Előző irományom folytatásaként beavatnálak titeket a részletekbe; a hetekig tartó költözési munkálatok folyamatába és eredményébe;

   Dobozoltunk ám rendesen, mint Tóthék! És bizony akadtak pillanatok, amikor szívem szerint négybe szeltem volna én is valakit, az őrnagyhoz hasonlóan. Mekkora mázli, hogy nincs margóvágónk.

    Hihetetlen, hogy mennyi minden kell egy háztartásba, ennél csak az hihetetlenebb, hogy mennyi mindent képes az egyén felhalmozni maga körül. Ilyenkor derül ki igazán, hogy mennyi cucca is van az embernek. És most nem csak a ruhákra gondolok, hanem arra is, ami a konyhában, kamrában, fürdőszobában, hálóban, polcokon, szekrényekben, ágyneműtartókban meglapul. Töméntelen mennyiségű tárgy. Persze egy részük felesleges porfogó, sok mindenre mondhatnánk, hogy mégis minek, de csak egyszer kelljen használni őket, máris úgy tudnak hiányozni.

    Arról, hogy pontosan hogyan és miképp költözünk fel nem igazán volt fogalmunk. Egy dolog volt fix, pontos dátummal pecsételve; hogy megyünk Budapestre. Egyfolytában ezt mondogattuk egymásnak, de a súlyát valahogy az utolsó pillanatig sem sikerült felfogni. Sőt tovább megyek, most, hogy itt vagyunk már egy ideje még most sem érzem teljességében.

    Kitaláltuk, hogy megrakodjuk az autót és felviszünk egy nagy adag holmit a fővárosba. Ildó azt mondta nekünk, hogy egyet se féljünk az angyal lakban elfér minden. Első körben igyekeztem azokat a dolgokat összeszedni, amik törékenyek, tányér, pohár, bögre, fűszertartó, s egyebek. Persze nincs az a költözés, ami csettintésre működik, így ezt a kört is hosszas pakolászó hadművelet előzte meg.

    Pedig milyen jó lenne, ha Harry Potterben látott varázssátorhoz hasonlóan mindent össze tudtam volna szedni egy varázspálca suhintással, majd egy másikkal mindazt kipakolni. Husss!

    De a kelengyénk egy része immáron, már helyben volt. És a lakást is sikerült saját szemeinkkel is szemrevételezni. Nem csalódtunk benne, most is ugyanúgy tetszett, mint az interneten át.

   Ám a dobozolós munkamenet java még váratott magára otthon. Viszont időközben nem várt segítség érkezett. Nem tudom nektek van e olyan személy az életetekben, aki mindig a lehető legjobbkor bukkan fel és rángat ki a slamasztika kellős közepéből. Nálunk Lacika épp ilyen. Ő segített a lakást felújítani, a régi autót megjavítani, és most a költözésnél is ő volt a felmentő sereg.  
    Bérelt egy teherautót, hogy segítsen nekünk felköltözni.

    Egyre inkább jól alakultak a dolgok, mintha az univerzum és a fentiek szépen lassan pontról pontra egyengették volna az utunkat. Ám hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyílegyenes út volt ez, mert nem. Nagyon nem! De, legalább egy kristálytiszta cél lebegett a szemünk előtt.

    Önmagában a honnan szedjünk dobozt kérdéskör is vastag szöget ütött a fejembe. Volt persze egy-két doboz elfekvőbe nálunk, az anyóséknál is. De ennyi halom cuccot esélytelen volt beléjük tömni. Végül az egyik csere-bere oldalon kértem segítséget, egyből rám is írt Eni barátném, - szerintem azzal a lendülettel fel is küldte férjét, Lacit a padlásra, hogy szerezzen nekem dobozokat, mert költözés van. Majd egy könyvesbolt kedves, és önzetlen eladója is jelentkezett, hogy segítségemre siessen. Innen is nagyon hálásan köszönöm nekik a szívességet!

   Van lakás, van fuvar, van doboz uccu neki; pakolás éjjel, pakolás nappal. Menetközben párszor az agyam is elpakoltam, de legalább eldobtam az biztos. Ahogy az is fix, hogy egy költözés sosem sétagalopp. Hihetetlen jó zsírégető mechanizmus, még Norbi is megirigyelhetné.

    Mígnem eljött a várva várt nap; végre költözünk Pestre. Először a mi autónkat tömtük meg rogyásig. Majd szépen lehordtunk, amit csak tudtunk a ház elé. Úgy festett az egész, mint egy kisebb zsibvásár. Ember tervez, Isten végez, - így esett ez az elindulással is, késett a fuvar így várnunk kellett kb egy órát. De legalább már lent volt a cuccok nagyja.

   Miután megérkeztek Laciék, egy sakkozó pontosságával sikerült mindennek a helyét „kilogikázni és kilogisztikázni” a szállító járművön. És láss csodát záros határidőn belül útra késszé váltunk.

   Hipp Hipp Hurráááá! Elindultunk!

    Bár nem én vezettem, de mégis végig izgultam az egész utat a pályán. Még hagyján, hogy az utat, de ha őszinte akarok lenni, akkor a költözést megelőző egész hónapot végig izgultam, és végig pörögtem, mint egy speeden élő mókus mondjuk a Piroszkából.

    Egy óra körül értünk fel Budapestre. A frissen festett kuckókánk tárt ajtókkal várt.Megismerkedtünk a tulajdonos anyukájával, aki nagyon kedves volt. Gyorsan elintéztük, amit el kellett és átvettük a kulcsokat.  

      Nah igen ám, az egy dolog, hogy mindent összepakoltunk, feljöttünk és birtokba vettük a lakást, de azt a sok mindent ki is kellett pakolni. Szerencsére Budapesten már várt minket a felmentősereg, Dávid, Lacika és Ildó személyében. Én nem is tudom mit csináltunk volna nélkülük.

    A fiúk olyan gyorsan és hatékonyan stócoltak be mindent a házba és a liftbe, hogy azt öröm volt nézni. Nem győztem pislogni.

    Ily módon sokkal gyorsabban és hatékonyabban ment az egész, szerencsére. Szorgos kis segítőinknek hála minden szép lassan felkerült a lakásba. Azaz, hogy majdnem minden, időközben sikerült elkeverni egy porszívót, a kalaptartónk és egy elemet az egyik polcból, amit úgy 2-3 órán át keresztül kerestünk mindenhol. Az izgalmak fokozása végett, ezek a platón maradtak valahogy, de idővel végül megkerültek.

    Így esett az eset, hogy hősnőnk és párja Budapestre telepedett : )

 Ezúton is hálás szívvel köszönöm szépen minden közreműködőnek a sok-sok segítséget! <3

Helllóóóó Budapest!!! : )

2021.04.14