Első Velencében töltött napunkon esett, Ági optimistán csak ennyit szólt; - Esőben Velence még romantikusabb. Ez lett a nap mottója. Leszálltunk a 6-os buszról a Piazza di roma-n, és elindultunk a magunk kis felfedező útjára, szélkabátban, esernyővel a kézben. Eshet az eső, süthet a nap, Velence mégiscsak Velence; csodálatos. Pillanatok alatt magával ragadja az embert a tengernyi víz, a kis sikátorok, a régi épületek, hidak rengetege. Elsőre még minden új volt, minden kis zeg zugot fel akartunk fedezni, jééé jobbra, balra víz, egy sikátor, egy zsákutca, itt is víz, és már el is repült egy óra, mi pedig kb ott jártunk ahol elindultunk, pedig úgy éreztünk már kilométereket haladtunk a Rialto felé. Rengeteg a szemtelen galamb, elég nekik egy zacskó csörgés és már jönnek is, a sirályok viszont nagyon cukik, imádtam őket.

 A Rialto a legnépszerűbb központi híd a háromból, ami összeköti a Canal Grande azaz a nagy csatorna partjait. Itt már érezhetően nagyobb volt a tömeg, a turisták nagy része itt és a Szent Márk téren csoportosul. Üzletek, kávézók, éttermek tengere várja az idelátogatókat. A boltok és bazárok mellett, látnivalóban sem akad hiány, szebbnél szebb épületek, templomok és terek, hangulatos kis zugok, tekervényes utcák. A Rialtoról letekintve pedig elénk tárul a város festői képe, s a csatornán sikló gondolások és vaporettók.

     Szent Márk tér oldalához értünk, és Zita csak állt és nézte a templom oldalát, a halkan hulló esőcseppek közt, Ági szólt, hogy hisz ez még csak az oldala, - Aha, és bámultam tovább.
      Majd a Bazilikával szemben állva a látványtól a lélegzetem is elállt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz. Egy építészeti remekmű, a kupolák, boltívek, freskók, angyalok, Szent Márk hatalmas bronz lovai. Lenyűgöző! Maga a hatalmas oszlopcsarnokkal szegélyezett Szent Márk tér a bazilikával előtere, a bazilikával szemben található a harangtorony, bal oldalán a horoszkópos óratorony, jobbján pedig a Dózsa palota helyezkedik. Szinte mindenhol ott van a szárnyas oroszlán, ami Velence védőszentje Szent Márknak jelképe.
 
Velencében nincsenek autók, sem bicikli vagy robogó, egyedül gyalogos és hajós közlekedés van. Vaporetto a helyi vizibusz, egymást érik a kompálomásai, van vizi taxi és gondola. De ahogy láttuk a szemétszállítás, és a költöztetés is hajókkal, motorcsónakokkal van megoldva. Imádtam minden egyes hajóutat, még ha olykor tömve is voltak emberekkel.

     Azért mi igyekeztünk az itt töltött pár nap alatt jobban megismerni Velence turistáktól kevésbé hemzsegő részeit is. Elmentünk Muranóba az üveggyártás Mekkájába. Hihetetlen, amit itt művelnek az üveggel, szinte bármit megformálnak belőle, láttuk, ahogy kézzel festik a különféle tárgyakat. Ellátogattunk egy itteni parkba, megnéztük a San Donato templomot, és gyönyörködtünk az egymást érő színes házikókban.
     Ami nagyon tetszett még Velence talán legnagyobb parkja a Saint Elena kikötőnél, kicsit újra gyerekek lehettünk az itteni játszótéren, befeküdtünk egy nagy kerek hintába és bámultuk az eget, s a minket körülölelő lombkorona tengert.

     Ha már tenger, csak nem nyugodtam, míg nem láthattuk, az igazit. Elmentünk hát lidoba, Velence tengerpartjára. Néztük a hullámokat, csodáltuk a vizet, mezítláb mászkáltunk a hideg habokban, s élveztük, ahogy a homokba süllyedő tappancsainkat mossa a víz. Fújt a szél így nem vetkeztünk bikinire, de így is feledhetetlen élmény volt látni a tengert. Még most is könnybe lábad a szemem, ha rágondolok. Gyönyörű, ahogy bármerre nézel csillámló, hullámzó víz, a visszaverődő napfénytől szinte ragyog az egész víztömeg, az ember leborul a természet hatalmassága és szépségei előtt.
     Gyűjtöttünk egy csomó szebbnél szebb kagylócskát, majd a hullámtörő végében figyeltük a szikláknak csapódó hullámhegyeket.

     Velence a vizek Földi paradicsoma, minden előzetes hisztit és idegbajt, megért, hogy eljuthattunk ide és felfedezhettük ezt a csodát. Utolsó vaporettos utunk végén csak álltunk az egyik híd mellett és könnyes szemmel, majdnem sírva vettünk búcsút Velencétől.