Múltkor leültem írni ama szent elhatározással, hogy végre itt és most megragadom az alkalmat és a szót, rászánom az időt magamra, az írásra, a gondolataimra, hogy kijöjjön belőlem, aminek ki kell. Erre fura mód, az első két mondat rímbe jött, és kerekedett belőle pár sületlen strófa. És nagyon jól esett. Jól esett a lelkemnek. Közben rájöttem, mit már rég tudok, csak mégse teszem, hogy nekem ez kell.

   Kell, hogy írjak. Mindenről, bármiről! Kell hogy kijöjjön belőlem, az aminek ki kell. Akkor is, ha hülyeség, akkor is, ha nem úgy van, akkor is, ha igen, akkor is, ha jó gondolat, akkor is, ha nem.

  Világ életemben ez az egy hely volt, ahol szabad lehettem, ahol nem kellett és nem akartam senkinek megfelelni. Aztán egy idő után mégis. Nagyon is meg akartam, így inkább nem írtam le semmit. Inkább magamba tartottam mindent. Inkább tettem beteggé magam, és jártam nem az én utam, vagy mondjam azt, tértem le az utamról. Mert úgy voltam vele, mégis hogy néz ki az, ha vezető létemre minden hülyeséget összehordok itt a blogomon vagy facebookon? Úgy éreztem ezt nem tehetem meg.

   Aztán így 35 éves fejjel talán végre már belátom, hogy túl rövid az élet ehhez. És hogy ideje már nagy ívben leszarnom, hogy ki mit gondol, hisz vagy nem hisz, és kinek mi a jó. De a jó öreg megfelelési kényszerem időről időre befigyel….

  Szóval éppen most írok, és nem ígérem meg, hogy mindig fogok, és azt sem ígérem meg hogy nem fogok! Nem ígérgetek semmit sem.

  Csak élvezem azt, hogy újra írok, célok, és világmegváltó szándékok nélkül. Magamért! Belegondolva azt sem tudom mikor volt már az, hogy valamit úgy teljesen csak magamért tettem! Hát most itt van! És mindig itt volt és itt lesz a lehetőségem rá.

  A saját magam érdekében nagyon remélem, hogy ezentúl sűrűn meg fogom tenni, hogy leülök magammal és a laptopommal és megengedem magamnak, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Folyjon, aminek folyni a kell, utat adok minden szónak és gondolatnak, azért mert nekem úgy jó.

 „Szeláví”

   Az az igazság, hogy már teljesen elfelejtettem milyen felszabadító érzés ez. Az előbb még bele is érzékenyültem.

Folytatása következik…. egyszer….

2022.03.05