Annyi mindenről lenne, kellene írnom, hisz megannyi minden történt és történik mostanság körülöttem. Ma reggel sepregetés közben mégis egy fura gondolat ötlött fel bennem és vezetett odáig, hogy írni kezdjek. Felrémlett előttem egy korábbi jelenet, mikor is kijelentettem magamról, hogy én nem sepregetek jól, inkább rábízom ezt másra. Most egyszeriben úgy tűnt, hogy ez mekkora bődületes baromság. Hisz felseperni mindenki képes. Nem kell hozzá speciális skill, sem diploma.

   Belegondoltam, hogy mennyi ilyen képesség van, amitől egy kósza gondolattal megfosszuk magunkat, mialatt ugyanazzal oly könnyedén felruházzuk a másikat vagy épp másokat. Hány és hány hasonló eset lehetett életem során, amikor azt mondtam, hogy nekem bizony ez nem megy, nem tudom megcsinálni, nem vagyok képes rá ebben én nem vagyok jó, nem értek hozzá. Holott talán meg sem próbáltam az adott dolgot, vagy ha netán mégis; valószínűleg igen hamar feladtam.

   Legyen szó itt bármiről, akár a leghétköznapibb vagy legmeredekebb dologról; mint hajtogatni egy repülőt, elkészíteni egy tortát, lefutni egy félmaratont, úszni több méter mély vízben, megvarrni egy ruhadarabot, megszerelni valamit és sorolhatnám napestig. Egy csomó olyan dolog van, amire mi a hiedelemvilágunk, tanult mintáink, szokásaink, ismereteink alapján alkalmatlannak tartjuk magunkat, közben talán, némi erőfeszítés révén esetlegesen nagyon is jól menne az adott dolog. Esélyt sem adunk magunknak kipróbálni mire vagyunk képesek.

   Gyakorta már gyerekkorban belénk égnek bizonyos félelmek, tilalmak, kialakul egy kép képességeinkről és hiányosságainkról. De talán épp a "képtelenségünk" érzete valamire a legnagyobb képtelenség. Mondok egy élő példát, gyerekkoromban imádtam mindenféle zenékre énekelni és táncolni, értsd úgy, hogy halandzsázni és ugrálni. Bátyám rendszerint kinevetett és kicikizett ezért. Így sokszor a kanapé, lóca mögé bújtam és úgy folytattam tovább ezt a műveletet. Eredmény; egészen a mai napig meg vagyok róla győződve, hogy én nem tudok táncolni és botfülem van. Holott a tánc igenis bárki által megtanulható.

   Tovább megyek; olykor még a mai napig bennem van ez, hogy halál ciki otthon zenére táncikálni, és ha meglát közben a párom, egyfajta szégyenérzet fut át rajtam, mintha valami rosszban jártam volna és abbahagyom, vagy megkérem, hogy ne nézzen. Holott ez a művelet engem teljesen felszabadít, levezeti a feszkót és energiával tölt el. 
    Miután felismertem ezt igyekeztem tágítani a határokat és csak azért is táncolni a másik előtt, nem mondom, hogy teljesen sikerült feloldanom magamban ezt a dolgot, de talán valami elindult.

   És ez csak egy a sok közül. Ki tudja, hogy mennyi hasonló dolog lehet még, amit blokkoltam, lekorlátoztam magamban, hogy nem szabad, vagy nem megy, nem tudom, nem értek hozzá?!

  Ugyanakkor, eddigi életem során, ha valamit a fejembe vettem és meg akartam tenni, meg akartam tanulni vagy megteremteni magamnak, az végül meg is valósult. Csak hinnem kellett benne és akarnom, tennem érte.

  Egyre több helyről hangzik, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van, említhetném példaként a Titkot, az Agykontrollt vagy egyéb neves műveket, és technikákat, vagy akár az ima és a hít erejét.

  Ez mind kétélű fegyver, miképp megteremthetünk és megvalósíthatunk bármi szépet és jót az életben, amire vágyunk, megtanulhatunk bármit, fejlődhetünk, haladhatunk, elérhetünk akármilyen célt, épp úgy ennek ellentétét is előidézhetjük, ha gondolatainkkal, hitrendszerünkkel azt támogatjuk.
   Ha azt hajtogatjuk, hogy ez nem megy, nem tudom megcsinálni, sosem fog sikerülni, ez képtelenség és lehetetlen, akkor úgy is lesz.

Egyszerűen így működik a világegyetem.
Érdekes, nem igaz?!

2021.09.01