Gyönyörű szép, irigylésre méltó konyha project mellett azonban volt, illetve van egy kevésbé irigylésre méltó történet is. Mint azt már kifejtettem elég kemény munka volt összehozni a konyhát. Az igazat megvallva komoly erőfeszítéseket jelentett ez mind fizikailag, mind lelkileg, mind anyagilag. Ez még nem is lenne akkora baj, ám ezúttal a véráldozat helyett, kéz-áldozatot követelt. Ugyanis menet közben sikeresen kinyírtam a jobb kezemet, de úgy teljesen. Túlerőltettem a sok munkával a sok csiszolással kaparással, vakarással, a festéssel, pakolással. Olyannyira, hogy az egész jobb kezem begyulladt, bedagadt, zsibbadni kezdtek az ujjaim. El kell keserítenem a nagyérdeműt, de ez nem éppen egy vidám Story kezdete volt, sőt épp ellenkezőleg.

     És ismét a jobb kéz mint a kutyaharapásnál. Bár ezt most teljes mértékben magamnak köszönhettem. Nem tudtam, hogy mikor van az elég, mikor van a megállj, pihentetni kellett volna és másnak is adni a munkából, segítséget kérni hozzá. Mindent azonnal akartam, a saját erőmből, erőmön felül, és ennek a kezem itta meg a levét.

      Voltak előjelek, amikből sejtettem, hogy baj lesz, éjszakánként már zsiborgott, éreztem, hogy fáradt hogy fáj,  túlterhelt. De sajnos nem igazán volt kire és mire várni mert kötöttek a határidők;jöttek az emberek, jöttek a munkások, mindennek kész kellett hogy legyen időben. Így tovább hajszoltam a kezem. Mire az a felújítás végére érve az teljesen használhatatlanná vált. Hat napig voltam táppénzen, majd két hétig jártam fizikoterápiára. Gyakorlatilag hetek óta a bal kezemet használom. Most kezd visszatérni a jobb. De érzem, hogy kicsit óvatosabban kellene vele bánni,  fokozatosan szabad csak terhelnem. 

    Nagyon szokatlan és rossz dologként éltem meg, hogy egyszerűen csak a bal kezem volt. Próbáljon meg az ember bal kézzel megfésülködni, megmosdani, használni egy dezodort, vagy csak felhúzni a nadrágját, begombolni rajta a gombot, vagy bekötni egy cipőt. Hogy durvábbakat említsek, kitörölni a fenekét. Hajmosás esélytelen, összevágni valamit, felaprítani, megfogni valamit, amihez két kéz kell lehetetlen. Felfogni és elengedni azt, hogy megtudod csinálni, hogy eddig simán, lazán meg tudtad csinálni, és most nem. Másokra kell hagyatkozni és mások segítségével tudsz csak mondjuk felöltözni, megfürödni, hajat mosni vagy elkészíteni egy ételt. Meg kell tanulnod bal kézzel végezni dolgokat, bal kézzel enni, bal kézzel fogni. Hogy kihívás egy ajtót kinyitni, kihívás felvenni egy ruhadarabot. Alapvető dolgok, amit máskor észrevétlenül mennek azok most szinte lehetetlenek.
     A türelmetlen vízöntő, aki mindent azonnal akar, gyorsan, rögtön, ilyenkor meg van lőve, de teljesen. Nem tudom megszámolni hányszor kaptam síró vagy dührohamot, azon hogy egyszerűen nem boldogulok, nem megy ballal, hiába próbálom. Hányszor ültem tehetetlenül, teljesen elkeseredve, magamba roskadva. Azt hiszem jó kis lecke volt ez számomra, de nagyon remélem hogy megtanultam és remélem hogy soha többet nem fogok ilyet elkövetni. És hogy az égiek is segítek ebben hogy ilyen ne fordulhasson még egyszer elő. Továbbá Bízom abban is hogy idővel visszakaphatom teljes mértékben a jobb kezem. Jó lesz, és ugyanúgy fogok érezni vele ahogy korábban, nem fog zsibbadni és teljesen funkcionális lesz. De azt hiszem, hogy erre még várnom kell egy kicsit.

      Hat nap táppénz után úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, ki tudja hogy mennyi idő kell mire használni tudom a jobb  kezemet. Így miután megbeszéltem a kollégáimmal visszaálltam balkezes üzemmódba Home Office-os munkamenetben. Fura volt minden nap itthon lenni, igazából már azt mondtam, hogy bármit megadnék azért, hogy bent lehessek köztük, és ugyanúgy tudjam csinálni a dolgomat mindkét kezem használatával, mint előtte. Egyáltalán nem esett jól a négy fal közti munka. Plusz azért bal kézzel nem úgy, nem olyan ütemben halad az ember, nem úgy tud dolgozni, mint két kézzel. Egy a számítógép előtt végzett munkánál kifejezett jelentősége van annak, hogy tudd használni mind a két kezedet és gyorsan tud használni. Tudd az egeret kezelni, tudj kijelölni dolgokat. Megnyomni a Control+ alt billentyűt ami a mindennapos bejelentkezéshez naponta többször kell használni mission impossible volt. 

     Kaptam gyulladáscsökkentőt, és krémet is, amivel kenegethetem, de nem igazán hatottak. Visszamentem a háziorvosomhoz, hogy mivel több hét után sem javul, jó lenne, ha látná egy reumatológus. Telefonon képtelenség volt elérni a kórházat, ugyanis a szám, amin időpontot lehet kérni egy végtelen ciklusba torkollott. Kicseng, rögzítő hang, várakozz 5 percet, majd újra kicseng, és kezdődik elölről. Végül bementem személyesen. Viszont  időpontot csak Májusra tudtak adni, pontosabban még Májusra sem. Nagy bosszankodások és szomorkodások után másnap visszamentem a háziorvoshoz. Aki próbálta megsürgetni a dolgot. Óriási hatalmas szerencsével, de eljutottam a váróteremig, már csak abban reménykedtem, hogy be is hív a reumatológus. 
    Azt mondta, nagy baj nincs, valószínűleg a megerőltetés okozza a problémát. Két hétre való fizikoterápiás kezeléseket írt ki nekem, myotest és galván. Így mindennapos programmá vált a Kenézy rehab részlegébe való látogatás. Pontban 10 kor kezdődött a kezelés, így muszáj voltam munkaidőben kijárni, majd ledolgozni azt. Még szerencse, hogy otthonról dolgozhattam, és hogy legtöbbször Ági volt olyan kedves és elvitt és hazahozott.  

     
     Igyekeztem gyógyítani az általam ismert technikákkal, Reiki, Aktív, Angyal. Plusz fásliztam, csukló szorítót használtam, s próbáltam többféle otthoni kencét, praktikát, gyógyteát. Amiket ha rendszeresen használtam volna valószínűleg már előrébb lennénk. De nehéz volt kitapasztalni, hogy mi is lehet jó neki. Hideg vagy meleg, a csuklószorító nem volt jó, mert beledagadt, később a fásliba is.

    Úgy tűnik megint megkaptam a magam kis kényszer pihenőjét a fentiektől. Gondolom egyrészt azért, hogy ne tudjam tovább terhelni a kezemet és ne készítsen ki véglegesen. Másrészt pedig azért mert túlpörögtem, túlfeszítettem ismét a húrt, ugyanúgy, mint a kutyával az edzéssel túlzottan rápörögtem a jövőre, arra hogy minden jó legyen, hogy minden tökéletes legyen, kész legyek időben, az anyagi dolgokra. Jó lenne már megtanulni ezt a leckét végleg, hogy ne akarjak többet, ne akarjam azonnal, ne görcsöljek, ne legyek ennyire rugalmatlan és merev. Ne legyek irányítás mániás, control freak, akinek mindent a kezében kell tartania. Hanem szépen lépésről lépésre. Merjek segítséget kérni, lazuljak le ne erőltessem. Noh, meg kapcsoljak is ki néha nap.

    Szerencsére most már tudom mozgatni az ujjaimat, képes vagyok megfogni dolgokat. Haladás, hogy most már be tudom hajlítani a kezem egy kis tornáztatás után, majdnem teljesen. Bár még zsiborog. Remélem hamarosan teljesen visszatér, és újra a régi lesz.