogy mi ez, sem pedig az érzés jelentőségének.
      De ha példának kedvéért olvastad a Zalaszántói cikkem, akkor tudod jól, hogy így van, ott is ugyanezt éltem át. Vagy például az Ildós Csodatáborban, folyamatosan ezt éltük át. Úgy is nevezhetném ezt hogy találkozás a lelkeddel, a forrással, fénnyel, szeretettel. Magyarázhatnám napestig, de igazán csak akkor érthető ez meg, ha átéli az ember. Sokaknak könnyebben sikerül eljutni ide például egy meditáció alatt, nekem a szabad levegőn, a természetben működik ez igazán. A természet az én titkos kis segítőm. Ígérem ezt is kifejtem majd bővebben.

       Hogy mégis mi a fészkes fenéről beszélek? Ezt legjobban Eckhart Tolle írta le a Most hatalma című könyvében. Egyik cikkemben próbáltam megfogni mi is az az EGO. Annyi mindenki foglalkozik vele, hogy leírja, megfejtse, ismerje, de Tolle az aki igazán, minden kétséget és tévhitet kizáróan elmagyarázza ezt. Ahogy azt is, hogy mi történt velem a levegőn, a táborban, Zalaszántón, mi ez az egész "csoda" dolog. Szóval meg lehet, hogy nem hiszel nekem, vagy bolondnak gondolsz, - mellesleg sosem tartottam magam teljesen százasnak, - de ez az ember olyan kulcsot ad a kezedbe amitől sokszor lemész hídba. 

         Be kell valljam még nem fejeztem be a könyvet, szóval még számomra is tartogat meglepetéseket, és izgatottan várom a következő olvasmányt is. De mit ne mondjak odab@sz mindannak amit valaha is tudtam, hittem vagy gondoltam. Mindezt logikusan összerakva nem habos babos köntösként.

        Hogy egy könyv vezetett el idáig? Egy könyv mosta ki az agyam és tett rabjává? Bár felettébb magával ragadó iromány, azonban erről szó sincs. Ellenben magyarázatot nyert rengeteg minden, nem csak spirituális, de úgy életszagú szinten is. Azt hiszem összeállt a kép, az egész lélek, egó, itt és most mesékről. Ma már tudom mi az egó. Tudom, hogy lehet "legyőzni", lecsendesíteni, és azt is hogy mi bennem ez a megváltó ragyogó csoda.

        Bárcsak mindenki felfedezhetné!
A lehetőség adott, egy kulcs a kezedbe - Eckhart Tolle - A most hatalma.

[PDF-ben és hangos könyvben is meglelhető, nem muszáj könyvesboltig rohanni sem érte, google a barátod, élj vele]

       Visszakanyarodva az eredeti történethez, ott lent az udvaron kaptam egy hatalmas adag életerőt, ami kirángatott a betegségből, a negativitásból. S emlékeztetett arra, hogy van a kezemben egy hatalmas nagy fegyver, ez a "ragyogó csoda lét", amit bármikor használhatok, ahhoz, hogy magamba szálljak, feltöltődjek, boldog teljes, egész legyek. A könyv pedig sok egyebek közt abban segített, hogy megtanuljak jelen lenni, a jelenben lenni, és kizárni a fejemben zakatoló folytonos gondolatáradatot, agyalást, aggódást, félelmet.
Ami túlzás nélkül állíthatok, hogy mindannyiunk mumusa, s a legtöbb betegségünk, nyűgünk okozója.