Úgy döntöttem két részre bontom a Budapesti élménybeszámolómat, egy hetet túl sok lenne egybezsúfolni, így születtek meg ezen sorok.

      Kedden találkoztam rég nem látott Enci barátnőmmel. Vicces volt, hogy előző nap kerestem a címet, amit megadott; „Az XY étterem fölött lakom„ körbejártam az egész Móricz körtért, mire leesett, hogy az étterem az a hely, ahol korábban ettünk a srácokkal. Fogtam is a fejem,de innentől már eltéveszthetetlen volt a lakás. A szállodától 5-10 perc sétára volt az egész. Megyek, nyomom a kapucsengőt, mire leesett, hogy tárva nyitva a lépcsőház bejárata. Látom a liftbe, egy hatalmas valamit próbálnak beszuszakolni, ami magasabb, mint maga a lift, s szélessége is megkérdőjelezhető, ekkor már éreztem, hogy én abba a liftbe nem fogok beszállni. Ötödik emelet… az első után határozottan éreztem, hogy nem vagyok formában, és az előzetes szaunázás végett kb ömlött rólam a víz. Enci már az ajtóban várt, nem láttam vagy 1,5 éve, de a lihegéstől nem sok mindent tudtam kinyögni a számon. Vittem egy üveg jóféle Tokajit ajándék gyanánt. Nagyon kellemes kis lakásban él, az erkély magára a körtérre néz. Jó háziasszonyhoz hűen, csinált nekem lassagne-t is Jó volt újra látni őt, jól kibeszélgettük magunkat, nosztalgiáztunk egy sort. S mire észbe kaptunk már 11 óra felé járt az idő, nem hiába jó társaságban repülnek az órák. Reméljük a következő talira nem kell ilyen sokat várnunk.

      A szerda este sem telhetett eseménytelenül. Kedvenc kollégám Gergő volt a soros. A Móriczon találkoztunk vele, a fiúkkal, Gabival és Tamással, onnan 4-es metróval megcéloztuk a Kálvin tért. Hétfő este meddig kerestünk egy jó gyrosost, pedig csak át kellett volna sétálni a metró megálló túloldalára. Annyira finom dürümöt ettem, már-már majdnem olyan jó volt, mint Berlin-ben. Leteszteltem a görög és fitness salátát is, pöttyet éhes voltam.
     Miután mindenki jóllakott, megnéztük hol is lakik Gergő. Ha egészen őszinte akarok lenni a lépcsőház elég retró feelingű volt, a liftre kiírtam volna, hogy csak saját felelősségre használható. Nah de nálunk otthon, még liftek sem teremnek. Maga a lakás kicsi, de annál praktikusabb volt, igazi kis legénylak, egész jól berendezte Gergő. Kicsit beszélgettünk aztán visszamentünk a Móriczhoz és kerestünk egy beülős helyet.
     Végül egy cseh söröző-étterem kombóra esett a választásunk. BelleVue meggysör, többet talán nem is kell mondanom, közben hallgattuk Gergő történeteit az új cégről, Budapestről, az itteni életről, a Londoni kiküldetéséről. Azért jó dolog, hogy ennyire jó helyre került, ahol megannyi kihívással nézhet szembe, tanulhat, fejlődhet, haladhat az úton. A hallottak alapján igazán vérprofi a cége, épp neki való. Remélem hasonló, sőt még messzemenőbb sikereket sikerül majd bezsebelnie, mint amíg még mellettünk volt. Hiányzott már, és igazából jó lett volna négyszemközt is összefutni, de minden nem férhet bele 5 napba sajnos.

      A Csütörtök a Solyáé volt. Vesztemre épp kiesett a hármas metrózás a felújítás miatt, így maradtak a metrópótló buszok, a Lehel térig. A várakozásokkal ellentétben meglepően jól haladtam vele, sikerült egész emberi időben átszelni Pestet. Beültünk egy hozzájuk közeli étterembe, hisz már nagyon korgott a pocakom. Alig győztem kivárni, hogy csillapíthassam éhségemet valamivel. Közben jókat beszélgettünk, megindult a sztorizgatás, volt téma bőven, épp, úgy ahogy anno. A menüválasztás talán nem volt a legszerencsésebb, így visszagondolva nem véletlenül ajánlott mást a pincérnő is, de sajnos mi szilárdan kitartottunk a választásaink mellett. Egy jó mégiscsak volt benne, meleg volt és étel, - ez mindjárt kettő is, juhééé.
     Vacsora után, már úgy nevettünk, hogy tőlünk zengett az egész étterem. Rég volt már ilyen felhőtlen közös esténk, kajak, mint kölyök korunkban; ugyanaz a két hibbant, világmegváltó, elvetemült nőszemély. Aztán felmentünk hozzájuk, s hamarosan kezdetét vette a masszázs challenge, melynek kereteiben megmasszírozgattuk egymást. Végül jó baráthoz hűen hazataxizott, hiába győzködtem, hogy ott a bérlet hazatalálok, - az más kérdés hogy 5x annyi idő alatt. Jó kis este volt.

      Talán nem ártana szólni utam legszentebb céljáról, a RHEL képzésről sem. Gyengébb idegzetű olvasóim figyelmét felhívnám, hogy egy picit szakmai rész következik. A Red Hat tréninget, egy jól szituált, igen nagy tudású 40-es úr Szabó István, tartotta. Végre valaki, aki nem azzal kezdte, hogy ő igazából Solaris vagy egyéb párti, és valójában nem szereti a linux-ot. Egy ilyen nyitás, tapasztalatból mondom, elég lehangoló tud lenni. Ideje volt közelebbről is megismerkedni a 7-es specifikus dolgokkal, elég sok minden változott a 6-os óta. Én abban voltam jobban benne, hisz az RHCSA-t is 6-osból szereztem meg.
     Másabb a hetes; a services vs systemctl, üsse kavics, de a mai napig sem sikerül megszoknom, és még mindig a service xy stop/start/restart syntax van az ujjaimban. Nekem egészen új volt a firewalld, sokkal egyszerűbbnek tűnik az iptables-nél. Lehetne még vele játszadozni otthon. Ami nagyon nem jött be az az új grub, hogy mennyire tekervényes a root jelszó kiütése, és az hogy ha másik default kernel-t szeretnél használni, nem mindig megy, hogy ténylegesen azt válassza automatice. Az hogy ACL-nél nem kell újracsatolni az FS-t az elég jó feature, tetszett. Nem nyert, hogy default FS az xfs, ami nem támogatja az FS csökkentést, szerintem elég gáz. Azért ez ma már alap lenne szerintem, némi veritas-os kóstolgatás után megkockáztatom, hogy már az online csökkentés is! Vagy csak nekem vannak vad vágyaim?
     Voltak részek, amiken elég nehéz volt koncentrálni és ébren maradni, mint például régi kedvencem az SE Linux, de volt, hogy le sem lehetett lőni a töretlen lelkesedésem.  A gyakorlati résznél is hasonló tendencia volt felfedezhető, bár ott inkább a „Nem megy ez a szar, hogy rohadjon meg!” és a „Jajj de jó, minden szuper. Ezt hogy kell beállítani!”  végletek uralkodtak bennem. Jó tréning volt, mindenképpen hasznos! De a hatos egyszerűbb és nagyszerűbb volt szerintem.
     Aranyos volt a tréner, aki többször is megköszönte, és megtiszteltetésnek vélte, hogy végre egy nő is ül a sorok között. Mindenképpen megért egy vasárnapi misét a részvétel, s a kapott tudásanyag.

      Beszámolóm végéhez érkeztünk. Nagyon élveztem ezt a Budapesti kiruccanást! Jó volt kiszakadni a hétköznapok megszokásából, kellett egy kis változatosság, egy kis élmény. Be kell valljam, magával ragadott a főváros, s magam is elkacérkodtam a gondolattal, hogy milyen lenne ott élni. Tutira bebarangolnám a környéket, hisz annyi minden van itt, felettébb szép vidék. De azért hiányzott már az otthon melege is és, hogy keblemre ölelhessem a kis családom.

     Régen még felültem a túl nagy, túl zajos, túl koszos, túl zsúfolt, tutira eltévedsz hiedelmeknek, de ma már kényszert érzek rá, hogy megsúgjam nektek is;

Budapest csodás, s csodái mindenkit szeretettel várnak!