Ahogy látom egy jó hónapja nem jelentkeztem már, így talán épp itt az ideje a helyzetjelentésnek. Ilyenkor mindig az okoz fejtörést, hogy hol is kezdjem. In medias res;

     A hétköznapok sodrásában, nap mint nap szembe találjuk magunkat félelmeinkkel, magunk által szült fájdalmainkkal és múltunk árnyékaival.  Ezek életünk hullámvasútjának lefelé ágazó szakaszai. De ahogy kedves tanítóm szokta mondani; nincs jó vagy rossz, feladat van. A magunk pozitívnak megélt hullámhegyei, és olykor végigszenvedett hullámvölgyei, mind a fejlődésünket szolgálják. Még ha sokszor ezt irtó nehéz is elhinni.
      Milyen könnyű ilyen bölcs mondatokat faragni, de azok alkalmazása a mindennapi taposómalomban….

     Nah igen… ez már nem megy ilyen könnyen. Szeretném mintegy tanulságként elétek tárni egy általam megélt folyamatot, amikor is szembe találtam magam egy félelmemmel; a zöld szemű szörnyetegként oly gyakran emlegetett féltékenységgel.

   Ma épp a megszáradt ruháimat hajtogattam, amikor is jött az ihlet, hogy márpedig ezt, - mindent azonnal félredobva, - le kell írnom nektek de ízibe.

     Nemrég kezembe került Brandon Bays - Belső utazás című könyve, olyannyira, hogy mindjárt ki is olvastam azt. Főhősünk Bradnon egy középkorú életvidám, spirituális hölgyemény, aki majd kicsattan az egészségtől és példa értékű életet él, rendszeresen mozog, egészségesen táplálkozik, káros szenvedélyektől mentes, szerető családban él. Mások segítésére tette fel az életét, különféle spiri-biri tanfolyamokat, és személyes konzultációkat tart szerte a világon férjével Bobbal és társaikkal.
     Mígnem ezen idilli képbe egy kosárlabda méretű daganat fokozatos kialakulása rondít be. Mire orvoshoz ér kiderül, hogy elég komoly a dolog, a daganat elnyomja a szerveit és kvázi belső vérzést okoz a hölgynek. Az orvos mindenképpen műtétet javasol, de a nő semmiképp nem hajlandó a kés alá feküdni. Próbál időt nyerni, pár nap alatt elállítja a vérzést és meggyőzi az orvost, hogy adjon neki egy hónapot még. Mialatt saját magát próbálja meggyógyítani.

   Évente egyszer-kétszer előfordul azon ritka napok egyike, amikor is próbálok kihozni magamból egy amolyan csajos csajt. A héten, épp egy évfordulós vacsorára készültem, nosza gondoltam, itt a remek alkalom. Hiszen mégis mikor, ha nem most?  Csinizésre fel! Azzal a lendülettel nekiestem a szekrényemnek valamilyen nőiesebb szerkót keresni. Kirámoltam pár ruhát a kanapéra. Piros ruha; mit ne mondjak elég qrvás, de azért felpróbáltam a féloldalt pántos darabot, amit utána nem győztem lefelé húzogatni, lévén a combom közepéig ért. Jött a következő, áhh ez túl egyszerű, majd a harmadik - túl elegáns. Testhez simulós pánt nélküli, áhh ebben, hogy nézek ki? Oké, a kerek is egy forma, és ma már talán nem csak a pálcika vékony topmodell alkatoknak áll a világ, de akkor is, ezek a rongyok kiadják a kis pocimat, és nem lehet bennük egy tisztességeset enni sem. - Vannak ám gondok....

Folytatás...

    A Bükkszentkereszten tett csoda túra során bezsebelt élmény és energiahegyektől felvillanyozva tértünk vissza a  kollégiumba. Legnagyobb meglepetésünkre egy spirituális tábor zajlott épp abban az épületben, ahol az éjszakát töltöttük. Joy napok - írták egy lapon, - de nem, nem az a kuponos verzió. Rengeteg fehér ruhába öltözött ember lepte el a környéket,  később láttuk, ahogy meditáltak, énekeltek az utcára nyíló teremben. Még viccelődtem is Ágival, hogy beülhetnénk egy-két meditációra. De inkább egy kis esti lazulós olvasgatás mellett döntöttünk.   

    Vasárnap szépen összepakoltunk, kijelentkeztünk és Lillafürednek vettük az irányt.

   A pénteki nap során, leginkább azon agyaltam, hogy mégis mit kellene csinálni a hétvégén. A terv az volt, hogy délután 3 kor megpattanok melóból és indulás az én kis szülővároskámba, meglátogatjuk anyukámat és megnézzük az ottani programokat. Aztán ahogy kiléptem az ajtón elkapott a zuháré. Eleinte csak esett, majd később az úton már szakadt, néhol annyira, hogy kb semmit sem láttam. Ekkor már sejtettem, hogy a jó kitervelt programtervet azzal a lendülettel dobhatom a kukába. Leültem hát a gép elé, égen földön keresni egy autóüléshuzatot a kocsira. Persze több óra netnyálazás után sem találtam semmit. De ekkorára az egóm már olyan szinten elvitt kirándulni, a tökéletes huzat kutatása közben, hogy már azt sem tudtam hol vagyok.
     Ami maradt egy fájdalmas keserű szájíz, azzal, hogy semmi sem sikerül.

Árnyékból a fénybe

Keresem magam, de nem találom,
Sodródom, az árral, néha szemben állok
Az egész világgal
Előre lépek, majd vissza kettőt
Egy helyben toporgok

Friss levegőt
Így aligha kaphatok
Négy fal a tömlöcöm
Míg bebörtönzöm
Önön magam

   Körülbelül azóta írok, hogy írni tudok, naplót, verset, blogot, mikor mit. Kisebb- nagyobb megszakításokkal, de mindig felbukkant ez az életemben. Azt hiszem ez egyfajta áldás, képesség. Írásban sokkal intellektuálisabb vagyok, és olyan dolgok is kijönnek belőlem, amik mélyen rejtve vannak. Az írás számomra szabadság és önmegvalósítás.

 A hetem;

   Továbbra is fenntartom, hogy érdekes folyamat a hétköznapokba való visszatérés. Mikor jönnek az apró kis kihívások, amik arra tanítanak, hogy csináld, ne add fel, ne térj le. Maradj nyugodt, és békés. Ehhez képest csütörtökön, jött a saját mumusom, az ismeretlentől való félelem, az új, a változás. A munkahelyemen volt egy telefonkonferenciánk, ahol egy teljesen új technológiát mutattak be nekünk. Már az elején elvesztettem a fonalat, és sokkot kaptam, hogy ajjaj, ez nehéz és bonyolult.
Egy valóban összetett dologról van szó, ami kvázi szembe megy azzal amit több, mint tíz éve csinálok. 

Te Jézus Úristen! Fuss, rohanj, menekülj!

    Idén is volt Ildós és Tamásos Csodatábor épp az elmúlt hétvégén. Ma reggel épp arra készültem, hogy összeszedem egy korábban megkezdett jegyzetbe azt, amiket leírtam, tanultam. Erre körülbelül háromszor, négyszer is egy teljesen más iromány, - ami az én emlékezetemből már teljesen törlődött,- került elő. Elolvastam és 1000%-ban aktuális és kellett is.
Az jött mellé, hogy ezt tegyem ki facebook-ra és a Csodatáboros csoportban. Elnézést kérek, mert eléggé személyre, azaz rám szabott, de mégis van benne elég sok rész, ami nem csak nekem, de mindenkinek szól. Táborosoknak és nem táborosoknak is. Hozzá kell tegyem, ezek nem az én saját gondolataim, útmutatásként kaptam őket
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek;

     Volt ma egy rövid kis időutazásom. Egy olyan meditáció, ami feltehetőleg egy előző éltembe vitt vissza, sőt igazából nem is egy, hanem kettő. Pár éve Ildónál voltam Reiki ismétlőn, ott ismertem meg Isti barátnőjét. Amikor egy párba kerültünk és egymást kezeltük, bevillant egy középkori vár és két lovag képe, akik egymást edzve vívnak a vár körüli területen. Ezek voltunk mi. Együtt edzettünk, lovagoltunk, ittunk, vitézkedtünk. Igazi jó barátok voltunk. Később még csatába is együtt vonultunk az ellenség ellen. Érdekes bevillanás volt, úgy éreztem innen ismerhetjük egymást, és ezért lehettünk szimpatikusak a másiknak. Emlékeim szerint ez volt a legelső ilyen kis flashback szitu, ami valószínűsíthetőleg egy korábbi életem darabkáját tárta elém.

      Pár hete a Hortobágyon jártunk. Pontosabban elindultunk Egerbe kirándulni, és odafele megálltunk a Kilenclyukúnál szétnézni. Aztán ha már, itt vagyunk megnézhetnénk a kedves kis pacikat is; a Mátai Ménest. Így is tettünk. Aztán ahogy elkezdtünk lovakat nézni, teltek múltak szépen az órák, és egyszerűen ott ragadtunk.       Hihetetlen hogy milyen mély nyugalmat képesek árasztani ezek az állatok. Az az erő, az a béke, az az energia, és intelligencia, ami bennünk lakozik leírhatatlan. Szabályosan megnyugszik az ember mellettük. Ezt észrevettem már tavalyi látogatásunk alatt is. Ez a tapasztalat idén csak még tovább mélyült. Nagyon jóleső érzés nézni, ahogy legelnek, szénát majszolnak, ahogy vágtatnak a karámban, oda jönnek, hagyják, hogy hozzájuk érj, megsimogasd őket. Odatolják a kezemhez a buksijukat, érezni a forró leheletüket a kezemen.

    Gyönyörű szép, irigylésre méltó konyha project mellett azonban volt, illetve van egy kevésbé irigylésre méltó történet is. Mint azt már kifejtettem elég kemény munka volt összehozni a konyhát. Az igazat megvallva komoly erőfeszítéseket jelentett ez mind fizikailag, mind lelkileg, mind anyagilag. Ez még nem is lenne akkora baj, ám ezúttal a véráldozat helyett, kéz-áldozatot követelt. Ugyanis menet közben sikeresen kinyírtam a jobb kezemet, de úgy teljesen. Túlerőltettem a sok munkával a sok csiszolással kaparással, vakarással, a festéssel, pakolással. Olyannyira, hogy az egész jobb kezem begyulladt, bedagadt, zsibbadni kezdtek az ujjaim. El kell keserítenem a nagyérdeműt, de ez nem éppen egy vidám Story kezdete volt, sőt épp ellenkezőleg.

    Hogy mi mindenek történtek még velem az utóbbi időben? 

    Február közepén valami őrült ötlettől vezérelve belevágtam a konyhafelújításba. Az egész úgy kezdődött, hogy egy kolléganőm hirdette Facebookon a konyhabútorát, ami nagyon megtetszett nekem. Egy nagy adag lelkesedéstől vezérelve, centit, tollat és papírt ragadtam. Miután utánakérdeztem a pontos paramétereknek, magam is nekikezdtem a méregetéseknek. Lemértem széltében, hosszában a konyhát, s összevetettem ezt a kinézet bútor adataival. Legnagyobb meglepetésemre stimmeltek az eredmények. Olyannyira, hogy papíron még a mosógépem is befért az ő mosogatógépüknek a helyére.
      Mivel a két konyha szinte teljesen kompatibilis volt egymással, gondoltam egyszer élünk, most vagy soha. Amúgy is ráfér a konyhára egy alapos vérfrissítés. Veszek egy nagy adag bátorságot is belekezdek a projektben. Ekkor még nem sejtettem, hogy mi minden vár rám. Körülbelül röpke két hetünk volt mindent összehozni, a kigondolástól, a megtervezésen át , a szakember toborzáson és a különféle munka fázisok kivitelezéséig.
       Hogy sikerült e időben elkészülni? Hol voltak a dolog buktatói? 

     Többen kérdeztétek, hogy mi a helyzet azóta Zselével, kibékültünk e, hogy vagyunk.

     Nos, a baleset után hetekig nem találkoztunk, ő visszakerült a kertes házba Ágiékhoz. Én meg nagyrészt a lakásban szenvedtem életem első varrataival, és az épp rossz helyen lévő sebecskével. Utólag belegondolva egy kényszerpihenő volt ez nekem, az akkor túlzásba vitt edzés és kutyázásra válaszul leültettek a kis padra, ülj le egyes alapon.

    Nem mondanám, hogy jól esett, vagy könnyű volt ez a kis büntető. A kezemmel való kínlódás mellett, nem szívesen maradtam Zselével sem kettesben. Akaratlanul eszembe jutott, hogy mi van ha újra megharap, vagy ha egyszer épp rosszat álmodik és álmában kap meg. Olykor flashback-ként lezongorázódtak előttem újra a történtek. Azt hiszem volt bennem egy belső félelem.

Ezt az apró kis humor morzsát már tartogatom egy ideje. Igazán lebilincselő történet, remélem nektek is mosolyt csal majd az arcotokra.

    Ezer éve…. körülbelül ennyi ideje nem írtam ide. Mindeközben persze zajlott az élet annak rendje és módja szerint, egy-egy kósza cikkbe még bele is kezdtem, de valahogy befejezetlenül maradtak. Eme mély hallgatásnak nem igazán volt különösebb oka, nem sztrájkoltam vagy ilyesmi, egyszerűen csak így alakult a dolog. Most sem szeretnék féktelen ígérgetésekbe kezdeni, és letenni, a nagy esküt, hogy de bizony én mától minden nap, mert nem, és ez nem is erről szólt. Az írás számomra az önkifejezés egy módja, kell, hogy szárnyalhassak, kell, mert jól esik, jó érzés, önbizalmat ad, magával ragad, kihozza belőlem a kimond(hat)atlant. Ez is én vagyok! Meg persze ennél még sokkal másabb, kevesebb, és több is… 

     Igazából, ha belegondolok kis túlzással azóta írok hol naplót, hol verset, hol blogot, mióta , - azt nem állítom, hogy olvashatóan és helyesen, - , de írni tudok. Nem egyhuzamban, rövidebb és hosszabb megszakításokkal, de időről időre mindig bennem van az, hogy írni kell. Azt hiszem így nyilvánul meg a magam belső kis kreativitása.

     Hatalmas jó érzés, ha valaki megállít a munkahelyen vagy rám ír az „arcképcsarnokban”, hogy olvasott, és de jó volt ez a cikk, jót nevetett vagy épp sírt rajta. Persze ugyanakkor csesztek is már le az írásaim miatt. Valahol ha a világ felé fordítod az orcádat, megnyílsz és kiteregeted a dolgaid felvállalod a buksi simit és az arcon csapkodást is. Szerencsére inkább az előbbi a jellemző.   

Szó ami szó, most újra itt. Olvassatok bátran, ha van kedvetek hozzá!

Habár ezt a cikket már egy hónapja megírtam, és az eset sem éppen tegnap történt valamiért mégis húztam halasztottam a nagy vallomást a kis balesetemről. Ma beléptem a blogomba, ami végül is feltette az i-re a pontot;

 "Üdvözöljük! Folytassa, ahol abbahagyta!"

Úgy döntöttem engedek neki;

     Vajon létezik, olyan, hogy kegyes hazugság? Vagy hazugság a jó érdekében? Hazugság azért, hogy megvédjünk valakit, aki fontos számunkra? Ferdítetted már el úgy a valóságot, hogy senkinek se árts vele? Hazudtál már a családodnak, a munkahelyeden, a főnöködnek, a kollégáidnak, a barátaidnak, a legkedvesebb szomszédodnak?

Hogy mi lett az edzéssel, és a diétával?

      Ez majdnem olyan, mint egy késleltetett orgazmus, de valójában inkább csak egy halogatott vallomás. No, de nem kertelek tovább, bizonyára sokan égnek a kíváncsiságtól, hogy megtudják; mi is lett a nagy intenset programmal;

 Nemes egyszerűséggel; abbahagytam!

      És most jöhet a kárörvendő taps vagy a „De tudtam!” paradicsom dobálás, magam sem tudom melyikkel jutalmazandó ez. Mentségemre szóljon teljesen önhibámon kívül történt a dolog. Volt egy kis balesetem, ami során megsérült a jobb alkarom, ezért teljesen abba kellett hagynom az edzést. Őszintén szólva a sej hajomat sem  tudtam kitörölni jobb kézzel, nemhogy fekvőtámaszozni, vagy plankingben tartani magam. Életemben először vágtak és varrtak, ami nem volt túl kellemes élmény, sem fizikai sem lelki síkon.

     Tudom iszonyat régen írtam már, és van nem kevés elmaradásom, de ezt most muszáj kiírnom magamból, vagy felrobban a belsőmeghajtású személyes gőzgépem. Hol is kezdjem?

       Hazajöttünk nyaralásról minden szuper, kipihenten, kisimultan, -már amennyire egy 27 órás buszút után, az lehet az ember, - nem is ez a lényeg. Hétfőn szokásos munkanap, minden jó, ám este már éreztem, hogy kissé fáj a torkom. Spiribiri tanulság mikor minden rendben ne kezdj el agyalni életed meg nem oldható faxságain. Nekem sem kellett volna, mert vagy ez, vagy a klíma, valami jópofa vírus, vagy a jó ég tudja mi, de úgy hazavágott, hogy másnap délben már könyörögtem érte, hogy inkább lőjenek le. Fejfájás, gyengeség, torokfájás, hőemelkedés, levertség s hogy a legkevésbé sem ínycsiklandó részét említsem a dolognak, zöld sűrű trutyi az orromban, biztosan jelezte, hogy sz@rban van a haza. Igyekeztem hősiesen tartani magam, de mikor az aznapi táplálékom, visszafele utat talált magának, magyarán kihánytam az egészet. Itt megjegyezném korpovit kekszet nem jó érzés hányni, bár szerintem mást sem, de nah. Szóval itt már tudtam, hogy hiába minden ebből betegszabadság lesz.

    Hétfőn kezdtem a harmadik hetet az Intensettel. Úgy döntöttem, hogy folytatom a programot, még annak ellenére is, hogy kitettek a facebook csoportból. Talán ennyi idősen már tudni kell túllépni magunkon, és a sérelmeinken. Nah meg hát ennyi izzadtságos szenvedés után csak nem hagyom abba. Ahogy a mellékelt ábra is mutatja a hétfői megzuhanásom után sem állt meg az élet. Épp ellenkezőleg folytatódott a következő edzésprogrammal. 

     Ne szólj szám, nem fáj fejem - talán többek közt, ez lehet a legfőbb tanulsága az előző cikkem óta történteknek. A fehérje kóstolós történettel ugyanis sikerült magamra vonnom az Intensetes adminok figyelmét. Sőt azt hiszem rendesen ki is húztam vele a gyufát. 

      Ha már toljuk a diétát és az intensetet, a jobb eredmény, - és némi (Far)Izom Piri effekus elérése, - reményében, elhatároztuk, hogy megtámogatjuk a projektet a diétában előírt fehérjeadaggal. Vagy legalábbis kipróbáljuk a fehérjét. Kicsit nézelődtem a neten az összetevőket illetően, hát mit ne mondjak volt ott minden, aszpartám, xantán gumi, kutyafüle, nah meg persze édesítő. Amivel egyszerűen nem vagyunk jóba, sem én sem pedig a szervezetem. Vagy megfájdul tőle a fejem, vagy hasmenést okoz, de a kettő együtt az igazi, mikor hasogató fejjel repesztgeted a wc csészét. Ez munkahelyen kifejezetten áldásos állapot tud lenni. Ezért is örültem neki rendkívüli módon, mikor már az üdítőket (sprite, cherry coke) is édesítőkkel ízesítették cukor helyett.

     Ma egy hete kezdtem el az intenset edzést. A cikk címe elég sok mindent elmond, ami az eddigieket illeti. Az első edzés, ahogy már említettem eléggé padlóra küldött, a másodiknál már nem szédültem és nem nyomta szét a fejem a saját pulzusom és vérnyomásom, szimplán csak hanyat döglöttem a padlón, és aludtam, mint a jó gyerek. Természetesen a partra vetett, saját verítékében fetrengő, levegő után kapkodó bálna formáció ezúttal sem maradt el.

      Mérlegen a valóság cikkem óta egy androidos progi segítségével folyamatosan írom, hogy miket eszek. Bár néha megcsúszok vele, kimarad ez az, és szétcsesz az ideg, hogy fagy a telefonon az app, legalább nyomon követem mit eszek. De most végre megérkezett hozzám a valódi megoldás az intensettel.
Hétfő este, hogy mozogjak is egy kicsit, youtube-on kerestem valami aerobik videót, hát 4:45 után, már izzadtam meg lihegtem, így elkönyveltem, hogy ez nem nyert hangszórót, nemhogy követni nem tudom, de előbb halok bele. Ekkor ajánlotta Solya barátnőm az intenset diétát és edzést.

       Ma reggel egy öreg hibát követtem el, amit nő elkövethet egy ilyen szép kora hétfői reggelen; ráálltam a mérlegre… Ráálltam a mérlegre és egy cseppet sem tetszett az, amit láttam.

     A napokban épp egy kedves netes barátomba öntöttem az okosságot, és sikerült meglepődnöm az alábbi mondatán „Szeretem olvasni, amiket írsz, több ilyen kéne a blogodra is”. Ahogy így istápoltam őt, beugrott, hogy én ezt szeretem csinálni, és azt hiszem van is érzékem hozzá. A hétvégén egy spiri tanfolyamon jártam, ahol sok mindenről mesélt az oktató, szó volt arról, hogy mindenki keresi az életcélját.

Mi az életcélod?  Nézd meg a napodat, s vedd sorba mi az, ami boldoggá tett, ami lelkesített, örömet okozott számodra? Megvan? Megtaláltad, az az.

     Jesszus Egy Szőrős Vadállat van az Ágyban, - Igen, valahogy így kezdődött az egész Zselés történet. Nem mondanám, hogy szerelem volt első látásra/szaglásra, épp az ellenkezője. Kutya a házban? A kanapén? Az ágyban? No way. Ráadásul szőrözik, nyáladzik, ugrál össze vissza, és egyfolytában nyalogat és molesztál, vagy épp nem hagy enni, mert kaját kunyerál, és mindig elviszi és eltünteti a papucsom. Rosszalkodik, morog, ugrál, Istenem, ez egy vadállat, és még a gazdájára sem hallgat. Ez a kutya kajak egy idióta, hogy lehet ilyen vérebet tartani, szeretni? - Ilyen és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben a kapcsolatunk elején.

      Alapjáraton nagyon szeretem a kutyákat, de Zselé más volt, ő adta a kemény macsót, meg kellett mutatnia, hogy ki az úr a háznál. Kellett egy kis idő, hogy megtörjön a jég, és én is megtanuljam kezelni őt.

      Emlékszem gyerekkoromban bátyám és sógoraim nagyon sokat jártak horgászni. Többnyire azért halakat is hoztak haza a boton és a felszerelésen túl. Milyen finom is tud lenni a paprikás lisztben sült halacska vagy egy jó halászlé, esetleg harcsapaprikás íze. Bátyám 18. szülinapi tortáját nem véletlenül díszítette a „peca buzi” felirat. Ahhoz ugyan kicsi voltam még, hogy elengedtek volna vele, de azért egy párszor mégis csak sikerült részt venni egy-egy családi horgászaton, amik feledhetetlen élményt jelentettek.

      Mint azt bizonyára észrevettétek hosszú hallgatás után két kirándulós irománnyal rukkoltam elő, talán nem éppen várt módon. Úgy gondoltam, hogy ha már van ez a pár visszatérő kiruccanó hely, az életemben miért ne írhatnék róla?! Talán nem mindenki ismeri, vagy nem mindenki így ismeri őket. Most ezt kaptátok a terítékre, fogyasszátok egészséggel.

     Győrben is jártam ám! Nem, most nem egy bemutatom Győrt című rovat fog következni. Sajnos nem ismerem még kellőképpen ehhez. Győri kiruccanásom középpontjában inkább a családlátogatás állt.

    Ha már cikk született Miskolctapolcáról, egyszerűen Lillafüred sem maradhat ki a szórásból.  Gyerekkoromban rengetegszer voltam itt, többnyire iskolai kirándulások során. Ha jobban belegondolok nincs még egy olyan hely, ahol ennyiszer jártam volna kirándulni. Egyszerűen csodálatos ez a környék, megunhatatlan, hiába látogat el ide az ember ezerszer, mindig szép, és mindig tud valami újat adni.

     Április végén gondoltunk egy nagyot, s kivettünk egy koliszobát két napra a Miskolci Egyetemnél. Áginak épp vizsgája volt, így kapóra jött az apropó egy kis kiruccanáshoz. Már máskor is volt, hogy vele tartottam Miskolc citybe, de a slussz poén az volt, hogy ezúttal én vezettem. Élveztem a nagyobb kanyarokat és felüljárókat. Ez volt az eddigi leghosszabb táv, amit levezettem, de egészen jól ment. A navigátorom segítségével teljes tepsi épségben és időben érkeztünk az egyetemre.

     Imádom azt a környéket, annyira szép a parkja, tele fákkal, madarakkal, s ha szerencsés az ember egy-egy kis cuncimókust is el lehet csípni itt. Az itteni legnívósabb kollégium az Uni, az alatta lévő kávézóban, alias uni caféban nagyon finom ételeket lehet fogyasztani elég baráti áron. Mi egy távolabbi koliban szállásoltuk el magunkat, hisz ez a hétvége nem egy wellness érzésről, mindinkább a kirándulásról szólt.

     Szép napos időt Kedveskéim!

      Mostanában eléggé elhanyagoltam az írást, shame on me. Pedig van egy két téma, ami itt bujkál a bőröm alatt és igencsak kívánkozik képernyőre vetíteni magát. Hol is kezdjem?

Ahogy ígértem előtúrtam az első Reikis élményem történetét;

      Egy ideje már terveztük barátnőmmel, hogy elmegyünk egy Reiki tanfolyamra, most végre el is jutottunk idáig. Aki nem ismerné a Reiki lényeg az Istentől eredő energia, és annak jótékony célú használata magunkon és másokon. Tudom, sokaknak még a hátán is feláll a szőr, és szép szeri és számú badarságok jutnak eszükbe. Nincs benne semmi hókusz-pókusz, varázslat vagy mágia, igazából nagyon egyszerű a dolog. Képzelj el egy energiát, egy aranysárga fényt, mint a nap, ami az Univerzumon át belőled jön, és rajtad keresztül áramlik, te vagy a csatorna, és rajtad keresztül megy végig másokba, vagy magadba. Röviden tömören ennyi a lényeg. Mindenkinek csak ajánlani tudok, egy ilyen tanfolyamot, sokat tanul az ember belőle, és anyagilag sem egy ördöngösség, ellenben a tudás, amit ad megfizethetetlen.

    2015-ben találkoztam először Nagyidai Ildikóval, mindenki Ildójával, aki amellett, hogy hatalmas spirituális tanítómesterem, egy tünemény. Mindazonáltal ő az, aki egy jól irányzott mondatával, képes engem, s olykor 30 évnyi tévhitet a helyére pattintani. Párszor utaltam már rá az írásaimban. Ha ő nincs, valószínűleg most nem a saját kis lakásomból gépelgetném ezeket a sorokat, és spiri-biri szinten sem ott tartanék ahol. 


     Hogyan is kanyarodtunk Ildóhoz? Múlt héten épp a munkahelyemen ültem, amikor jött az üzenet, hogy Csütörtökön Reiki I. Pénteken pedig Aktív Szellemgyógyászat tanfolyam lesz nála. Nekem sem kellett több, végre kb egy év halogatás után Ágit is rávehetem, hogy csinálja meg a tanfolyamot. Amellett, hogy belőle alapjáraton is folyt némi energy, most végre megtanulhat Reikizni is.

     Ha már így bemelegedtek az ujjaim, és megkaptam, hogy Csináld, akkor had meséljek egy kicsit arról, hogy mi újság felém mostanában. Utoljára a fákról írtam, ami hát mit ne mondjak nem aratott osztatlan olvasottságot. Mégis kit érdekelnek a fák? És milyen hülye ölelgeti őket és kommunikál velük?

      Hát én! Hát nah. Kicsit egó-cionálisan közelítettem meg ezt a dolgot; Nem olvassa senki? Hát akkor nem is írok. Butaság volt ezen lovagolni egy másodpercig is, hiszen, éveken keresztül csak magamnak írtam, mikor blogoltam is, csak egy pár barátom olvasta a cikkeimet. Nem a lájkvadászat a lényeg. Jó írni, mert felszabadít, mert bennem van gyerekkoromtól, hogy írjak! S néha talán másoknak is segíthetek általa.

     Épp Eckhart Tolle – Új Föld című könyvét hallgattam, amikor jött egy sugallat. Írnod kell. Hát billentyűzetet ragadtam, és most itt vagyok, hogy képernyőre vessem az Őrangyalom szavait;

     Azt ígértem majd mesélek a természetről, mint az én titkos kis segítőmről. Már régóta szerettem volna írni erről, de visszatartott valami. Talán csak nem akartam, hogy bolondnak nézzenek az emberek. De épp itt az ideje már annak, hogy ne érdekeljen mások véleménye, és ne tartson az vissza, hogy nem mindenki érti, nem mindenki fogadja ezt még el.
 

     Egyre elterjedtebb a világban a fák ölelése. Mikor kimész a szabadba, kinézel magadnak egy szimpatikus fácskát és átöleled. Húsz éves körül lehettem, mikor az egyik New Yorkos csoporttársam, Rena erre biztatott. Ekkor még kicsit furcsának tűnt és izgultam, végig azon kattogott az agyam, hogy bizonyára bolondnak néznek, és mindenki engem bámul. De persze nem így volt. Aztán időről időre sokszor csináltam ilyet, vagy épp mutattam meg másoknak is, hogy ez tök jó dolog. Mennyire megnyugtató a fa ölelése, milyen mély béke járja át a lelkem közben. Ez önmagában még nem is olyan furcsa, nem igaz? De ami utána jött…

       Előző bejegyzésemben beszámoltam nektek mindazon jóságról, pontosabban kórságról, amiben közel két hétig szenvedtem; - megfázás, táppénz, epebibik, migrén hányás hasmenés és egyéb nyalánkságok. Engedelmetekkel szeretném azt is megosztani ami elhozta számomra az enyhülést. 

      Úgy éreztem szörnyű ez az állapot, tennem kell valamit, mert ez így tarthatatlan. Elővettem a sámándobomat, s elkezdtem dobolni vele. Nem tartott túl sokáig, mert közben elnyomott  egy megnyugtató álmosság. Pár óra múlva felébredtem, s azt a sugallatot kaptam, hogy menjek ki a levegőre. Este kilenckor, betegen nem éppen kimondott szokásom sétálgatni, de úgy éreztem, nem poénból kaptam ezt a cselekvésre késztető gondolatot. Éreztem, hogy mindenképpen mennem kell.

     Első olvasatra arra a bizonyos kapuzárási pánikra, de legalább is a „Jajj de öreg vagyok és most véget ér a világ!” sztoryra következtethet az olvasó. Ám szó sincs ilyesmiről. Bár szép szám a harmincas, és ami utána jön, de ez már nem kelt bennem pánikot. Ellenben Január 31. napján, szó szerint kidőltem, ledöntött a lábamról egy heveny vírus, és azt mondtam a fiúknak, nincs tovább, ez táppénz. Szédültem, fájt a fejem, torkom, ment a hasam, én meg utána. Mikor már hányinger kerülgetett feladtam a harcot és átadtam a munkát a többieknek.

     Lassan tíz hónapja volt már a tulajdonomban táltos, amikor eszembe jutott, hogy most már tényleg meg kell kérdeznem az előző tulajt, hogy mikor volt vezérlés cseréje. Azt mondta, négy-öt éve lehetett, de nem emlékszik pontosan. Novemberben töltötte a 15öt, 5 évente ajánlatos megejteni a cserét, így mint kiderült épp időszerűvé vált. Gondoltam itt az ideje elvinni egy szervizbe ahol majd szépen jól átnéznek rajta mindent. Neten rátaláltam, hogy a Hétvezér autószervizben hatalmas akció van, és csak most csak neked, teljes átvizsgálás mindössze 8000 forint. Gondoltam ideje megtudni, hogy mi újság. Így elvittük a kicsikét. Úgy egy 1,5 óra alatt meg is történt az átvizsgálás. Megmutogatták, hogy itt-ott rozsdás, s vázolták a nem éppen üdvözletes kórképet, mi szerint, a 90 ezres vezérlés csere mellé, hamarosan féktárcsa és fékdob, valamint lengéscsillapító csere is becsatlakozik hasonlatosan szemkerekítő szép összegekért. Persze lassan aktuális az olaj és szűrők cseréje is, ami bár nem kerülnek túl sokba, de azért mégis emeli a szerviz költségeket. És akkor az elektronikához még nem nyúltunk hozzá, a rozsdafoltokat még nem kezeltük le. Szóval összességében úgy jöttünk el, mint akiket jól összevertek.

Folytatás;
      Az első fejezettel ellentétben felsorolás szerűleg folytatnám az évem élményrengetegét. Főképp azért mert ezek nagy részét már megírtam egy-egy blogbejegyzésemben;

     2017 végéhez közeledvén úgy döntöttem összegzem az elmúlt esztendőmet. Mi más is lehetne jobban segítségemre ebben, mint a jól ismert; arcok könyve, közösségi oldal. Lássuk mik is történtek velem;

        Igaz csütörtökön és pénteken még a halálomon voltam, Ági is vizsgázott egyet, de délután szélnek és útnak eredtünk, hogy felleljük a Szőke rétet, kerek erdő közepében. Be kell valljam kalandos volt a oda út, földutakon menetelve a sötétben nem sokat lehetett látni, csak reménykedhettünk, hogy jó fele megyünk. Amint megpillantottuk a lovakat, már tudtuk, hogy jó helyen járhatunk. A kapuban már várt Csaba és az ebek, akik egyre többen és többen lettek. Egy puli, egy pumi, egy mudi, egy labrador, egy golden retriver, és két uv alkotta a hét tagú falkát. Nem győztük körbesimogatni őket, ők pedig lelkes örömtáncot lejtettek körülöttünk. Ennyi kutyát, és milyen jó fejek. Tetszett a dolog mindkettőnknek, kutyatenger.

     Ha más nem történelem órából mindenkinek rémlik a táltos világ; az ősi magyar gyógyítók, kik révületbe esve tartották a kapcsolatot a fenti és lenti világokkal. Akik különféle gyógyfüvekkel és főzetekkel gyógyították a rászorulókat. Anno sokat mondogattam, hogy én tuti valami sámán vagyok, vagy voltam, mert nem nőtt ki az összes tejfogam, a szokásos tej és csontfog számnál nekem néggyel kevesebb volt . Huszonévesen nőttek ki a hetes fogaim, azt gondoltam azok a bölcsességfogak. A régi hiedelmek azt tartották, hogy a sámánoknak e megszokottól eltérő számú csontjuk,  foguk, ujjuk van.

      Úgy döntöttem két részre bontom a Budapesti élménybeszámolómat, egy hetet túl sok lenne egybezsúfolni, így születtek meg ezen sorok.

      Az egyik team meeting alkalmával a főnökünk szóba hozta a Red Hat 7-es tréninget, van még kiadó hely, ha tehetjük, menjünk. Szokásomhoz hűen úgy voltam, vele menjen, aki akar, hisz tőlünk már így is négyen jelentkeztek, ki marad itt dolgozni? Külsős tréningek amúgy is ritkán érik el a kívánt hatást, lévén nem a mi konkrét munkánkra specializálódtak. Mondtam is Szilárdnak, hogy én tuti nem megyek a certem is megvan 2019-ig. Aztán aludtam rá párat és felhevült bennem a kalandvágy Gergő barátom biztatására, akit nem láttam már hónapok, pontosabban a távozása óta. Kicsit átlibbentem a dolgok túloldalára és az lebegett a szemem előtt, hogy végre kirándulhatok kicsit, találkozhatok a rég nem látott barátaimmal, egy hétig hotelben lakhatok, bejárhatom Budapestet és még tanulok is valami hasznosat.

         Gyerekkoromban rengeteget masszíroztam bátyám hátát, mindig mondta, hogy mit és hogyan csináljak, emellett kisebb attrakció volt a hátán járkálva egyensúlyozni. Később az osztálytársaimat kellett sorra masszírozni, volt olyan osztálykirándulás hogy az osztály nagyját hátról-hátra végignyomkodtam. Majd ez folytatódott a kollégákkal, barátokkal, és a párommal is. Valahogy mindig vonzott ez a világ, és aki a kezem alá feküdt rendszerint élvezte és értékelte a dolgot.

     Nemrég felmerült bennem a tudata annak, hogy egyszer élek, hát miért ne csinálnám azt, ami érdekel? Valószínűleg nem véletlenül visszatérő motívum a masszázs az életemben, ezért úgy döntöttem belevágok egy masszázstanfolyamba. Svéd frissítő masszázs tűnt a legkézenfekvőbbnek. Szétnéztem Debrecenben, az egyik helyről fel is hívtak, hogy Október elsején indul egy tanfolyam, jelentkeztem rá.

      Ahogy már korábban is említettem, én valahogy úgy voltam a jogsi szerzéssel, mint a rosszabb kézilabdázók, kétszer indultam. Kétszeri jogsi szerző nekifutás, megannyi elkeseredés és küzdelem, nem kevés ráfordított forint után végre ez a nap is eljött; a forgalmi vizsga napja.

      Nemrég bevásárolni voltam, és felfedeztem, hogy rákot is árulnak a Spar-ban. Nagyon megörültem neki, egyből vettem is kétfélét belőle. Alig vártam, hogy hazaérhessek és megkóstolhassam a kis herkentyűmet.

     Három évvel ezelőtt November környékén iratkoztam be az Orbán autósiskolába. A munka, s az ügyelet miatt nem tudtam minden Kresz órán ott lenni, így azért ki-kimaradtak dolgok. Elég fogékony voltam az elméleti részre, elsőre átmentem a KRESZ vizsgán. Volt nagy öröm, s úgy éreztem elindult valami. Részt vettem a következő elsősegély oktatáson, December közepére már az elsősegély vizsga is a zsebemben volt. Pár hónappal később életemben először ültem a volán mögé.

     Talán észrevettétek, hogy a hazaút kimaradt. Pedig az sem volt túl eseménymentes. Utolsó napi pancsolás után, a vasútállomás felé vettük az irányt Ágival és az izgalmak hatására összeroppant bőröndkémmel. A buszmegállóban egy olasz hölgytől kaptunk felvilágosítást, hogy melyik busszal menjünk, hol szálljunk le és, hol is leledzik az a titkos aluljáró. Kiderült, hogy közvetlenül a vasútállomás végében van, ugyanis annak az alagútnak a vége, ahol az ember fel tud jutni a számozott peronokhoz. Erősen facepalm gyanús az eset. Elég egyszerűen megspórolhattuk volna a menekülttáboros élményeinket, és még talán a bőröndöm is megúszta volna a dolgot, ha ezt tudjuk. Nah de még a google maps, sem tudhat mindent sajnos, fene vigye el a dolgát.

     Épp a Velencei coop-ban vásároltunk, amikor kifelé jövet magyar szavak ütötték meg a fülemet. Két ötvenes hölgy vicces civakodásának lehettem fültanúja, mosolyogtam egy jót rajtuk. Szemet is szúrt, hogy ez túlzottan vigyorog; biztos érti. Így esett az eset, hogy szóba elegyedtünk egymással. Hamar kiderült, hogy Győriek, ugyanott szálltak meg, mint mi, nem beszélnek angolul és eltévedtek. Vettem nekik buszjegyet, és együtt mentünk haza, sőt még pizzázni is beugrottunk. Útközben elmesélték kalandos kálváriájukat.
     Hogy a helyiek segítségével miként sikerült eljutniuk Mestréből a szállásra. Mindössze a camping nevét tudták, s egy hölgy elkísérte őket a buszmegállóig, nézett nekik buszt. Egy másiktól percenként kérdezgették, hogy melyik megállónál kell leszállni, s ő az ujjain mutatta, hogy 5-4-3-2-1- most, de végül csak odataláltak mindenhova.

     Első Velencében töltött napunkon esett, Ági optimistán csak ennyit szólt; - Esőben Velence még romantikusabb. Ez lett a nap mottója. Leszálltunk a 6-os buszról a Piazza di roma-n, és elindultunk a magunk kis felfedező útjára, szélkabátban, esernyővel a kézben. Eshet az eső, süthet a nap, Velence mégiscsak Velence; csodálatos. Pillanatok alatt magával ragadja az embert a tengernyi víz, a kis sikátorok, a régi épületek, hidak rengetege. Elsőre még minden új volt, minden kis zeg zugot fel akartunk fedezni, jééé jobbra, balra víz, egy sikátor, egy zsákutca, itt is víz, és már el is repült egy óra, mi pedig kb ott jártunk ahol elindultunk, pedig úgy éreztünk már kilométereket haladtunk a Rialto felé. Rengeteg a szemtelen galamb, elég nekik egy zacskó csörgés és már jönnek is, a sirályok viszont nagyon cukik, imádtam őket.

     Hihetetlen volt, hogy Olaszországban vagyunk. Nap, mint nap lenyűgöztek a mediterrán típusú házak, a növények. Mindennap ugyanazon az utcán haladtunk végig a szállásig, mégis mindig találtunk valami új felfedezni valót. Simogattunk labradort, epekedve lestük a gránátalma fát, vagy épp a kóbor macskáknak kitett szigetelt kis házikóra bukkantunk. Konstatáltuk, hogy  itt még a kóbor macskáknak is jó dolga van. 
    Egy campingben laktunk, a képen látható mobilházban, balra belépve fürdőszoba; csap, wc zuhanyzó, jobbra a berendezés; kis szekrény egy emeletes és egy szimpla ágy. A fűtést, hűtést egy inverteres klíma oldotta meg. A lak előtt volt egy kis pad asztallal, többnyire itt reggeliztünk és vacsoráztunk.

     Eljött a várva várt utazás, a bizonyos Péntek. Oszkárral utaztunk Pestig, ahonnan elég egyszerűen egy metró és egy busz kombóval már a reptéren is voltunk. Bő három óra volt még a gép indulásáig, de mi már túl voltunk az ellenőrzéseken. Ekkor még nem sejtettük, hogy egy órát csúszni fog az indulás, késve érkezett a repülő. Szerencsére senki nem nézte a poggyászok méretét és súlyát. Ági először repült, nagyon félt, végig szorította a kezem, elkezdte élvezni, ekkor már én szorítottam mikor kanyargott, mert szédültem mint állat. A füldugulást sajnos most sem úsztam meg, egy ponton mindegy, hogy rágózom, ásítok vagy bármit követek el a nyomástól bedugul a fülem, és úgy is marad pár órán át.

     Három évvel ezelőtt voltam utoljára tisztességes nyaraláson, épp ezért eléggé áhítozott már a lelkem egy jó kis tengerpart, de legalább egy kis feltöltődés után. Épp lefoglaltam volna a Korfus grand tours-os utat, amikor a rendszer fogta magát és folyamatosba összeomlott, akárhányszor szerkeszteni próbáltam az adatokat. Már kipróbáltam több böngészőt is, végül írtam cseten az egyik ügyintézőjüknek. Egyből reagáltak is, hogy küldjem el az adatokat e-mailben, meg is tettem rögvest. Boldog voltam, hogy végre ide is elértünk, irány Korfu, jújj de jó lesz.

     Majd délután jött a hívás és a fekete leves; sajnálattal értesítettek, hogy hiba csúszott a rendszerbe és ránk foglaltak. Poén, hogy nem csak az adott szobát, de más fennmaradókat is befoglaltak. Úgy voltam vele, ez egy jel, ami azt jelenti, hogy nem oda, és nem velük kell menni. Mondanom sem kell, hogy nem igazán volt őszinte a mosolyom, igencsak lefelé görbült a kicsike szám.

    Legutóbbi hazalátogatásom során felhozódott otthon, hogy csak Október után várható a festő, - kifestünk mi feleltünk rá, majd ez szépen annyiban is maradt. Magamhoz képest lerövidült a teketóriám procedúrája, és Pénteken megszületett a programterv, este praktiker, másnap festés. Szerencsére akciós volt a dulux, fehér festéke; 10 liter, 5e. Úgy gondoltam, majd ezt szépen összevegyítjük a nálam kimaradt lila és kék festékkel. Vettünk egy adag pvc-t is, tudni illik, az van a fürdőben és a wcben. Annak idején anya túlzottan félt a csempétől, hogy mi van, ha ráesik valami és reped, törik, így linóleum lett ezekben a helyiségekben.

         Úgy fest nem mindegy, hogy az ember milyen hengerrel fest, amit vettünk kuka, egyszerűen nem jó vele dolgozni, érdekes mód, a dulux, és a többi sem tűnt túl jónak, egyféle henger van, ami flottul bevált és jó a szőre, a fehér, piros csíkos verzió, amit csak nyéllel együtt lehet kapni, már így is van 3 nyeles kollekcióm. Szerencse, hogy vettünk azért színezőt is pluszba, mert a megmaradt kék festékek túl kevés és túl sűrű száraz volt, így jobbnak láttam kihagyni, kidobni azt, végül a lilát sem használtuk, maradtak a színezők.

A kedvenc kollégám

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kimondhatatlan nevű, félarab fiatal srác, akit egyik napról a másikra csak mellém rendelt a sors, akarom mondani az akkori főnököm. Kaptunk egy új gyakornokot, - Hurrá, lesz kit betanítani, - valljuk be megfeszített munkatempó mellett ez mindenki álma. Idő nem nagyon volt, munka annál inkább, így leültettük őt pár Red Hat könyvvel, tanulj csak gyermekem alapon. Ő szorgosan bújta is a könyveket. Kvázi olvasni járt be, néha kérdezett ezt azt, majd tovább búvárkodott a linux világ feneketlen tengerében.

Szép jó reggelt!

     A hogy vagyok kérdésre nem igazán tudnék most még magam számára sem kielégítő válasszal szolgálni. Kavarognak a dolgok bennem. De nem az a sima kis kutyurászós fajta kavargás, hanem amikor úgy Isten igazából örvénylik középen az a spirál alakú izé, mint a lefolyóban a víz. A tenger szintén jó hasonlat lenne a lelkiállapotomhoz, egyikszer sima, nyugodt és békés, sunshine hawai, minden jó, majd olyan szilaj hullámokat vet, hogy magam sem bírom követni és fennmaradni rajtuk. Mint egy rossz szörfös, újra meg újra a víz alá bukom, olykor azt sem tudom merre van a felfelé, süllyedek le a mélybe.

Kexx Feszt

      Egy napra két fesztivál is jutott a hétvégén, szombat este a Lecsó feszt után, Hajdúböszörményben csaptunk bele a lecsóba. Írhatnám úgy is, hogy követtük az áramlatot; fél nyolctól a Follow the flow lépett színpadra. Siettünk, hogy időben odaérjünk. Sorban állás nélkül kaptunk karszalagot. Ám kapásból sikerült eltévednünk, egyszerűen nem tudtuk értelmezni a fesztivál térképet. Héttől kellett volna kezdődnie a bemelegítő koncertnek, mi meg eszeveszetten kerestük a nagyszínpadot. Végül útbaigazítást kértem, és kiderült, hogy az egész fesztivál akkora területen van, mint a Campuson a nagyszínpad és környéke. Vajon mennyire durván nézhetett szőkének a srác, akit leszólítottam?!

Lecsó Fesztivál – Esztár

      Szombaton ellátogattunk a Pocsaj melletti Esztárba, a lecsófesztiválra. Úgy képzeltem el az egészet, mint egy falunapot, sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagy területen van, ahogy azt sem, hogy ennyi ember lesz majd ott. Egy-két óra között érhettünk ki. A forgalmat polgárőrök szabályozták, ahogy ők vezették el a népet a parkolóhelyekig is. Az egész sporttelep, több focipálya parkoló autókkal telt meg. A belépő 500Ft volt, kaptunk karszalagot is. Meglepően szervezett volt az egész. Szerencsére még időben érkeztünk és mi is meg tudtuk kóstolni a Benke Laci bácsi és segítői által készített 1,5 tonna mennyiségű gigalecsót.

Reggeli lelki csemegém

      Ma reggel kicsit korábban ébredtem, így elhatároztam, hogy ágyban maradva meditálni fogok. Valahogy nem akart összejönni a dolog, inkább hajazott a bealvásra a dolog, az egómat sem tudtam kizárni. 20-30 perc után, kipattantam az ágyból, és kerestem egy irányított meditációt. Így már mindjárt jobban ment.

Mi is az az EGO?!

      Ha egészen őszinte akarok lenni veletek, életem java részében fogalmam sem volt erről. Nem tudtam mi az az EGO, úgy voltam ezzel kicsit, mint Szalacsi bácsi, hallottam egoizmusról, de - „Kizártnak tartottam, mert nem tudom!”. Majd ahogy 30 felé kissé jobban felcserepedtem két jó mesteremtől Ildótól és Tamásra megtanultam.

Mantrák - Om mani peme hung

         Újabban rászoktam a mantra hallgatásra. Az „om mani peme hung” már régebbi ismerősöm volt. Azt imádom benne, hogy nagyon megnyugtat, még a legparásabb helyzetekben is, teljesen lecsendesít, és visszahozza az életkedvemet. Hallgatom egy ideig, minden helyére kerül, tudom és érzem, hogy minden rendben van. Bármilyen feladatnak bátrabban vágok neki. Barátnőm ezt a mantrát használja kezelés közben is.

Mixerkedés

      Már gyerekként is imádtam kotyvasztani és pincérest játszani otthon és nagymamámnál. Volt, hogy cukrot és tejport szórtunk a kólába, mert épp az volt a kávé, vagy kipróbáltuk a szőke és barna kólát összekeverve. Úgy 12 lehettem, amikor szembetalálkoztam az első koktéllal. Egyszerű és lightos volt, őszilé blue curacaoval rétegezve. Alul kék az utóbbi, felül sárga az előbbitől, összekeverve pedig zöld elegyet adott. Annyira megfogott ez az apró varázslat, hogy mindenképpen tudni akartam, hogyan csinálják a kétszínű, kékes nektárt. A titka igazából csak egy kiskanál volt, mégis sikerült az egész rokonságot levennem vele a lábáról, mikor  felszolgáltam nekik. A curacao szeretet azóta is megmaradt bennem, csak akkor halványult el, amikor véletlenül egy teljes bontatlan üveget törtem el a konyhakövön. Kicsit morcis lettem rá, miután kisebb véráldozatot követelt, mire sikerült összetakarítani a szilánkos, ragadós lötyit, .

Miért jó nekünk szenvedni?

      Írtam pár magas röptű cikket az szukabusz és ikaruszos szerelemről, arról, hogy hogyan és mikor kéne már azt mondani, hogy elég volt. De a saját kérdésemre nem adtam választ;

Miért ragadunk bele egy olyan kapcsolatba, érzésbe, ami nem visz előre?

 Pofon egyszerű a kulcs. Mindössze három betűből áll; E G O

Déri múzeum - Debrecen 

     Közel 10 éves debreceni pályafutásom után, végre eljutottam a Déri Múzeumba. Annyiszor terveztem már e látogatást, de mindig volt valami, ami közbejött. Míg nem múlt hét pénteken felmerült a kérdés, hogy; 45 Celsius fokban mégis hova menjen az ember?! Kirándulni túl meleg van, strand zsúfolt és 10 perc alatt leégnék, naptejjel mondjuk, 1 órába is beletelne, valahogy nem vonzott ez a lehetőség. Így került szóba a múzeum. Klíma van, művészet van, mi kell még?

Hogyan szabadulhatunk meg a kínzó szerelemtől?

      Szukkubuszok és Inkubuszok ide vagy oda, olykor egyszerűen nem tud szabadulni az ember a szerelemtől. A szenvedéses, fájdalmas fajtától. Van egy kedvelt mondásom magamtól;

Szerelemre nincs recept, sose volt, sose lesz!

     De miért tart fogva egy érzés, egy kapcsolat?

     Mert mi ragaszkodunk hozzá! Tudat alatt vagy tudatosan.

Szukkubusz – Inkubusz

     Ki hallott már a Szukkubuszokról és Inkubuszokról?

    Nem, nem szukabusz és nem ikarusz, és még nem is járgány, ez valami teljesen más inkább megfertőző járvány, avagy sötét ármány.
Leginkább fantasy könyvekben és filmekben találkozhatunk ezen démoni lényekkel.

Szukkubusz; egy szépséges nőnemű démon, aki sorra szedi és elcsábítja áldozatit, elszívja minden energiájukat.
Az inkubusz pedig a hímnemű megfelelője, aki a nők fejének elcsavarására szakosodott, gaz csábító fenegyerek.

      Fantasy mi? Én váltig állítom, hogy köztünk élnek.

     Önbizalom

      Tegnap útban munkába elgondolkodtam miről írnék szívesen újdonsült blogomon. Csak úgy cikáztak a gondolatok az agyamban, ám nem éppen a legjobbkor, séta közben meglehetősen nehéz jegyzetelni. Így szóltam, hogy; - hohóóó álljcsi, gyertek vissza, ha gép közelben leszek.
Mindjárt kiderül mennyire fogadnak szót.

      Egyik téma volt az önbizalom, vesézzük csak ki egy kicsit ezt a szót. Ön-bizalom, avagy önön bizalmunk, a magunkba vetett hit, énkép, miképp is látjuk magunkat. Ön bízik önben?

Zalaszántó – Buddhista Sztúpa

     Csütörtökön volt Solya születésnapja, mindketten szabadságot vettünk ki aznapra, egyrészt, hogy kipihenjük a Szigetelés fáradalmait, másrészt, hogy ellátogathassunk Zalaszántóra, a Béke szigetére. Tíz óra körül sikerült az ébredés, bár csak hajnal háromkor kerültünk ágyba, - jobb matekosok előnyben, hoztuk a hét órás szintidőt. Tódor törpeszörcsög piszkálásával kezdtem a napot. Reggeli, tusolás, és már neki is vágtunk a vadkalandnak.

Hortobágy

     Tegnap kimentünk a Hortobágyra, hogy felfedezhessük a térség szerteágazó szépségeit. Első utunk a Madár Park, avagy Madárkórház felé vezetett. Már a bejáratnál elámultunk a sérült és lábadozó gólyák tengerén. Továbbmenve egerészölyvek és egy réti sas fogadott minket. Egy ideig néztem őket, ahogy kíváncsian bámulnak ki felém, megfogott a közelségük. Állatkerten kívül nem sűrűn láttam hasonló madarakat ilyen közelről, pláne nem rácsok nélkül.

P!nk - Sziget - Budapest

- Pink Magyarországon, - ahogy meghallottam a hírt egyből tudtam, hogy erre el kell menni. A Sziget napijegy árának láttán, azért szívtam a fogam, de mégsem jön minden nyáron hazánkba egyrészt egy ekkora világsztár, másrészt P!nk, aki hatalmas kedvencem már jó ideje. Hihetetlen dolognak tűnt, hogy élőben hallhatom, igazából így, hogy átéltem a koncertet még most is hihetetlen az egész. Solya barátnőmmel, vágtunk neki a P!nk kalandnak, már előre leszerveztük, hogy ketten megyünk, és jó előre megvettük a 20 ropit kóstáló jegyeket is.

Leánybúcsú
-----------------

A Campus után sikeresen megfáztam. Annyira, hogy kedd este már lázas voltam, így szerdán és csütörtökön otthonról dolgoztam. Csütörtöki program leánybúcsú lett volna, de szerdán már erősen gondolkoztam rajta, hogy lemondom. Amilyen állapotban voltam, annak is örültem, hogy élek, napközben is lázas voltam szinte végig. Aztán egyszer csak meguntam, erőt vettem magamon, tudva tudván, hogy ha megadom magam ez csúnyán el fog húzódni, és csak rosszabb lesz. Így szuggeráltam és kezeltem magam, hogy jól vagyok. Csodák csodájára nem jött vissza a lázam.

Campus Fesztivál 2017 

Úgy döntöttünk mivel a fesztivál utolsó napja jön eljátsszuk, hogy igazi kempingezők vagyunk és nem megyünk haza. Bevállaltuk a közös zuhanyzó használatát, és igyekeztünk felfedezni a fesztivál ismeretlen részeit is.

Hiszen volt itt minden, mi szem szájnak ingere. A szervezők igyekeztek kb minden korosztályt lekötni, és itt nem csak a zenei repertoárra gondolok, a kiegészítő programok is igen színesek voltak. Volt; carrier utca, ahol különféle cégek, multik mutatták be a profiljukat [IT, NI? MÁV, FAG, EPAM, OTP, Generali]

Campus Fesztivál 2017 

Kicsit sűrű volt ez a nap, és még így sem fért bele minden, amit terveztem. Reggel kikelvén a sátorból hazamentünk, fürödni, és enni. A parkolóban találtunk egy autót, amiben két srác aludt kiterülve. Végül is ők is megoldották a "hol alszunk" kérdést.

Campus Fesztivál 2017 

Őszintén szólva elő kell vennem a jobbik eszem, vagy ha nincs a noteszem, hogy visszaemlékezzek mi volt hogy volt, mert kissé összemosódik az elmúlt 4-5 nap.

Köszöntelek Oldalamon!

Aki régebb óta ismernek tudják, hogy egész régóta irkálok, kisebb.nagyobb kihagyásokkal. Mindig is szerettem írni; verseket, naplót, blogot, egyéb posztot. Néhány éve úgy döntöttem adok ennek egy platformot, így született meg ez az oldal.

Témák, amiket kapargatok leginkább a saját életemről és spirituális élményeimről, ráeszmélésekről, megélésekről szólnak. Utóbbi elégé megosztó topic, de az idők folyamán ez is az életem részévé vált.
Mivel a blogom leginkább rólam szól, az én külső-belső világomról, abba ez is szorosan beletartozik.

Köszönöm Szépen, hogy elolvastad!

Az elgépelésekkel és a helyesírással gyakorta hadilábon állok, kérlek nézzétek ezt el nekem.