November 8.-án új lakó érkezett a házba. Szeretnélek beavatni titeket is Deni cica jöttének rejtelmeibe. Hogy miért éppen Deni? Egyik este elkezdtem cicaneveket felolvasni, és ez nagyon megtetszett, de szó nélkül tovább haladtam az olvasásban. Pár perc múlva megszólal Ági; -A Deni az jól hangzott. Leesett az állam, hiszen nekem is épp a Deni név volt szimpatikus, de ő ezt nem tudhatta. Ráadásul teljesen unisex név. Hát így lett Deni a cicánk.

     Be kell valljam nagyon izgultam, és vártam már azt a Pénteki napot, amikor elhozhattuk őt. Az első nagy találkozásunkkor ugyanis még túl pici cica volt, így várnunk kellett még egy hetet rá. Nyolc hetesen lehet ugyanis elválasztani a cicákat az anyjuktól.

    Eljött a várva várt nap, végre hazahozhatjuk a macskuszt. Úgy gondoltam hazáig ellesz az ölemben, nem számolva azzal, hogy az előző gazda már legalább egy órája bevitte a cicát a teraszon lévő babaházból, előkészítve nekünk. Igen ám, de ez által a cicó nagyon is felélénkült, esze ágában nem volt megülni az amúgy is mozgó autóban. Alig tudtam megfogni, mászkált volna mindenfelé, tetszettek neki az autó műszerfalán a fények. Mászott volna át Ágihoz a vezetőüléshez, kicsit korán kezdve az autóvezetést. Így született ez a kép a lámpánál;

     Mielőtt hazaértünk volna nagy nehezen sikerült előhalászni a hordozót a hátsó ülésről, s beletenni az új jövevényt. Nah ekkor már volt sírás. A lakásban kiengedtük őt, - mint jómadarat a kalitkájából, - vártuk, hogy előmerészkedik e. Új volt minden, ő pedig nagyon félt, tanácstalanul ültem a padlón, hogy kivegyem e, vagy hagyjam a hordozóban, hogy megszokja ezt az állapotot. Végül Ági vette ki. Próbáltuk pisiltetni az alomba, de csak játszott benne, elkezdett fetrengeni. Ez egyelőre nem nyert, ahogy az este során a többi alomra szoktató próbálkozásunk sem. Kapott egy kis májkrémet, ivott vizet is. Kicsit simogattuk, ő tett pár bizonytalan lépést a lakásban, de hamar visszamenekült a hordozóba.

    Mindeddig a teraszon lévő babaház, és a benne lévő ládika, amiben a testvéreivel lakott jelenthette számára az egész világot. Az új otthonba való költözéssel ez a világ fenekestől a fejére állt. Minden annyira új volt még, azzal a két emberszabásúval együtt, akikkel, ezentúl élni fog.

    Szegénykém annyira bizonytalan és esetlen volt, hogy először azt hittük itt baj van, elhoztunk egy kis béndzsa macskát, aki még menni sem tud normálisan.
     Nem sok alvás volt aznap este, a macska végig nyávogta az egész éjszakát. Komoly lelkierő kellett ahhoz, hogy ne jöjjek ki hozzá, a hálóból. De tudtam jól, hogy nem szabad, erősnek kell lenni, meg kell szoknia egyedül, ha elgyengülök minden éjszaka ez lesz a program, macska nyávog, alvás zéró.

     Szombat reggel megetettük macskakajával, plusz kapott tejcsikét, amit előszeretettel lefetyelt. Majd próbáltuk ismét alomra szoktatni. Elkezdtem imádkozni, hogy csak sikerüljön neki, mert fogalmam nem volt, hogy mégis hogy lesz szobatiszta így a gyerek. Olvastam neten, hogy kaparászni kell neki az almot, illetve imitálni, hogy ő kaparja. Hamar meglett az átütő siker, pisi, kaki az alomba, rögtön az első reggelen. Én olyan boldog voltam, hogy szabályosan elsírtam magam örömömben. Sosem gondoltam volna, hogy egy kis macska pisi ilyen reakciókat válthat ki belőlem.

      Aznap megkezdődött a felfedező kalandtúra; egyre bátrabban járta be a szobát. A lépései stabilabbak, határozottabbak voltak, mint előző nap. Egy-egy szekrény mögötti hely megközelítésekor szívbajt is kaptam. Minden érdekelte, kíváncsi kis Kolombusz volt, mintha a tegnapi, macskát teljesen kicserélték volna.

     Gondos gazdikhoz illően egyből elvittük állatorvoshoz Denit. Odafele úton végig hallgathattuk a vinnyogó cicaáriát, olvastam róla, hogy a macskuszok nem igazán szeretnek kocsikázni. Érdekes mód a rendelőbe érve elhallgatott, és bár vártunk vagy egy órát meg sem mert nyikkani, olyan csendben volt a többi cica és kutya közt. A macsek a rendelőben hivatalosan is az én nevemre került, és bevésték a nagy cicakönyvbe, hogy Deninek hívják. A doki tüzetesen megvizsgálta, kapott féreghajtó pasztát. Azt mondta teljesen egészséges, és minden rendben van. De ez a cica nagyon kicsi valószínűleg még csak hathetes, nem pedig nyolc, így nem kaphat még oltásokat. Vigyük vissza két három hét múlva. És etessük rendesen mert eléggé alultáplált a kis szaros. 

    Kicsit tartottam tőle, hogy vajon mennyire mélyen kell majd a pénztárcába nyúlni a vizsgálat után, ám legnagyobb meglepetésemre, azt mondták nem tartozunk semmivel. De jó, csúcs szuper, hogy nem mindenhol a lehúzásra mennek az állatorvosok.  
   És ezzel túl volt a macs élete első vizsgálatán. Amiért ilyen jól viselkedett a dokinál vettünk neki egy kaparófát is.  

    Az első napok felfedezéssel teltek, ámulva és bámulva néztük, ahogy egyre ügyesebb, és ahogy a szemünk láttára tanul meg mindent. Egyből szobatiszta lett, már nem sírt ha nem voltunk a közelében, egyedül járt kelt, szépen habzsolta a macskakaját és a tejcsit. Pár nap alatt már magától odajött enni, ha hívtam, igaz ehhez spéci "Cica-cica-cica, Deni cica-cica" - mondóka ismétlésén át vezetett az út.
     Már nem volt bizonytalan a nézése meg a járása sem. Megtanult labdázni, játszott a kezünkkel, elkezdett dorombolni. Teljesen megszokta a lakást, az új helyét, és minket is. Az első est végig sírásának nyoma sem volt a másodikon. Igaz valahogy Ágira ütött, mert reggel, - a kanapé, a neki kitett fekhely, a törölköző vagy a hordozó helyett,- a könyvespolcon találtuk meg. A könyvek tetején aludt, a kis könyvmoly.

    Olyan büszke voltam rá, szép, okos, ügyes kis cica!

Hát így indult nálunk a cicaszerelem :)