Azt ígértem majd mesélek a természetről, mint az én titkos kis segítőmről. Már régóta szerettem volna írni erről, de visszatartott valami. Talán csak nem akartam, hogy bolondnak nézzenek az emberek. De épp itt az ideje már annak, hogy ne érdekeljen mások véleménye, és ne tartson az vissza, hogy nem mindenki érti, nem mindenki fogadja ezt még el.
 

     Egyre elterjedtebb a világban a fák ölelése. Mikor kimész a szabadba, kinézel magadnak egy szimpatikus fácskát és átöleled. Húsz éves körül lehettem, mikor az egyik New Yorkos csoporttársam, Rena erre biztatott. Ekkor még kicsit furcsának tűnt és izgultam, végig azon kattogott az agyam, hogy bizonyára bolondnak néznek, és mindenki engem bámul. De persze nem így volt. Aztán időről időre sokszor csináltam ilyet, vagy épp mutattam meg másoknak is, hogy ez tök jó dolog. Mennyire megnyugtató a fa ölelése, milyen mély béke járja át a lelkem közben. Ez önmagában még nem is olyan furcsa, nem igaz? De ami utána jött…

     Nem csak, hogy megöleltem fákat, akik megnyugtattak és feltöltöttek energiával, de elkezdtem hallani is őket. Gondolatban megszólítottak, és beszéltek hozzám. -Tudom, most jön a kényszerzubbonyos rész, de még mindig állítom, hogy nem vagyok megháborodva. Egyszerűen csak kapcsoltba léptem velük, pontosabban ők velem, és kommunikáltunk. Persze kicsit fura volt, de mivel hallottam már hasonlóról így bíztam benne, hogy mégsem mentek el otthonról.

     És mégis miről lehet beszélni egy fával? Igazából bármiről. Leginkább nagyon örültek nekem;

• Jó, hogy itt vagy már vártunk rád.
• Gyere máskor is.
• Rég jártál már itt.
• Örülök, hogy újra itt vagy

S feltöltöttek energiával;

• Bármikor segítünk feltöltődnöd.
• Lélegezz ki magadból minden rosszat, negatívat. Szívd be mélyen a friss levegőt
• Engedd el a fájdalmad, add ki magadból, majd én levezetem azt.

 Ehhez hasonló beszélgetések zajlottak le. Ha volt valami kérdésem feltehettem nekik, vagy csak maguktól biztattak;

• Jól csinálod
• Minden rendben lesz
• Ne aggódj, megoldódik
• Higgy magadban
• Bármire képes vagy, meg tudod csinálni, csak ne félj tőle

 
     S volt, hogy fáról fára jártam a Nagyerdőt. Mindig az épp hívogató, szimpatikus fához léptem oda. Elég volt hozzáérnem a fa törzséhez is, nem volt muszáj megölelnem. Sőt később már az is elegendő volt, ha megálltam mellette, akkor is képesek voltunk kapcsolatba lépni egymással. Igazából nagyon jó arcok a fák, mindig kedvesek, mindig akad egy két jó szavuk hozzám. Még ha ez így kicsit zárt osztály pozitívnak is tűnik.

     Teljesen kicserélődöm a természetben, imádom az erdők, parkok világát, maga a csoda ez számomra. Megelevenedik a lényem ott, és elszáll minden gondom bajom. Minden csodálatossá válik egyszeriben, s elér az előző cikkemben említett határtalan béke és szeretet. Igazándiból ekkor teljesen felszabadul a lelkem a hétköznapok terhe alól. Valóban önmagam lehetek, és ragyoghatok, örülhetek, boldog lehetek.

      A betegeskedésem során, mikor éjjel lementem a levegőre szintén a természettel, az itteni fákkal volt „randevúm”. Egyből jött a megszólítás, hogy segítenek feltöltődni, sétáljak nyugodtan. Mondták, amit igazából én is nagyon jól tudok, de mégis hajlamos vagyok megfeledkezni róla; ez az ahova mindig fordulhatok, ami mindig segít, és nem kell sok napi pár perc a szabadban és minden jóra fordul, sokkal könnyebb megbirkózni utána mindennel. Lecsendesít, megszakítja a monoton egós zakatolást, eltűnik a düh, harag, fájdalom, minden félelem, és indulat, egyszeriben vége az aggódásnak. Csak hagynom kell, hogy az „itt és most”-ban legyek, magamra figyeljek, és ne hagyjam azt hogy elvigyenek a gondolataim.

     Legjobb és legegyszerűbb módja ennek, a légzés. Figyelni a be és ki légzést, jó hosszan lassan venni a levegőt, így nyugszik le leginkább az elme.

      Így történt ez akkor éjjel is. Sétáltam a földön, a fák között a fűben. Néha oda-oda léptem egy-egy fához. S egyre felszabadultabbá, könnyebbé és  önfeledtebbé váltam. Az egyik fánál az jött, hogy öleljem át jó szorosan. Meg is tettem. Közben olyan hihetetlen nyugalom és béke szállt meg, ez említett világszeretet, amikor minden a lehető legnagyobb rendben van. Az a leírhatatlan intenzív bizsergető boldogság, és csak mosolyogtam ki a fejemből. Elkezdtem akaratlanul is könnyezni, hiszen ez az érzés annyira erős és magával ragadó, hogy ezt hozza ki, örömkönnyeknek is mondhatnám. Ha volt már részed valaha is benne, tudod, hogy mi ez. Ha nem, akkor szívből kívánom neked, hogy megtapasztald. Leírhatatlan jó!

    Ha már eleged van a világ zajából, torkig vagy mindennel, menj ki a szabadba, keress magadnak egy szimpatikus egészséges fát, öleld át. S közben kezdj lassan, mélyen lélegezni, figyelj a légzésedre, csak erre koncentrálj, semmi másra. Csináld, amíg jól esik. De lehetőleg ne elvárásokkal menj, és ne agyalva, mert úgy nem fog menni, csak ha kikapcsolsz. Ebben segít neked a hosszú mély, lélegzetvétel. Nem garantálom, hogy beszélni is fognak hozzád, de valóban megnyugvást hoznak.

    Próbáld ki bátran! Köztudott, hogy a világon a  legjobb dolgok ingyen vannak, ez sem kerül semmibe. ;)