Hortobágy

     Tegnap kimentünk a Hortobágyra, hogy felfedezhessük a térség szerteágazó szépségeit. Első utunk a Madár Park, avagy Madárkórház felé vezetett. Már a bejáratnál elámultunk a sérült és lábadozó gólyák tengerén. Továbbmenve egerészölyvek és egy réti sas fogadott minket. Egy ideig néztem őket, ahogy kíváncsian bámulnak ki felém, megfogott a közelségük. Állatkerten kívül nem sűrűn láttam hasonló madarakat ilyen közelről, pláne nem rácsok nélkül.

        A jegypénztár épületében van egy a környék élővilágát bemutató tárlat; preparált madarak, rágcsálók, valamint halak. Majd a madár kórház gyógyuló lakóinak életébe is bepillantást nyerhetünk. A betegek közt akadnak, vércsék, gólyák, sasok, ölyvek, és különféle egyéb madarak. Volt szerencsénk közelről megfigyelni a kezelő ablakán keresztül, egy beavatkozást mely során egy kb két centis szálkaszerű idegen tárgyat távolítottak el egy gólya torkából, egy hosszú csipesz segítségével.

      Kialakítottak pár nagyobb röpdét, ahol újra megtanulhatnak a madarak repülni, szocializálódnia a társaikkal, valamint félni a villanypóznától. Rengeteg madár veszti életét a villanyoszlopok körül, magasfeszültségű helyeken. A szerencsésebbik részük idekerül, felépül, de legtöbbjük sajnos elpusztul. Akadnak, akik sosem képesek többé repülni az áramütés következtében, nekik a park nyújt biztonságos otthont. Ezért fontos, hogy megtanítsák a gyógyult, immár egészséges madarakat, hogy ne szálljanak többé a veszélyes póznákra. Ehhez a villanypásztor elvét használták fel a gondozók. Az egyik röpdébe mi magunk is besétálhatunk, felmászhatunk a lesre, ahonnan testközelből tanulmányozhatjuk a madárkákat. Hallhatjuk a gólyák kelepelését, a sasok vijjogását. Elég lehengerlő érzés.

         Nagyon tetszettek a kuvikok és füles baglyok, édesen pislogtak a nagy szemeikkel, legszívesebb hazavittem volna egyiküket. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy egy holló lesz a befutó. „Sötét szárnyak, sötét szavak.” Odamentem a ketrecéhez és elkezdtem kedvesen beszélni neki, legnagyobb meglepetésemre odarepült hozzám. Majd odareppent Ágihoz is Megetettük pitypanggal és velünk együtt járt kelt, követett minket. Nincs túl egyszerű dolga az étkezéssel, ugyanis hiányzik az alsó csőrének egy része. Annyira okos, és intelligens volt, szinte értett mindent. Engem teljesen meghatott. Éreztem nála az állatok közelében egyre sűrűben előforduló bevésődés érzetét.

      Elbúcsúzván tollas barátainktól, a Hortobágyi Csárdával átellenben lévő vásárral folytattuk a felfedező utat. Kapható itt az alföldi pásztor életre jellemző, botok, sípok, karikás ostorok, fonott kosarak és kalapok, szőrmék, - igazából mindenféle emlék, dísz és használati tárgy megtalálható itt. Egyből megakadt a szemünk az ostorokon. Ági többet is kipróbált, míg végül egy kisebb mellett döntöttünk. Vásároltunk még néhány hortobágyos hűtőmágnest, ereklye gyanánt.

      A vásárt követve megtekinthető a pásztor múzeum és a Hortobágyi körszín, innen indulnak különféle szafari túrák a Hortobágyi Vadasparkba. Tovább haladva a gyógy padhoz érkezünk, melynek bal oldalán a campinghez vezető út és a vízi színpad, jobbján a kilenclyukú híd látványa, szemből pedig egy szobor-együttes képe fogad minket. Utoljára gyerekkoromban jártam itt. Azóta kicsit megváltoztak a dolgok. A Hortobágy folyó fölé épült egy gyaloghíd, melyről elég szép képeket lehet készíteni a kilenclyukú hídról, és a szomszédos puszták nyájairól, tájairól.
Elmondhatom magamról, hogy a híres Hortobágyi kilenclyukú híd lábánál tanultam meg csergetni. Nem mondom, hogy egyből sikerült, de kis gyakorlás és egy bedurrant jobb kacsó árán, már egész jól ment a dolog. Erről bizonyítékom is van képek és videjó formájában.

      Bár csábító volt a csárdából kihallatszódó hegedűszó, mi mégis egy puccban és árban szerényebb étkezde mellett döntöttünk. A délutáni estebéd után meglátogattuk a letisztult hófehér református templomot, valamint a helyi galériát is. Az autóhoz menvén találtunk még egy gémeskutat, és búcsúzóul még benéztem éppen a vacsorájukat fogyasztó ölyveimhez.
Nagyon szép volt a Hortobágy. Imádtam a madarakat, és azt, hogy a nap nagy részét a szabadban állatok közt tölthettük. De valahogy nem volt teljes az élmény míg nem láttunk lovat.

      Felkerestük a Mátai ménest. Bár már elmúlt hat, mi mégis bemerészkedtünk a kapukon, kisebb séta végén egy vizsla üdvözölt minket. Pár perc után már a tenyerünkből evett, és úgy kellett rászólni, hogy vegyen vissza az ugrándozásból és szaladgálásból. Megkérdeztük a gazdáitól, hogy szétnézhetünk e, mondták, hogy persze nyugodtan. Szemügyre vettünk egy távoli abrakot majszoló ménest, gyönyörűbbnél gyönyörűbb kis és nagy pacikkal tömve. Szépek voltak, de túl messze. Hát benéztünk az egyik istállóba, ahol egy barna és egy fekete táltos várt minket. Hatalmas, erős jószágok, bevallom én kissé megtorpantam, hisz mindketten nagyobbak voltak nálam. Gyönyörűek meg minden, de rémisztően nagyok.

        Már majdnem elindultunk hazafele, amikor bebotorkáltam egy másik istállóba is, ahol egy fekete szépség fogadott. Ahogy beléptem Ági már mondta is, hogy nah ő a lesz te lovad. Én ekkor még koránt sem voltam ennyire biztos ebben, de valóban igaza lett. Annyira türelmes és nyugodt volt végig a paripám. Érezte, hogy félek, ezért végig nagyon kedvesen bánt velem, folyton kidugta a kis pofiját, hagyta, hogy körbeszeretgessem, megsimogassam a kis testét. Határtalan nyugalmat árasztott felém. Kaptunk némi paci csemegét, hogy megetethessük őket a tenyerünkből. Életemben nem etettem még így lovat, éreztem a ajkait ahogy beszürcsöli a kaját és nyalogatja a tenyerem. Hatalmas élmény volt. Érezni a forró leheletét a kezemen, akárcsak a hollónál itt is sikerült meghatódni kissé. Búcsúzóul megpuszilgatni a fejét. Sosem adtam még puszit lónak. Ahogy mondanák; This was a beginning of a beautiful friendship!”  At least I hope so 

     Kicsit még kikutyáztuk magunkat, majd elindultunk hazafelé. Kellemes és tartalmas napot tudván magunk mögött. Nyugtáztuk, hogy ide még visszatérünk a közeljövőben.

 Éljen a csodálatos Hortobágy! 

2017.08.14

[ Kép forrása google a barátom ]