Ahogy már korábban is említettem, én valahogy úgy voltam a jogsi szerzéssel, mint a rosszabb kézilabdázók, kétszer indultam. Kétszeri jogsi szerző nekifutás, megannyi elkeseredés és küzdelem, nem kevés ráfordított forint után végre ez a nap is eljött; a forgalmi vizsga napja.

      Ám ne rohanjunk ennyire előre, előző nap már nagy volt az izgalom. Szóltam a kis spirituális családomnak, hogy Kedden 8:30-tól vizsgázom, gondoljanak rám, ha tehetik, de beavattam édesanyámat és a barátaimat is, hogy mormoljanak el egy két imát értem. Állítanám, hogy nem voltam bezsongva… de igen… nem kicsit. Egész délután meditáltam, mantrákat hallgattam és próbáltam lecsendesíteni magam. A vizsga reggele szintén így telt, hallgattam a kis mantráimat, mondogattam, hogy hiszek magamban, minden rendben lesz, kértem az angyalkák segítségét, nyomtam a Reiki szimbólumokat.

     Szóval igyekeztem mindent bevetni, hogy sikerüljön a legjobbat kihozni magamból és a vizsgából. Vagy húsz perccel hamarabb már lent voltam a találkozó helyen, és vártam az oktatóm, Ágit. Egyik tanítványával jött, és felvettek. A srác még csinált egy parkolást, aztán átbeszélték, hogy mi nem működött jól, mire kell figyelni, ahogy velem is szokta, bár a srác nem fogadta olyan kitörő lelkesedéssel a kritikát. Elindultunk a bázisra, az anyósülésen izgultam, talán jobb is, hogy nem én vezettem. Ági elsorolta, hogy mikre kell odafigyelnem, mit hogyan csináljak, és megsúgta, hogy a vizsgabiztos allergiás a vasúti átjárókra, ott mindenképp nézzek majd szét.

         Beállítottam az ülést és a tükröket, s tűkön ülve vártam az indulást. Egy gyors két betűs kitérő és némi várakozás után, elkezdődött. Beült mögém a vizsgabiztos, hátrafordultam és kezet nyújtottam neki, megnézte a személyimet és az elsősegélynyújtó igazolást, rögzítette az adataimat, és megkezdhettem a jármű átvizsgálását. Kerekek, rendszámtábla, index, világítás stb. Csak miután beültem az autóba és kimondtam, hogy mindent rendben találtam, jutott eszembe, hogy nem teszteltük le a féklámpát. Láttam Áginak is eszébe villant, de mivel a vizsgabiztos elfogadta, nem szóltunk egy szót sem. Csendben lassan elindultam a vizsgaútvonalon; Kenézy körforgalom, Bem tér, Egyetem tér, Böszörményi utca, ezeket a főbb pontokat adta meg a vizsgabiztos. Ági igyekezett úgy irányítani, hogy kikerüljük az összes folyamatban lévő útfeltúrást, neccesebb helyeket. Indulás után néhány száz méterre kapásból elrontottam a dolgot, mert a főútvonal jobbra vitt, én pedig nem látván a táblát egyenesen mentem tovább.... hát ez is jól indul.

      Voltak pontok, amikor egész nyugodt és tudatos voltam, például a Kenézynél lámpára várva nem futottam rá sem a zebrára, sem pedig a kereszteződésre, de volt, hogy azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány. A vizsga alatt lefulladtam vagy háromszor. Sokszor Ági súgott; index, kanyarodj, jobbra, tükör, mikor mi. Drága oktatóm igyekezet maximálisan lefoglalni a vizsgáztatómat, folyamatosan beszélgettek. Szerencsére volt bőven témájuk, ha mégsem Ági generált.
     Parkolásnál, párhuzamos parkolást húztam hátramenetben, de a vizsgabiztos, azt mondta mivel nem túl esélyes, hogy elsőre ezt fogom alkalmazni az életben így csinálhatom előre menetben is, ha szeretném. Persze, hogy szerettem. Azt leszámítva, hogy hatalmas helyet foglaltam el, egész jól sikerült beállni, de elindulásnál, egyszerűen olyan szinten beremegett a lábam, hogy képtelen voltam elindulni. Elnézést kértem, és megkértem őket, hogy had pihenjünk egy percet, mert remeg a lábam, és nem bírom megfogni a kuplungot. Visszafelé menet annyira néztem hogy jön e a vonat, hogy majdnem átmentem a másik sávba. Majd bepótoltuk az elején elmaradt y megfordulást is, gyakorlások során mindig gondom volt, az indexel és a kormány visszatekerésével, ám csodák csodájára ezúttal remekül ment. Végre valahára visszaértünk a bázisra;

 SIKERÜLT!

      El sem hittem, elkezdett folyni a könny a szememből, ami már vezetés során is többször ki kívánkozott. Annyira boldog és hálás voltam, hogy ilyen emberséges vizsgabiztost kaptam, aki nem azt nézte, hogy mit és hol hibázom, hanem azt, hogy mit tudok, és értékelte az igyekezetemet. Folyton biztatott, mint egy jó nagypapa, még akkor is, amikor lefulladtam, vagy bénáztam. Nem arra ment ki a játék, hogy megbuktasson, adott esélyt, hogy bizonyíthassak. Mindemellett azért nem mellékes az sem, hogy a kis spiri táborom fél kilenckor fogta és otthagyott csapot-papot, leálltak a munkával s küldték nekem az energiát, és a jó szerencsét. Végig ott voltak velem és segítettek, amit ezúton is nagyon szépen köszönök nekik! Madarat lehetett volna fogatni velem egésznap. Határtalan öröm és boldogság vett körül, meg persze a többiek szeretete és energyje, ami eléggé feltöltött, még a megfázásom is eltűnt.
       Ági is velem együtt örült, megköszöntem neki mindent, s neki is elmondtam, hogy nélküle ez nem sikerült volna. Lefotózott a kocsival, ami felkerült az autósiskola oldalára is. Egészen hazáig vittek a tanulójával, hálából kapott egy szép kaspót és virágot ajándékként.

 Immár megérkezett a jogosítvány, és fél év várakozás után végre vezethetem a kis puntokámat; Táltost!
Köszönöm mindenkinek, akinek része volt benne, magamat is beleértve! ;)