Mostanában sok a munka, annyira, hogy levegőt sem kapok. Néha ez felpörget, máskor kiveszi minden erőm és kifacsar. Olykor délután ötkor még a gép előtt ülök, holott hétkor kezdtem. Ebédidőm általában annyiból áll, hogy megmelegítem, madj a gép előtt belapátolom az ebédet, persze közben is mindig találok valami szöszölni valót a gépen. 
    A szabadidő meg úgy telik, hogy csinálni kéne valamit. De mégis mit? Vagy fáradt vagyok, és legszívesebben csak aludnék, vagy szimplán nem tudok mit kezdeni magammal. Nincs kedvem semmihez, úgy érzem a zombik megették az agyam.  Így legtöbbször a TV előtt ülök és bámulok valami nettó hülyeséget. Szerencsésebbik esetben legalább valami szórakoztatót, amin tudok nevetni. Ilyenkor legalább nem a munkán jár az agyam, nem azon pörgök, hogy mit hogyan lehetne megoldani.

    A jóga mesterem azt mondaná nincs kontrol – Jah, sose volt. Vagy hogy nincs életcélom, - hát ebben sem tévedne túl nagyot.

     Sokszor eszembe jut, hogy mi az élet értelme. Persze azt nem kívül kellene keresni, de mégis az életünk java kívül zajlik, és ez a malomkerék egyszerűen bedarál, kiéget.
    Célok, találj célokat, igen ám, de úgy érzem, egy csomó olyan dolgot elértem, amit szerettem volna, és azzal is tisztában vagyok, hogy a javak megszerzésétől egy szálat sem leszek boldogabb, max ideig óráig.

   Most biztos lenne olyan ismerősöm, aki legszívesebben pofon vágna, hisz ott belül mélyen tudom mi a titok, és mi a kulcs, igazából mindannyian tudjuk.
   Sokszor előtör belőlem a bölcsesség, és nagyon tudom osztani az észt, magamnak és másoknak is, de az is csak ideig-óráig van.

     Bizonyára az sem segít a dolgon, hogy alapjáraton úgy működöm, hogy hirtelen fellelkesedek és bezsongok valamin, azt tart egy kis ideig, majd nyoma vész. Illetve az sem, hogy hajlamos vagyok teljesen szétforgácsolni az energiáimat, amik szintén odalesznek.

     Kitartás, és céltudatosság sajnos nem az én jelszavaim. Hazudhatnám, hogy azok de nem. Valószínűleg többek közt ezért fetrengek a saját langyos kis mocsaramban időről időre, újra meg újra.

   Panaszkodom, de igazából meg van mindenem, amire mások vágynak. Igen ám, de épp ez az. Hogy nem tudom innen hova tovább. Hogy mit tegyek, hogy hogy legyen.

    Mindig elhatározom, hogy holnaptól máshogy lesz, hogy majd ezt meg azt meg amazt csinálok, de vagy totál nem így lesz mert nem csinálom azt, vagy csak ideig óráig tart ez a láz, vagy az élet húzza telibe keresztül az egészet. Akárhogy is de végül ugyanott vagyok, sehol.

    Persze mondhatjuk azt, hogy újfent, hogy hülye vagyok és csak nyavalygom, hisztizem. Más örülne a helyemben. Ez az egész élethelyzet másnak nem okozna problémát... Igen. De én, én vagyok... 

  2020.11.25
 

   Bizony én... mégpedig a gödör legalján... 
   Furcsa mód most, miután újra elolvastam ezt az írásomat posztolás előtt, egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne reagáljak rá és ne tegyem helyre az akkori saját magamat.... 
  A most következőkről ugyanis teljesen megfeledkeztem az utóbbi időben. Egyszerűen elfáradtam és teljesen céltalanná és érdektelenné váltam. Azt hiszem túlhajszoltam magam. 

    Az a helyzet, hogy hiába hajtunk, teperünk és küzdünk világi céljainkért, hiába gondoljuk azt, hogy ha majd ez meg az lesz akkor onnantól minden király lesz. Valahogy mégsem így történik. Amint megvan a kívánt eredmény, - bár örülünk neki, de, - hamar újabb hajsza veszi kezdetét egy újabb hőn áhított cél; munka, kapcsolat vagy tárgy, után. Valhogy sosem elég, csak egyre több és több kell. Így vagyunk beprogramozva.

    Nem azt mondom, hogy ne legyenek céljaink, célok mindig kellenek, hisz a célok visznek előre. De nem mindegy milyen áron. Sajnos gyakorta annyira a jövőre, vagy a megoldandó feladatokra koncentrálunk, hogy teljesen megfeledtkezünk a jelenről.       
     Elfelejtjük megélni és értékelni az itt és mostot. Eljelejtjük élvezni az élet apró csodáit. Keressük, kutatjuk a boldogság kulcsát, de csak egyetlen egy módon lehetünk boldogok; MOST a jelen pillanatban, itt és most.

    Sosem lehetsz boldog tegnap, vagy holnap. Sosem élhetsz, cselekedhetsz vagy beszélhetsz a múltban vagy a jövőben. Bármimt is teszel azt most tudod megtenni. Bármit is mondtasz azt most mondhatod ki. Csak itt és most érezheted jól magad. Az égvilágon mindennek a mostban van a kulcsa. Ahogy azt Eckhart Tolle barátom is megmondta.

ITT ÉS MOST!!! 

Élj itt és most, ebben a másodpercben!

Mosolyogj itt és most, ebben a pillanatban!

Légy boldog itt és most ebben a szent minutumban!

Hagyd most a kifogást és a nyafogást. Tedd le most a feladatokat, tedd le a terheket!

Lépj ki a hétköznapok taposómalmából, és szánj egy kis időt magadra!

Ragadd meg a pillanatot, hisz az mindig itt van veled!
Használd ki, élj vele!

Egy percre álj meg és hagyj abba mindent kérlek. Egy percre legyél itt velem légyszíves!

Egy percre élvezd az életed, a csendet, a jelenlétet, az itt és most örömét!

!!! EGY PERC !!!

EGY PERCIG FIGYELD A LÉGZÉSED, AHOGY BE ÉS KILÉLEGZED A LEVEGŐT!
EGYEDÜL CSAK ERRE KONCENTRÁLJ!

 MAJD HUNYD BE A SZEMED EGY PERCRE, ÉS LÉGY A JELENBEN!

Egy percre emlékezz arra, hogy ki vagy te, hogy milyen tökéletes vagy mindenfajta tökéletlenségeddel együtt!

Egy percre jusson eszedbe milyen önfeledten kacagni, örülni annak ami van,
Örülj annak amid van! Örülj annak aki vagy!

Idézd fel milyen érzés hálásnak lenni az életedért! Adj hálát mindenért!

Öleld meg magad gondolatban jó szorosan, és mondd ki magadnak;
Szeretlek!

    Olykor elég egy kis időt a csendre, magunkra fordítani, hogy visszataláljunk a hétköznapok robotjából önmagunkhoz. Muszáj lesz időről időre emlékeztetnem magam ezekre a szavakra, hogy kimásszak, ha hasonló gödörben találom magam. Azt hiszem kinyomtatom a fenti lila szöveget magamnak, hogy mindig segíthessen visszatalálni a zürzavarok közepette is önmagamhoz!

    Kérlek ne felejtsd el te sem Kedves Olvasóm, hogy bármikor te is újra megteheted ezt!
    Bármikor élvezheted a jelenéted csodáját!

2021.01.24