Zalaszántó – Buddhista Sztúpa

     Csütörtökön volt Solya születésnapja, mindketten szabadságot vettünk ki aznapra, egyrészt, hogy kipihenjük a Szigetelés fáradalmait, másrészt, hogy ellátogathassunk Zalaszántóra, a Béke szigetére. Tíz óra körül sikerült az ébredés, bár csak hajnal háromkor kerültünk ágyba, - jobb matekosok előnyben, hoztuk a hét órás szintidőt. Tódor törpeszörcsög piszkálásával kezdtem a napot. Reggeli, tusolás, és már neki is vágtunk a vadkalandnak.

      Be az autóba és irány az autópálya. Mit ne mondjak nem fáztunk, mire odaértünk Solyának leégett a fél karja. Volt vagy három baleset is a pályán, ami kissé visszavetette a teljesítményünket. Viszont sztár közelbe kerültünk, mellettünk robogott ugyanis a Road turnébusza. Kb három óra lehetett az út odafele, párszor láthattam a Balatont is. Egy „kicsi kocsi bumm bumm” földút vezetett a Sztupához. Kiszálltunk, és az előző Ace Ventura utalásomhoz hűen, hívott a természet lágy öle, kerestem tehát egy bokrot és könnyítettem magamon. Innen már felfelé vezetett az út, amit korántsem élveztünk ennyire a 40 fokos hőségben. Inkább hasonlítottunk öreganyámra, mint szakavatott túrázókra. Olyan lihegést és szörcsögést hallathattunk, mint maga Darth Vader. Fel a dombon, majd a lépcsősoron. Aztán egyszer csak elvágták az egészet, megszűnt a szenvedés, éreztem, ez valami különleges, szent helyen vagyunk.

      Levetettük cipellőinket, és beléptünk a Milarepa Meditációs Központba. Mintha egy templomba érkeztünk volna, több sorban székek, jobb és bal oldalt indiai életképek festik színessé a szentély falát, bal oldalt képeslapot, könyveket, tekercseket vásárolhatunk, ehhez becsületkassza van. Középen párnázott sorok várják a meditálni kívánó látogatókat. A szentély túlsó végében egy Buddhista oltár található, Buddha és más nagy Buddhista tanítók szobraival, a Dalai Láma képével. Itt gyújthatunk mécseseket, és elhelyezhetjük felajánlásainkat a szerzetesek számára. Több ételekkel, gyümölcsökkel megrakott kosarat is láttunk itt.

      Miután beléptem, balról jobbra haladva körbejártam a helyet, majd letelepedtem törökülésben egy párnára. Igyekeztem kizárni a külvilágot, csak magamra figyelni, lecsendesedni. Érdekes meditációm volt, ahogy ott ültem megjelent előttem a Dalai Láma. Körbetisztítgatott, és elkezdett kezelni, kis idő után, már nem voltunk egyedül, körbevettek minket az éneklő és zenélő szerzetesek. Mintha csak egy beavatás részese lettem volna. Le kellett feküdnöm, majd térdelnem. Három állat szelleme is megjelent körülöttem, először egy sárkány jött, majd egy kígyó, s végül egy bagoly. Bizonyára mindegyik külön jelentéssel bírhat, bár be kell, valljam ennek azóta sem jártam a végére. Mivel nem igazán rajongok a kígyókért, kizártnak tartom, hogy én haluztam volna oda, ha én teremtem meg ezt, akkor tuti kutya vagy farkas lép be a képbe, nem pedig hüllő, és nem is sárkány. A Sztúpa látogatás időrendben jóval a madárpark előtt volt, szóval nem jöhetett onnan sem a bagoly.

     Állatkáim Eltűntek, majd visszajöttek, és rámtelepedtek, jobbról körbefont a sárkány, a kígyó rátekeredett a bal karomra, a bagoly pedig a jobb karomra, majd a vállamra repült. Érdekes élmény volt, tudtam nem kell tartanom tőlük, és semmi mástól sem.

      A rituálé végén kérdeztem valamit a Lámától, ő nagyon kedvesen és bölcsen felelt, rávilágított a hit és szeretet fontosságára, hogy higgyek jobban magamban és mindenben, vezéreljen mindig a szeretet, elfogadás, megbocsájtás. Megcsókoltam a kezét, és megkérdeztem, hogy megölelhetem, megpuszilhatom e őt. Az egész elég intenzív meditáció volt, folyt a könnyem, ahogy illik, és átjárt a határtalan jóság, béke, nyugalom. Mikor tudod, hogy jó helyen vagy, minden rendben van, jó úton jársz, segítenek neked.

      Ahogy visszatértem a Földre, tekintettem a mögöttem ülő Solyára tévedt. Odamentem hozzá és kerestem egy-egy a Dalai Láma üzenetét rejtő tekercset magunknak. Ezzel megkaptuk a saját kis útravalónkat, elgondolkodtatónkat. Letérdeltem a szentély elé és gyújtottam egy mécsest, hogy hálát adhassak az életemért, azért amim van, azért aki vagyok, az emberekért az életemben, mindenért, amit elértem. Könnyek gyűltek a szemembe, lehajtott fejjel meghajoltam Buddha és tanítói nagysága előtt, tiszteletem jeleképp. Az emberek kissé furcsán néztek rám, nem értették, nem értettek semmit. Hisz sokan csak betévednek ide kirándulásuk folyamán szétnéznek, éreznek valami jót, valami szabadságot, békét, és mennek is tovább. Számunkra ez a látogatás mélyebb volt ennél.

       Odakint két szuvenír bolt is található, a baloldaliban kaptunk egy-egy füstölőt, és elmagyarázta a srác, hogy balról jobbra kell körbejárni a Sztupát, minden szinten háromszor kell körbemenni, szintenként elmondhatjuk a jókívánságainkat, az utolsó szinten, bal kézben a füstölővel, jobbal az imamalmokat megpörgetve kell végighaladni. A szent objektum egy életfa köré épült, a közepében tárolják Buddha maradványainak egy részét. Az épület teljesen zárt, nem rendelkezik bejáratokkal.
      A háromszintes hófehér építmény, 1992-ben épült, 30m magas, - a legnagyobb Sztúpa Európában, a Béke szimbóluma, az emberi Jogok parkjában található. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe.

     Maga a körbejárás számomra elég varázslatos volt, javarészt csukva, vagy félig csukva volt a szemem. Az első szinten, erőt, kitartást, egészséget, boldogságot kívántam az embereknek itteni Földi útjuk, életük végigjárásához. Második szinten a szeretteimnek kívántam hasonló jókat. Legfelül újra előjött a sárkány képe a zenélő imamalmok között, itt magamnak kívántam kitartást, hitet, azt, hogy jó úton járjak, tudjak segíteni az embereknek.
A kihelyezett útmutató táblákat csak utólag olvastuk el, így nem mantráztuk körbejárás során az „om mani padme hung” –ot, és az imamalmok rendkívül sokszoros erejével sem voltunk tisztában, de ez kicsit sem vet el az összhatásból.

       Eredeti célunk sajnos nem valósulhatott meg, azt hallottuk ugyanis, ha valaki a születésnapján látogat el ide, része lehet egy különleges meditációban a szerzetesekkel, azt mondták ezt most nem lehetséges. :(  Így sem távoztunk üres szívvel, egyikünknek sem fordult meg a fejében, hogy feleslegesen jöttünk, épp ellenkezőleg. Farkas éhesek voltunk, így egy kellemes délutáni ebéd közben osztottuk meg egymással a tapasztaltakat. Solyának is jött hideg meleg, útmutatások halmaza.

      Hazafele úton kicsit már fáradtabbak voltunk, GPS Rozi is bebolondult kicsit így körbekarikáztunk pár kilométert. Sosem jártam még ezen a környéken, egy csomó csak hallomásból ismert városon át vezetett az utunk, mint Sümeg, - csodálatos a Sümegi vár látképe, Tapolca, Monostorapáti, Kapolcs, Veszprém, Balatonvilágos. Azt hiszem, van még mit felfedezni kis hazánkban . Ahogy Budapestre értünk, gyorsan foglaltam egy oszkáros utat. Egy audishoz társultam, majd felhívtam a srácot, hogy egyeztessünk a részleteket, és jelezzem, hogy előfordulhat, hogy csúszok egy kicsit. Barátnőm olyan faxán összehozta a dolgokat, hogy a végén még mi vártunk a srácra. Egy kertes házakkal teli utcában találkoztunk, már nagyon kellett pisilnem, és fogalmam sem volt, hogy hogy tudom ezt az apró cseprő problematikát megoldani. Való igaz, hogy itt is voltak bokrok, nah de mégsem az igazi. Csodák csodájára, ahogy behajtottunk az utcába, annak közepén megláttunk egy mobil wc-t. Most komolyan, mekkora esélye van annak, hogy Budapest sosem látott körzetében toi-toi wc-vel várnak??? Azt hiszem ezt elintézték nekem a fentiek. Jár a taps, és a köszönet. Az autóban szundikáltam kicsit, egyben és épségben, élményekkel és lelkesedéssel telve érkeztem haza.

      Kalandos és feledhetetlen nap volt! Aki arra jár, mindenképpen megér egy misét, akarom mondani meditációt a dolog