Pár hete a Hortobágyon jártunk. Pontosabban elindultunk Egerbe kirándulni, és odafele megálltunk a Kilenclyukúnál szétnézni. Aztán ha már, itt vagyunk megnézhetnénk a kedves kis pacikat is; a Mátai Ménest. Így is tettünk. Aztán ahogy elkezdtünk lovakat nézni, teltek múltak szépen az órák, és egyszerűen ott ragadtunk.       Hihetetlen hogy milyen mély nyugalmat képesek árasztani ezek az állatok. Az az erő, az a béke, az az energia, és intelligencia, ami bennünk lakozik leírhatatlan. Szabályosan megnyugszik az ember mellettük. Ezt észrevettem már tavalyi látogatásunk alatt is. Ez a tapasztalat idén csak még tovább mélyült. Nagyon jóleső érzés nézni, ahogy legelnek, szénát majszolnak, ahogy vágtatnak a karámban, oda jönnek, hagyják, hogy hozzájuk érj, megsimogasd őket. Odatolják a kezemhez a buksijukat, érezni a forró leheletüket a kezemen.

    Vannak nagyon jó fej pacik, akik igazán kedvesek és barátságosak. Kidugják a fejüket a boxból, érdeklődőek, élvezik hogy ott vagy, hogy foglalkozol velük. De megvan ennek az ellen példája és vannak kevésbé kedves pacik. Ezt megtapasztalhattuk a Nóniuszoknál. Szomorúan vettem észre hogy nemhogy nem jó fejek, de egyenesen bunkók a lovak. Bemész és próbálsz kapcsolatot teremteni velük, beszélsz hozzájuk, közelebb lépve nyújtod a kezed és erre fogják és elfordulnak hátrább lépnek. Faképnél hagynak, azzal hogy;

Mit képzelsz te bunkó??? Talán azt hiszed, hogy szóba állok veled???

       Nagyon furcsa volt, Ági mellett megszoktam, hogy ő igazi suttogó,  minden lovat képes megszelídíteni vagy legalábbis a legtöbbet, és teljesen barátságosak vele a lovak. Meglepő módon a Nóniuszok vele sem spanoltak.
       Amikor már a tizedik lótól kaptam, ezt a kedves gesztust,  hogy na húzz a f****ba, mégis mit akarsz itt. Akkor kezdtem kétségbeesni; Úristen, lehet hogy velem van a baj! Egyik sem kedvel, semmilyen kapcsolatba nem lépnek velem. Milyen, bunkók ezek a lovak, és szabályosan elsírtam magam, hogy ez borzasztó egyik se áll szóba velem.
Ági vigasztalt;
    - Nyugi, ne stresszelj rá, mert érzik rajtad azt hogy izgatott vagy engedd el magad és jó lesz.

      Aztán volt egy ló akihez először előítéletek miatt nem mentem oda. Vérmesnek hívták így azt gondoltam, hogy mivel Vérmes a neve, lehet hogy valami vadabb ló. De igazából ő volt a legjobb fej. Egyből odajött szaglászott, hagyta hogy simogassam, beállt direkt a rács mellé, hogy teljesen elérjem és mindenhol meg tudjam simizni. Nagyon rendes, nagyon kedves kis jószág volt, aki azóta is megmaradt bennem. Vérmes, aki megmentette a nóniuszok becsületét. Volt még egy-két ló, akire emlékszem, a testvérpárok Mese és Mesi. Ők nagyon kis kedvesek voltak, Vérmeshez hasonlóan. Másik istállóban Máté volt nagyon kedves lovacska.
      Hihetetlen hogy mennyire repül az idő Így az állatok közt észre se vettük és több óra eltelt. Már délután négy óra volt, így nem mentünk tovább Egerbe hanem inkább itt töltöttük el az idő megmaradt részét

   Két hétre rá ismét elindultunk Eger felé, az egyik jó barátunk, Rita társaságában. Most újfent elkövettük azt a hibát, hogy megálltunk a Hortobágynál. Rita úgyis rég járt már ezen a vidéken, még talán gyerekkorában. Megmutattuk neki a Hortobágyot; a Kilenclyukút, a vásár környéket, a csárdát. Felmentünk a gyaloghídra, néztük a gólyákat, ahogy keringenek az égen. Csináltunk pár fotót is. Majd ismét meglátogattuk a ménest.
     Rita először nagyon félt a lovaktól, mondta, hogy ő biztos hogy nem mer hozzájuk érni. Aztán ő is teljesen belejött úgy, ahogy mi. Nagyon megkedvelte a lovakat. Ezúttal még több időt töltöttünk kint a lovak társaságában. Meg voltak már a magunk kis kedvencei, akikhez visszatérhettünk; újra meglátogattam Vérmest, Mesit és Mesét. és persze Mátét, az örök jóság és kedvesség szobrát. Az ő szomszédságában táborozott Hámor is, aki egy nagyon szép barna paripa. Míg Máté és Vérmes is fekete. Szintén köztük volt Jojoba egy fehér paci, kedves jószág. Áginak a nagy kedvence a királylány, aki fekete fehér cirkás. Valamint Jelly, egy hófehér kis cuki kanca.

   Egy másik épületnél állt egy elkülönített hatalmas istálló, szabad kijáratú karámmal, ahol a vemhes lovak és a kiscsikóik élnek. Volt ott egy vemhes kanca aki Ágival egyszerűen egymásra talált. Annyira meg volt közöttük az összhang, hogy a többiekkel ellentétben ez a ló odament hozzá és folyamatosan hagyta, hogy Ági simogassa. Átölelte a lovat, aki a vállára hajtotta a fejét, és így ölelkezve álltak percekig. Áramlott belőlük a béke, a nyugalom az végtelen szeretet. 

    Közben megtaláltam én is a kis kedvencemet. Ugyanebben az istállóban volt három boksz, és az egyikbe volt egy piros-sárga kantáros ló, alacsonyabb mint a nóniuszok és pajtásaik. Nagyon szimpatikus voltam neki és ő is nekem. Kedves volt és nagyon barátságos. Ez a ló hagyta, hogy folyamatosan simogassam, folyton kidugta az orrát, puszit akart adni. Először azt hittem, hogy kajáért kuncsorog, de mivel sokszor elmondtam neki hogy nincs kaja, és érzékelte is, valószínűleg csak a szeretetét vagy a barátságát akarta ezzel kifejezni. Ezzel próbált kapcsolatot teremteni. Nagyon édes volt! Ennyire közeli kapcsolatban még nem kerültem lóval. Vele teljesen más volt, valahogy jobban is hozzáfértem, mint például Vérmeshez, mert nagyobb volt a ketrecen a rács is, ami jobban lehetővé tette, hogy benyúljak is meg tudjam simogatni.  Életemben először simogathattam meg az egész lovat,  végig a sörényét, a hátát, a farát, az oldalát, mindenhez hozzá fértem. És annyira jó érzés volt.

    Még evés közben is hagyta, hogy hozzányúljak. Megkapta az a kis zab porcióját, és épp abból lakmározott, még akkor is igyekezett úgy állni hogy hozzá tudjak férni, hogy tudjam simogatni.  Otthagyta a kis farát nekem. Evés közben is ki-kidugta a kis fejét, hogy jól van na gyere simítsd meg, beállok neked úgy, hogy jó legyen.
Ha más lovat simogattam, vagy arrább léptem egyből féltékenyen mustrált, figyelt. De sajnos indulnunk kellett, és sem őt sem a patás társait nem vihettük magunkkal. Már csak azért sem mert aligha fértek volna be a kocsiba. 

    Búcsúzáskor többször is visszamentem hozzá. Sajnos a nevét nem tudom mert nem volt kiírva, de remélem hogy még találkozom vele.

    Valahogy így kezdődött nálam a nagy Paci szerelem, aminek folytatása következik....