Az egyik team meeting alkalmával a főnökünk szóba hozta a Red Hat 7-es tréninget, van még kiadó hely, ha tehetjük, menjünk. Szokásomhoz hűen úgy voltam, vele menjen, aki akar, hisz tőlünk már így is négyen jelentkeztek, ki marad itt dolgozni? Külsős tréningek amúgy is ritkán érik el a kívánt hatást, lévén nem a mi konkrét munkánkra specializálódtak. Mondtam is Szilárdnak, hogy én tuti nem megyek a certem is megvan 2019-ig. Aztán aludtam rá párat és felhevült bennem a kalandvágy Gergő barátom biztatására, akit nem láttam már hónapok, pontosabban a távozása óta. Kicsit átlibbentem a dolgok túloldalára és az lebegett a szemem előtt, hogy végre kirándulhatok kicsit, találkozhatok a rég nem látott barátaimmal, egy hétig hotelben lakhatok, bejárhatom Budapestet és még tanulok is valami hasznosat.

     Így hát YOLO alapon belevágtam, s mivel elhatároztam, hogy megyek szépen meg is nyíltak a kiskapuk előttem. Gondolok itt arra, hogy eredetileg Jocó ment volna, jelentkezők híján, de ő közben másik vizsgára tanul, így lecsaptam a helyére.
     November 5.-én Vasárnap négykor startoltunk el BP felé Tamással és Gabival, valamint két oszkáros idegennel. Volt szerencsénk megtapasztalni az M3-as bedugulását, ennek ellenére hét óra előtt már a hotelben voltunk. Elfoglaltuk a szállást, - mindenki külön kétágyas szobát kapott, - s elindultunk legyőzni farkas éhségünket. Piroska ellenében, egy burgerező akadt az utunkba. Hármunk közül Tamás volt az egyetlen, akinek be is jött a kaja, számomra a sült krumpli jelentette a menü egyetlen ízét, de az is csak azért, mert azt besózhattam. Ahogy így ültünk a vacsoránkat majszolgatva, hirtelen három másik tréninges bajtársunk toppant be; Karesz és Krisztiánok a négyzeten. Vacsi után együttes erővel megvettük a heti BKV bérletünket, és elfogyasztottunk egy-egy pohárka ízletes forralt borocskát.

         A szállás, - Danubius Hotel Flamenco, - a Móricz Zsigmond körtértől nem messze, közvetlenül a Feneketlen tó mellett feküdt. Négy csillagos hotel, svéd asztalos reggelivel, amivel degeszre ettük magunkat. Olyannyira, hogy részemről sikerült az ebédet is megspórolni, egyszerűen nem bírtam annyit enni. Az alagsorban van fitness terem, szolárium, szauna, és egy medence is. Azt gondoltam tömérdek időm lesz mindezeket kipróbálni, de mivel messze volt a tréning, sok időt elvett a közlekedés, emellett én is szépen körbetábláztam magam. Csak kétszer sikerült lejutnom szaunázni. Első alkalommal sikeresen hoztam is a formám, a szobakártyával akartam bejutni az öltözőbe, de pechemre a recepción sem világosítottak fel róla, hogy az nem fog menni, mikor lementem szólni, inkább kicserélte a kártyámat. Végül egy idegen pár magyarázta el, hogy előbb le kell adnom a fitness recepción a szobakártyát, kapok egy másikat és azzal jutok be. Persze törölközőt és öltözőszekrény lakatot nem kaptam/kértem és mehettem újból. Ez csak akkor lett volna komikusabb, hogyha átöltözés után jut mindez eszembe. Ezen nehézségeket hősiesen legyőzvén, végre bejutottam szaunázni.
     Már bent ültem egy ideje a jóleső melegben, mikor feltűnt, hogy az egyik hölgy a la nature, Éva kosztümben nyomja. Kicsit ledöbbentem, hogy erre ilyen szabad világ van. Én is szaunáztam már lepedőben, de azért meztelenül mégsem állnék neki. Lassan rájöttem, hogy külön lehet a női és a férfi szauna, mivel csak hölgyek szaunáztak itt, így már mindjárt érthetőbbé vált ez a „nagy szaunás szabadság”. Azért mégiscsak meglepődtem volna, ha nők és férfiak egymás kedvére lógatják nemes és nemtelen tagjaik. Mindenesetre kellemes érzés volt kikapcsolni, és elmeditálgatni magamban.

      Eme hétfő esti szaunázásom után nagyon mehetnékem támadt. Nyolc körül írtam a csoportom fiainak, de sajnos mind pudingkodott, hogy ők fáradtak és inkább pihennének. El is panaszoltam az épp Londonban tanyázó kedvenc exkollégámnak, hogy épp most nincs itt, amikor kéne. Erre képes volt felhívni Angliából, hogy feldobjon az élménybeszámolóival, amiket persze tátott szájjal hallgattam. Azok után, hogy bejárta álmaim városát, és felvásárolta a fél Harry Potter boltot, nem is csoda. Több mint egy óráig beszéltünk, mikor Krisztiánok a négyzeten, írtak facen a tréningezős csoportnak, hogy nincs e kedve valakinek várost nézni….facepalm…. ha 1,5 órával hamarabb találjátok ki… De végül annak ellenére, hogy már fél tíz volt, győzött a kalandvágy és nyakamba vettem a várost velük.

     Csatangoltunk egy csomót, bejártuk a Kálvin tér és a Váci utca környékét, el kell mondjam, csodálatos Budapest éjszaka. Teljesen elvarázsoltak minket a régi épületek. De még a srácok is csak ámultak és bámultak, s azt mondták, ha itt élnének, bizony minden éjjel útra kelnének nézelődni és sétálgatni, hisz ezzel nem lehet betelni. Magam is így gondolom, Budapest, Budapest Te Csodás! Egy két óra csatangolás után végre találtunk egy gyrosost, ahol elfogyaszthattuk a magunk kis sárkány lepényét, a szakács valahogy nem sajnálta a csípőset belőle. Csak annyit kérdeztek mehet e minden, persze mehet, bár annak nem voltunk tudatában, hogy mit is takar ez a „minden”. Csípős szószt mindenképp! De mondtam Krisztiánnak, ha szeretne csípősebbet, láttam kitéve erős paprikát… magam sem értem miért nem élt ezzel a remek lehetőséggel.
     Hazafelé a Szabadsághídon át sétáltunk lenyűgöző a Duna vize, a Budai oldal látképe, a hidak. Nem is lehet nem beleszeretni! Gyönyörű! Bár hideg volt, és későre is járt már, minden pénzt megért ez az élmény. Cserébe engem sem kellett altatni.

Folytatása következik....