Tudom iszonyat régen írtam már, és van nem kevés elmaradásom, de ezt most muszáj kiírnom magamból, vagy felrobban a belsőmeghajtású személyes gőzgépem. Hol is kezdjem?

       Hazajöttünk nyaralásról minden szuper, kipihenten, kisimultan, -már amennyire egy 27 órás buszút után, az lehet az ember, - nem is ez a lényeg. Hétfőn szokásos munkanap, minden jó, ám este már éreztem, hogy kissé fáj a torkom. Spiribiri tanulság mikor minden rendben ne kezdj el agyalni életed meg nem oldható faxságain. Nekem sem kellett volna, mert vagy ez, vagy a klíma, valami jópofa vírus, vagy a jó ég tudja mi, de úgy hazavágott, hogy másnap délben már könyörögtem érte, hogy inkább lőjenek le. Fejfájás, gyengeség, torokfájás, hőemelkedés, levertség s hogy a legkevésbé sem ínycsiklandó részét említsem a dolognak, zöld sűrű trutyi az orromban, biztosan jelezte, hogy sz@rban van a haza. Igyekeztem hősiesen tartani magam, de mikor az aznapi táplálékom, visszafele utat talált magának, magyarán kihánytam az egészet. Itt megjegyezném korpovit kekszet nem jó érzés hányni, bár szerintem mást sem, de nah. Szóval itt már tudtam, hogy hiába minden ebből betegszabadság lesz.

     Ugorjunk egy fejezetet a táppénzes betegágytól. Ma megkívántam a krumplilevest, s mivel épp úgy köhögök krákogok, mint egy tisztességes láncdohányos tüdőbeteg, gondoltam challange accepted. Majd jót tesz a torkomnak ilyet még úgysem főztem soha, csak nem lehet nagy ördöngösség. Azért biztos, ami biztos felhívtam anyát, hogy hogy kell. Beavatott az új trükkjébe, hogy újabban először megcsinálja a rántást, és abban főzi meg a krumplit, plusz adalékként fokhagyma (ami persze fasorban sem volt itthon) só, bors, paprika és had lobogjon a hajunk helyett a leveske a tűzön. Nah jó lássunk neki. Megpucoltam a krumplit, - azért sem flancolok, hogy a burgonyát!, - összedaraboltam, és feltettem az edényben a zsírt melegedni. Ekkor kezdődött az első kihívás, megtalálni a lisztet mielőtt megég a zsírocska. Úgy potom tíz perc keresgélés után sikerült is megtalálnom, közben online helpdeszk anyu végig a telefonvonalban maradt;

 - Mennyit tegyek egy két kanállal? - hallgatás a vonal végén, belecsűröm a másodikat

 - Egy meg egy kicsi elég lesz

 - Kettő lett Maradhat?

 - Persze csak akkor ne barnítsd meg túlzottan

    Túlzottan… én meg a rántás…. fene tudja mennyi a túlzott, hogy ez ennyi zsíron az életben nem pirul meg az fix, morfondíroztam magamban, de ha még teszek hozzá, túl zsíros lesz, jól van az. Közben nézem a lisztes zacskó oldalát, mintha mászna rajta valami bogár. Áhh lehet csak behaluzom. Mondom anyának. Azt mondja, azért inkább néz szét a szekrényben. Hát én benéztem. Közben a rántás elkezdett égni

- Úhhh hogy az a …… - Gyorsan felöntöttem vízzel, - Anya ez full csomós lett

- Már felöntötted vízzel?

- Igen

- Ó, azt óvatosan kellett volna, először csak egy kicsit

- Jókor szólsz! - mondom röhögve.

- Szűrd át jó lesz az.

     Átszűröm, legszívesebben már kivágnám az egészet szűrőstől. Közben nem hagy nyugodni a bogárcsoda. Hallottam már róla, hogy az ilyen gabona zsizsikek képesek ellepni az egész spájzot.  De többet nem találtam se a lisztes zacskón, se a zacskóban.
Hát ez csak csomós, kidobom, ami a szűrűben maradt. Ahh én is ilyen hülyeséget tudok kitalálni betegen….. Beletettem a rántásos vízbe a krumplit, só, bors, persze paprikám már nem volt hozzá, de szegény ember vízzel főz. 

     Elkezdem keresni újabb mászkáló valami a papírzacskók között. Ajajj. És ezzel vége szakadt az anya-lánya  helpdeszk vonalnak. 
 Hamar rájöttem, hogy ezek egyre többen vannak. Mindenféle bogár akármi lepte el a szekrényt. Sokkot kaptam, idegességemben majdnem elkezdtem sírni. Jézus Mariska.
    Fogtam és egyesével kidobáltam mindent, lisztet, rizst, teljes kiőrlésű és kenyérlisztet, sárgaborsót, lencsét, mindnet, ami fel volt bontva és mozgott benne/rajta valami. Sejtéseim szerint a teljes kiőrlésű lisztből szabadultak el a kis rohadékok, s szépen elszaporodtak, míg házon kívül voltunk.

     Elég hangosra sikeredhetett a betelepült albérlő rovarok elleni ádáz küzdelem, ahhoz, hogy felébresszem Ágit, aki előtte éjszakázott. Elé álltam totális kétségbeesve;
- Mindenhol szörnyek, ellepték az egész szekrényt!

     Kijött segíteni, de annyira irtózott tőlük, hogy hamar rá kellett jönnöm ez egyszemélyes hadjárat lesz. Mire mindent kipakoltam, kidobáltam, átnéztem, áttöröltem, visszatettem a helyére. Ha nem festetném a hajam az utolsó hajszálam, is megőszült volna ma. Keresve sem találtam volna jobb programot, hót betegen. Bár arra nem gondoltam, hogy lerendezhetném az egészet pár köhintéssel, vagy prüszköléssel. Ki tudja, lehet simán kinyírná őket, a bennem lakozó bacilushalmaz. Hát meló volt ez a kis malőr, azt meg sem merem számolni, hogy hány ezer forint értékű kaja/alapanyag landolt a kukában. De a rohadékok, még a borsmenta teába is belemásztak, a kakaóba, csokiba, mindenbe. A bontatlan kókuszreszelékes zacskót meg kívülről nyalogatták a kis tetvek. Én aztán gyilkoltam őket, ahogy tudtam. És csak remélni merem, hogy nem maradt belőlük több. Mindenhova babérlevelet tettem, és levendulás illóolajat, ezek elvileg távol tartják őket.

     Mivel kiszóródott egy csomó minden, és mostanában nem volt takarítva, beüzemeltem még a porszívót, hogy ha beledöglök is végigtolom még a lakáson. Végeztével végre kidögölhettem kicsit….

     Este felé eszembe jutott, hogy csak be kéne dobni még egy adag ruhát, ne álljon ott, már nagyon szexuálta a szemem a földön heverő nyaralós cucc utolsó maradéka. Átnéztem a zsebeket, betettem a gépbe. Lejárt. Ki kéne teregetni. Kinyitom a dob ajtaját, szedem ki a cuccokat, látom tiszta fehér az egész, ohh, a fenébe, csak benne maradhatott valami zsebkendő. Majd nézem-nézem; a-a ez nem zsebkendő! Szöszölt a strandtörölköző. De nem kicsit, nagyon. Az összes ruha merőben szöszös volt, de mint az állat. Már csak ez hiányzott a mai nap margójára. Ma valahogy nem kellett külön vérnyomás emelőt beszednem. Meg volt a szentségelés, rendesen. Minden darabot egyesével ráztam ki a frissen porszívózott!!! erkélyen. Úgy hullottak a fehér szöszmókok, mintha valami Istenverte holle anyó lennék, de legalább nyári mikulás ki épp hóesést generál. Mire a végére értem nem volt őszinte a mosolyom. Vannak napok, amikor jobb nem kikelni az ágyból, főleg ha gethes vagy, ez pont egy ilyen.

     Úgy voltam vele ezt mindenképp le kell írnom, még mielőtt agyvérzést kapok. Táppénz ide vagy oda, kövezzenek meg, de ezt most muszáj volt. Kissé még mindig idegállapotom van, de egy fokkal már jobb.

     Ha valakiben felmerült volna a krumplileves sorának kérdése, nem, nem dobtam ki az ablakon. Bár nem volt túl bizalomgerjesztő a kinézete. De legalább tutira bogármentes volt. A rántásos sztori után, azt gondoltam, biztos szörnyű lehet. Ági fején láttam, az ebből én biztos nem eszek kifejezést, amikor ránézett. Látszott, hogy még bottal sem piszkálná. De ahogy kiszedtem tányérba, már sokkal jobban festett. Aztán hamar kiderült, hogy minden szenvedés kínlódás, szekrényben bogárkergetéses, rántáségetéses, szűrés és szitálás ellenére iszonyat finom lett. De tényleg. Ági bevágta az egészet. Mondtam neki; Látom valóban szörnyű volt! Ronda, és finom;